Már két év eltelt, mióta Izana és Kakucho eltűnt. Ayane teljesen kétségbeesett, ez pedig feltűnt barátainak is. Az egyetlen aki szóvá is tette Kokonoi volt. Egy parki szentély lépcsőjén ültek, a lány megint szótlan volt, akárcsak az elmúlt hónapokban.
-El kéne engedned.-szólalt meg hirtelen a fiú.
-Mi?-nézett értetlenül Ayane, kizökkenve sötét gondolataiból.
-Izanát. El kéne engedned. Biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül tűnt el. Nem kéne tovább keresned, beleőrülsz.
-Nem fogom csak úgy elengedni. Addig nem amíg nem tudok meg róla valamit. Inkább álljon elém és mondja el, hogy gyűlöl, mint hogy semmit nem tudva róla éljem le az életem.
-Ayane, ő sosem volt az az ember aki bárkihez is ragaszkodott volna.
Veszélyes és ezt te is tudod.
-Te is veszélyes vagy.-fordította el a fejét.
-De nem rád nézve. Árthat neked, ezt pedig nem hagyhatom. A barátom vagy és vigyázok rád.
-Izana mindig is ragaszkodott Shinichirohoz. Elvesztette. Tudom, hogy én is fontos vagyok a számára, ezért ment el, nehogy engem is elveszítsen. Meg fogom találni és többet nem engedem el. Szükségünk van egymásra. És ez Kakuchora is vonatkozik. Együtt hoztuk létre a Tenjikut, nem helyes ha a királyságunk szétszakad.-állt fel a lány, szemében újra fellángolt az elszántság. Koko aggódva nézte, hiszen tudta, hogy veszélyes, amit csinál. De azzal is tisztában volt, hogy az árvaság összekötötte hármójukat és ez egy olyan kötelék volt, amelyet nem lehetett egykönnyen felbontani.
YOU ARE READING
Sötét angyal /Tokyo revengers oc girl/
Fanfiction"-Hol rontottam el?-néztem a csillagokat.-Talán amikor csatlakoztam a Tenjikuhoz. Vagy Keisuke halálakor. Talán még korábban, amikor megismertem Mikeyt, esetleg már születésemtől fogva ez volt a sorsom. -Ne mondd ezt, igazságtalan vagy.-mondta. -Ran...
