Sötét angyal /Tokyo revengers oc girl/

2

1998

-Hová megyünk?-kérdeztem egy park mellett sétálva Shin-kunt, ugyanis ő kísért volna haza. Előtte akart tenni egy kitérőt is, de nem mondta hova.
-Tudod nekem van egy harmadik testvérem. Bár nem vér szerinti. Izana a neve. Gondoltam meglátogathatnánk.-kanyarodott be egy utcába. Megálltunk egy árvaház előtt és besétálva az udvarra egyenesen egy fehér hajú fiú felé vettük az irányt. Közeledtünkre felkapta a fejét és boldogan integetve indult el felénk.
-Shinichiro! Azt hittem sosem jössz.-mondta.
-Bocsi, elég sok dolgom volt. Ő itt Ayane.-mutatott rám. Kezet fogtunk és elindultunk sétálni. Már sötétedett, amikor visszaértünk az árvaházba. Egy fiú ült az épület lépcsőjén, arcán végighúzódó sebhellyel. Érkezésünket látva felpattant és felénk futott.
-Izana, már sok ideje kerestelek!-állt meg előttünk.
-Ő itt Kakucho.-hagyta figyelmen kívül a fiút a fehér hajú.
-Szia.-intettem mosolyogva. Elköszöntünk és Shinichiro hazavitt. Ettől kezdve szinte minden nap meglátogattam az árvaházat. Sokat voltunk együtt, nagyon közel kerültem hozzájuk. Izana töltötte be a vezető szerepet hármunk közül, őt követtük. Épp egy ilyen délutánon játszottunk az udvaron, amíg Izana valamit rajzolgatott.
-Mit rajzolsz?-feküdtünk le mellé.
-Ez a mi királyságunk. Én vagyok a királyotok. Kakucho lesz a katonám, te pedig a királynőm.
-És mi lesz a királyság neve?
-Tenjiku.-csillogtak a szemei. Két évvel később Kakuchoval ültünk egy park füvében, Izanára vártunk.
-Na végre, azt hittük sosem jössz.-mosolyogtam rá, mikor megérkezett. Tekintete azonban borús volt.
-Te tudtad igaz? Végig tudtad.-nézett rám dühösen.
-Mire gondolsz?-néztem rá kérdőn.
-Hogy nem vagyok se Shinichironak, se Emmának a testvére. Egyikőjük sem vérrokonom.-egy apró könnycsepp gördült le az arcán. Felálltam és sóhajtva elé sétáltam. Felnéztem rá és letöröltem az arcán végigfolyó könnyeit.
-Igen. Ne haragudj. Képtelen voltam elmondani neked.-néztem rá félve. Pár pillanatig a szemembe nézett és szorosan átölelt. Shinichirora még mindig dühös volt, rám viszont valamiért nem haragudott. Örültem neki, nem arról van szó, csupán furcsálltam.

2003 március

-Waakaa.-csimpaszkodtam a bátyámra.-Vegyél nekem olyan cukrot, mint a múltkor, olyan finom volt.
-Szállj le rólam, mert ledoblak. Menjetek el Inuival.-nézett a Shinichiro boltjának padlóján ülő fiúra, aki neve hallatán felkapta a fejét.
-Okéé. Mehetünk?-ugrottam le Waka hátáról, és azzal a lendülettel már mentünk is kifelé. Beszélgettünk, amikor hirtelen bevillant egy kép. Egy rettenetes emlékszerűség. Shinichiro leugrott a hídról, bele a folyóba. Alig pár pillanatig tartott, ezért inkább figyelmen kívül hagytam. Hamar vissza is értünk ugyanis alig pár percre volt innen a bolt. Inuival évek óta ismertük egymást, azóta, amióta a motorosbolt megnyílt. Megismertem Kokot, aztán így hárman lógni kezdtünk.
Visszérve Inuinak segítenie kellett, szóval újra unatkozni kezdtem. Elindultam sétálni, amikor észrevettem, ahogy Sanzu felém rohan. Zilálva állt meg előttem a térdeit fogva.
-Haru, otthonról futottál?-kérdeztem.
-Igehn...nekünk..behszélhnünk khell.-lihegte.
-Jó, jó, de először fújd ki magad.
Őt tartottam a legközelebbi barátomnak, mindent együtt csináltunk. Ma viszont a szokásosnál is furcsábban viselkedett.
-Két emlékem van.-szólalt meg.-Nem tudom miért. De arra emlékszem, ahogy Shin-kun lezuhan a hídról a folyóba, most viszont itt van.-nagyra tágultak a szemeim.
-Nekem...ma bevillant ugyanez az emlék. Mégis mi-?-sokkolódtam le.
-Beszélni akarok Shin-kunnal.-kezdett el tovább futni.
-Hé várj már!-futottam én is utána. Fél óra múlva már egy teázóban ültünk és feszülten figyeltük Shinichirot,
-Én...visszautaztam az időben.-mondta. Némán ültünk és néztük egymást, mire megszólaltam.
-Milyen jövőt változtattál meg?-kérdeztem félve.
-Akkor Manjiro balesetet szenvedett és nem tudott többé mozogni, végül pedig meghalt.-nézett maga elé.-Abban a jövőben megöltem egy hajléktalan férfit, hogy megmenthessem az öcsémet.