Happy or not?

13.

-Utállak Nicole.-űvöltöttem a volt legjobb barátnőm képébe.

Pár pillanatig megszeppenve nézett rám, majd résnyire összehúzta a szemöldökét.

-Miről beszélsz?-kérdezte felemelve a hangját.

-Ne játszd a hülyét. Pontosan tudod. Azt hittem fontosak voltunk egymásnak, baszki!

Annyira ideges voltam, hogy legszívesebben neki mentem volna.

Az iskola udvarán voltunk. Pár diák már érezhette a közöttünk lévő feszültséget; körénk gyültek.

-Foggalmam sincs miről van szó!-kiabált.

Égnek emeltem a tekintetem.

-Idióta kurva.-mondtam olyan halkan, hogy csak ő hallja meg.

Megtorpant.

-Mit mondtál?-húzta fel az egyik szemöldökét.

-Azt, hogy idióta kurva.-mondtam hangosabban.

Farkasszemet néztünk egymással, de ebben a pillanatban nekem jött.

Tudom, nem szép ha egy lány verekszik, de istenem.

Rengeteg diák állt körülöttünk, de nem érdekelt. Mind hangos füttyszóval és kiabálással fogadta a jelenetünket.

Egyszer csak valami fémes ízt kezdtem érezni a számban.

Az orromhoz kaptam. Szivárgott belőle a vér.

A pillanatok nagyon gyorsan lezajlottak.

Nem igazán tudtam mi történik.

A fejem iszonyatosan fájt, szédültem, nem tudtam koncentrálni a dolgokra.

Elvesztettem az egyensúlyom, és vele együtt a barátnőmet is.

Csak az igazgatói irodába tértem magamhoz. A szám szélén kisebb ragtapasz foglalta a helyet, szememen egy zöldeskék monokli ékeskedett.

A kanapén feküdtem, de amint észbe kaptam egyből felültem.

-Jobban vagy drágám?-szólított meg az osztályfőnököm (?) .

-Persze. Jól vagyok.-mosolyogtam halványan.

-Meséld el, hogy történt az eset.-ült le mellém az igazgató.

Mire elmeséltem, kicsöngettek. Engedélyt kértem, hogy haza mehessek, majd felmentem az üres osztályterembe a táskámért.

Igazolással a kezembe rohantam ki a suliból, hogy senkivel se találkozzak, de egy erős kéz visszahúzott. Elfordultam tőle, hogy még véletlenül se nézzek a szemébe.

Biztos voltam benne, hogy Nash az.

-Hé, hé. Savannah.-hallottam a hangjába hogy mosolyog.-Egésznap nem láttalak, gyere már ide.-fordított maga felé, de ahogy rámnézett a mosoly egyből lefagyott az arcáról.

-Ez mi?-húzta végig újját feldagadt számon.

-Elestem.-hazudtam.

-Elestél.-bólintott.-Ki volt az?-kérdezte idegesen.

-Senki!-léptem el tőle.

-Savannah!-hangját felemelte.-Ki csinálta ezt?

Pillanatok alatt elsírhattam magam, ezért megfordultam és elindultam.

-Hagyj most Nash!-kiabáltam vissza neki.

Nem néztem többször hátra. Nem jött utánam. Hagyott elmenni.

A zokogás az emberre bármikor rájöhet. Főleg otthon, a szobájába, egy doboz fagyi társaságában, a volt legjobb barátnője kedvenc zenéjét hallgatva.

Hogy történhetett ez?

Hogy jutottunk el idáig?

Ilyen gondolatokkal telt a mai napom.

Ha húzszor nem, egyszer sem meséltem el otthon hogy mi történt velem.

-De hát Nicollal óvoda óta jóban voltatok!-csodálkozott anyu.

-Voltunk.-nevettem fel halkan.-Ma este kihagyom a vacsorát. Nem gond?-kérdeztem.

Anyu halványan elmosolyodott.

-Menj csak.-simított végig a kézfejemen.

A szobámba végre biztonságban éreztem magam.

Nincsenek kíváncsi szülők, se ostoba barátnők.

Csak én, és a gondolataim.

Este nyolc körül mégis kopogott valaki az ajtómon.

-Hagyj békén.-motyogtam.

Azt gondoltam, hogy biztos csak anyu az. Vagy apu.

De nem.

-Biztos?-hallottam a jól ismert mély hangot.

Rekordgyorsasággal pattantam fel az ágyból, és nyitottam ajtót Nashnak.

-Te vagy az.-öleltem át olyan szorosan, ahogy csak tudtam. Foggalmam sincs mennyi ideig álldogáltunk ott, de nem is érdekelt.

A tudat, ahogy érzem a kezeit a derekamon, ahogy beszívhatom a pólójának tökéletes illatát, egyszerre volt megnyugtató és ilyesztő is egyben.

-Tudok mindent.-mondta halkan.

A szívem őrült gyorsasággal kezdett verni.

Lassan eltoltam magamtól.

-És?-nyögtem idegesen.

-Soha többet nem hagyom hogy bántsanak. Vigyázok rád, és ez mégegyszer nem fog megtörténni.-mondta rekedten.

Ledermedtem.

Leültem az ágyamra, és pislogás nélkül meredtem az éjjeli szekrényemre.

Pár pillanatig még így ment minden, majd Nash letérdelt elém, és fejét ölembe tette.

-Annyira sajnálom, hogy nem voltam ott.-hangja kétségbe esett volt.

-Nash, Nash.-suttogtam, arcát kezembe véve.-Te vagy az utolsó ember, aki bocsánattal tartozik. Nem csináltál semmit.-nyomtam egy hosszú csókot szájára.

Halványan elmosolyodott.

-Minden egyes pillant elteltével jobban szeretlek.-mászott be mellém az ágyba, hozzám simulva.-Szerelmes vagyok beléd.-nyögte nyakam hajlatába.

Sziasztok😁❤️ nagyon nagy bocsánatkéréssel tartozok. Tudom, elég sokáig nem volt rész bizonyos okok miatt, remélem ezzel a résszel egy picit kárpótoltalak titeket💞💕