Csillagösvény [szünetel]

6.

Az első előadásom után hullafáradtan vánszorgok le az előadóból az ebédlőbe, hogy valahol el tudjam tölteni a lyukas órámat, de üres asztalt sehol nem találok. Olyan, mintha nem is fél tíz lenne, minden asztalnál ül valaki, vannak, akik esznek is, de a legtöbben csak beszélgetnek, a telefonjukba mélyednek, netán a laptopjukkal babrálnak. Csak elvétve akad egy-két hely, de semmi kedvem leülni mások mellé, hogy aztán végül szóba kelljen elegyednem velük, így már éppen fordulnék ki a helyiségből, hogy az egyik folyosón húzzam meg magam másfél órán keresztül, amikor az egyik asztalnál lila hajra leszek figyelmes. Nincs semmi garancia arra, hogy Virva az, elvégre bárki festetheti lilára a haját, mégis elindulok az asztal irányába, miközben igyekszem kerülgetni az ebédlőben kóválygó embereket.

Amint közelebb érek, észreveszem, hogy a lány nincs egyedül. Egy négyszemélyes asztalnál ül, amiből három hely foglalt, a negyediken pedig három táska foglal helyet. Szeretnék megfordulni, hogy ne zavarjam Virvát a barátaival, de mielőtt megtehetném, észrevesz, és eszeveszetten integetni kezd. Sóhajtva folytatom felé az utamat, ő pedig már dobálja is el a táskákat a székről.

– Sziasztok – motyogom, amikor megérkezem az asztalhoz, és miközben leülök, vetek egy pillantást az asztalnál ülőkre. A bőrkabátos lányban Aurorát ismerem fel, mellette pedig Lumi ül, ami akár azt is jelentheti, hogy a csoportmunkát próbálják megbeszélni.

– Suvi! Szia! – vigyorog rám Virva. – Örülök, hogy látlak, remélem, jól telt a vasárnapod és ki tudtad magad aludni a koncert után. Auroráék épp most csatlakoztak hozzám, hogy beszéljünk kicsit a csapatmunkáról, már csak téged vártunk, épp készültem írni neked, hogy bent vagy-e már, szóval örülök, hogy idejöttél. Egyébként emlékszel Aurorára és Lumira, ugye? – bök a lányok felé, mire bólintok. – Remek! Lányok, ti is emlékeztek Suvira, ugye? Tudom, hogy még nem beszéltetek egymással, de remélhetőleg odafigyeltek a környezetetekre az órákon, úgyhogy tudtok róla valamit.

– Van egy könyved, igaz? – pillant rám Lumi, amint Virva elhallgat. Az arckifejezéséből ítélve csak levegőt vett, és utána folytatta volna a mondandóját, de Lumi úgy tesz, mintha ezt észre sem venné, helyette érdeklődve néz engem. Válaszra vár. Merthogy kérdezett valamit. De mit is?

Segítségkérőn pillantok Virvára, bízva abban, hogy újra beszélni kezd, nekem pedig nem kell megszégyenülnöm két szaktársunk előtt. Szerencsére a lány veszi a lapot, és rólam Lumira emeli a tekintetét.

– Igen, van egy kiadott könyve, Bohóc a címe – mondja. Tényleg! A kérdés a könyvemre vonatkozott. – Nemrég olvastam el, nagyon klassz olvasmány. Két fiú, Ilmari és Niko barátságáról és nehézségeiről szól. Még tinik, suliba járnak, Niko tipikus „osztály bohóca" karakter, aki mindig megnevetteti az osztálytársait, viszont az elején elég kedvelhetetlen, mert amúgy oltári bunkó. Már bocs, Suvi – mosolyog rám. Mintha baj lenne. Mit gondol, Niko véletlenül lett idegesítő karakter? – Tehát Niko bunkó, nem érdekli, ha megzavarja a tanórákat, nem tiszteli a tanárokat, állandóan felbosszantja őket, és egyébként mindenkivel nagyon gonosz, csak Ilmarival nem. Ilmari elég csendes srác, Nikón kívül nincsenek barátai, és nagyon sokáig nem derül ki, ők ketten miért barátkoztak össze, de egyébként azért, mert mindketten új gyerekek voltak, nem ismertek senkit, úgyhogy ahelyett, hogy egy nagyobb, összeszokott csoporthoz csapódtak volna, inkább egymással kezdtek barátkozni. Na mindegy, szóval ott tartottam, hogy Niko gyakran zavarja szándékosan a tanórákat, és a sztori kezdetén van egy új tanárnőjük, aki nemrég került ki az egyetemről, és ő nem igazán tolerálja ezt a dolgot, szóval megkéri Nikót, hogy maradjon bent óra után beszélgetni egy kicsit. – Virva itt elhallgat, előveszi a táskájából a denevéres kulacsát, én pedig érdeklődve figyelem, ahogy kortyol belőle. Hihetetlen, hogy ilyen részletesen emlékszik a történetre! Tudom, hogy csak nemrég olvasta, mégis furcsa érzés hallgatni, hogy valaki több részletre emlékszik, mint én. Furcsa hallani őt, ahogy a regényemről mesél. – Hol is tartottam? Ja, igen! Amíg az új tanárnő elbeszélget Nikóval, Ilmari a suli épülete előtt vár, végignézi, ahogy elmegy a busz, amivel haza szoktak menni, elég sok időt tölt az épület előtt, mire Niko kijön. Niko elég bunkón viselkedik vele, hozzá sem szól egész úton, amíg gyalogolnak, igazából elég hamar lerázza Ilmarit, és a hétvégére megbeszélt programjukon sem jelenik meg. Ezután az osztály bohócából valamiért egy csendes, visszahúzódó srác lesz, már nem viccelődik az órákon, de fejben jelen sincs, nem készíti el a feladatokat, elrontja a dolgozatokat, és szinte mindennap bent kell maradnia órák után. Itt pedig kénytelen vagyok megállni, és megkérdezni tőletek, zavar-e, ha lelövöm a történet poénját – pillant Virva először Lumira, majd Aurorára.