Csillagösvény [szünetel]

12.

Furcsa Virvát a lakásomon látni. Nem is olyan rég még azt gondoltam, nem fogom őt beengedni az életem ezen részébe, nem fogom engedni, hogy ennyire alaposan megismerjen, most mégis itt vagyunk, Virva a könyvespolcomat nézegeti, végighúzza a mutatóujját a könyveim gerincén, néha levesz egyet a polcról, belelapoz, majd visszateszi. Ha olyan könyvet sikerül levennie, amit teleragasztgattam post-itekkel, akkor sokat időzik az adott könyvnél, kinyitja mindenhol, ahol post-itet lát, elolvassa az általam valamiért fontosnak tartott részleteket, és csak azután teszi őket vissza a polcra, hogy befejezte az olvasgatást.

A következő könyv, amit leemel a polcomról, egy Brecht verseskötet, a The Collected Poems of Bertolt Brecht. Érdeklődve vonja össze a szemöldökét, amikor észreveszi, hogy csak a kötet egy adott részében vannak post-itek, majd kinyitja az egyiknél, beleolvas, lapozgat, és kérdőn felém pillant.

– Brecht a politikai versekhez ért igazán – mondom megválaszolva a kimondatlan kérdést. – Jól ír nácikról, háborúról, kommunizmusról. Nekem a többi verse nem igazán tetszik. Kölcsönadhatom a könyvet, ha érdekel.

– Ismerem Brecht költészetét – mosolyog rám. – Bár a drámáit jobban szeretem. Ismered őket? Az Egy fő az egy fő az egyik kedvencem, ügyesen világít rá a világ gondjaira. Mindegy nekünk az, hogy ki végzi el a munkát, amíg valaki megcsinálja. Egy ember olyan könnyedén pótolható egy másikkal, hogy hajlandóak vagyunk eltekinteni attól, hogy nem ugyanazt az embert látjuk, vagy észre sem vesszük, hogy valaki más van előttünk, nem az, aki eddig. Jól mutatja be, hogy maga az egyén nem ér semmit.

– Nekem a Gallilei élete a kedvencem, ha már a drámáit nézzük. Brecht nagyjából egyetlen olyan főhőse, aki kedvelhető, és tetszik, hogy akár fanfictionnek is lehet tekinteni – mormolom. – Gallilei végig kitart az álláspontja mellett, nem hódol be. Érdekes.

– Ó, igen, az is jó, egyetértek veled – mondja Virva, miközben újra lapozgatni kezdi a verseskötetet. – Na és ha versekről van szó? Nekem A nagy emberekről az egyik kedvencem, a Kopernikusszal kapcsolatos versszakot különösen imádom – mondja, és lapozgatni kezd, amíg meg nem találja az adott verset, majd felolvassa a versszakot: – „A nagy Kopernikusz nem bírt aludni, / hát egy távcsövet kézbe vett, / kiszámította: a Föld a Nap körül kering, / s hitte: az Eget értette meg."* Sok mindent elmond rólunk, emberekről, nem gondolod? Megértünk egy dolgot, és máris azt hisszük, mindent tudunk. Ez is csak azt mutatja, hogy fontosabbnak, eszesebbnek hisszük magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk. Kopernikusz ma már nemcsak azt állapítaná meg, hogy a Föld kering a Nap körül, hanem azt is, hogy a világ az ember körül forog, pedig ez nem egészen így van. Csúcsragadozónak, az evolúció csúcsának tartjuk magunkat, szerintünk mi helyezkedünk el a tápláléklánc tetején is, és ha valami meg tudna enni minket, fogjuk, és legyilkoljuk, hogy bizonyítsuk, nekünk ugyan nincs vetélytársunk a világon. Ez annyira önteltté tett minket, hogy azt is elhisszük, rajtunk kívül nincs értelmes létforma a világon, és képesek vagyunk kinevetni valakit, mert azt állítja, léteznek földönkívüliek. De miért ne létezhetnének? Hülyeség azt gondolni, hogy a végtelen univerzumban a mi bolygónk az egyetlen, ami lakható, és honnan tudjuk, hogy más élőlényeknek pont ugyanolyan körülményekre van szükségük, mint nekünk? Gondolj csak a medveállatkákra! Szinte bármit túlélnek, olyan extrém körülmények között is vígan elvannak, amikben mi már rég meghaltunk volna. És ezek után tényleg képesek vagyunk azt gondolni, hogy más Naprendszerekben, más bolygókon nem lehetnek olyan értelmes lények, akik az ottani körülményekhez alkalmazkodva képesek élni? Ostobaság – fintorog, majd visszateszi a könyvet a polcra. – Na szóval, neked melyik a kedvenc Brecht versed?

– A Német anya dala – mondom rövid gondolkodás után, és már látom Virván, hogy szeretné megkérdezni, miért, de nem igazán tervezem kifejteni a gondolataimat, így lekuporodok a kanapéra, és a tévére csatlakoztatom a laptopomat. – Sorozatot nézni jöttél át, szóval nézhetnénk?