𝐜𝐫𝐲 𝐛𝐚𝐛𝐲 » 𝐞𝐮𝐧𝐰𝐨𝐨, 𝐦𝐢𝐧𝐠𝐲𝐮, 𝐣𝐚𝐞𝐡𝐲𝐮𝐧, 𝐣𝐮𝐧𝐠𝐤𝐨𝐨𝐤

Aranyos kis cselszövések

Jungkook az ég felé veti tekintetét, hátra vetve fejét, csak nevetve az egész szituáción.

"Te. Az ő húga" említi leereszkedően, megvetett szempárral Jungkook, Haechanra mordulva. "Minden világos.. vágod mennyire hasonlít a húgod az exemre? Ez nem valami elbaszott vérfertőző dolog? Hogy olyan csajt kúrsz, aki a mása?" próbált Jungkook csipkelődni.

Haechan tudta milyen, Jungkook, jelenetet sem akart rendezni.

"Te semmit se változtál" jegyzi meg Haechan epésen. "Te meg miért mutatkozol vele hajnalok hajnalán? Ugye nem adott neked valamit?" kérdezi Haechan testvérét, eddig erre nem is gondolt, de feltéve a kérdést dühbe is gurult hamar. "Adtál neki valamit?" kiáltotta el magát és közelebb lépett Kookhoz, és belemászott arcába.

"És ha igen?" vigyorog a képébe Jungkook. "Verekedjünk?"

"Verekedni?" illetődik meg Haechan ingatva a fejét, készen állva, hogy behúzzon neki. "Megfoglak ölni. Kész vagyok rá" oly ridegen mondta, hogy még Jungkook is elhitte egy pillanatra.

"Oké, a húgod csini, megéri érte" kacsint rá, ekkor Nadine közéjük áll.

"Elég, nem történt semmi rossz, nem csináltam semmit, azért vagyok itt, hogy hazavigyem, mert megkért rá.." nézett idősebb testvérére Nadine. 

Haechan hitt a húgának, s úgy vélte, mivel idősebb, neki kell higgadtnak maradnia, így ellépett Jungkooktól.

"Szálljatok be a kocsimba.." motyogta halkan Haechan, mire Nadine kézen fogva rángatva próbálta Jungkookot betuszkolni a kocsiba, aki úgy ellenkezett, mintha kötelező volna.

Az út kínosan telt, Haechan csöndben vezetett, míg Nadine lelke tele volt fájó érzésekkel, elméje pedig szintén szívébe markoló emlékekkel testvéréről, akit sosem szeretett megemlíteni, ezért sem volt róla eddig szó. Egy gyermek életében általában a szülők az elsődleges tényezők, akik hatással lehetnek jövendőbeli életükre, kötődésére, kapcsolatára, ezért is mondják sokszor, ha egy gyermeknek először az apja töri ketté szívét, olyan párt keres majd magának, aki kitölti ezt az űrt, vagy anya hiánya esetében szintén ugyanez. Nadine szülei egész rendesek voltak hozzá, mégis távolságtartóak, sosem fejezték ki szeretetüket, sosem volt ölelés, bókolás, dicséret - az néha volt, haloványan persze, de ezért is nincs talán ekkora önbizalma, mert ezt nem kapta meg olyan sűrűn. Jó kapcsolata volt a szüleivel, nem bántották őt, nem szidták le, igyekeztek jók lenni, amikor tudtak, törődtek, s ez volt a ritka sajnos. Alig találkozott velük, annyit dolgoztak.

Nadine első szívtörését a testvére okozta neki. Haechan és az ő kapcsolata szoros volt, számíthattak egymásra, s habár ők sem mondták naponta, hogy "szeretlek", ölelés, dicséret, karácsonyi ajándékok gondolva egymásra, az mindig megvolt. 

Őszinték voltak egymáshoz, ugyanakkor rengetegszer voltak fasírtban - ahogy a testvérek szokták, mégis ők ketten rettentően összetartó páros voltak, főleg, amikor a szeretett nagyi meghalt, majd rá a kutyájuk akikkel felnőttek, Nadine teljességgel kiborult, de a nagy testvére nem mozdult mellőle egy percre sem. Azonban akkor kezdett csalódni testvérében, amikor a tinédzserkorba lépett, Haechan volt a gimnázium ikonja, a legjobb hoki játékos, a legjobb tanuló, aki szintén rengeteg szívet tört össze annak idején, ám Nadine nem tudta, sejtette, Haechannak milyen lelki fájdalmai voltak, az elnyomás ami benne fortyogott, hiszen vele fele sem bántak oly jól szüleik, mint húgával, rengeteg felelősséget terheltek rá, mindig ő volt a fekete bárány, bármi történt. Ha Nadineval valami nem volt rendben, az ő hibája volt, ha valami nem sikerült neki, az övé. Szerette ezt a felelősséget, még akkor is, ha az ő hibája volt. Tiniként ő főzött a húgára, szüleik annyit dolgoztak, és levezethette volna ezeket a sérelmeket húgán, de túlságosan is szerette ahhoz.