~Elhalgatott Melódiák~

12.fejezet

Ahhoz képest, hogy napközben harminc fok volt a hőmérséklet az éjszakára legalább tíz fokot csökkent. Zsombor még napközben megnézte az időjárás jelentést és bizony hűvös frontot mondtak, aminek kifejezetten örült hiszen már nem győzte elfogni a göndör tincseket izzadt arcából.
Még mindig nem volt hideg de azért érezni lehetett a lehülést és Zsoma bizony remegni kezdett. Nem igazán értette, hogy lehet húsz fokban fázni de valahogy neki ez is sikerült. Igazából csak a fogai vacogtak és a deres időt nem igen érezte bőrén, hamar rákellet jönnie, hogy ezt a reakciót nem a lehülés váltotta ki belőle, hanem az izgulás.

-Zsoma fázol? Kérdezte a bajszos miközben letelepedtek a fűbe.
-Nem, vagyis nem hiszem.
-Dehát vacogsz, vedd fel az ingem! Hámozta ki magát az említett ruhadarabból a fiú.
Zsombor tudta, hogy semmi szüksége a színes vászonra hiszen ha fázna sem segítene neki sokat de ennek ellenére mégis elvette Giorgiotól.
A rajta lévő hosszúujjúval igen mókás látványt nyújtott a Gyuritól kapot szövet, de neki tetszett, olyasmik voltak amiket máskor is kombinálna.
A bajszoson ezek után már csak egy fekete bővebb trikó maradt és a göndör nem tudott segíteni magán, muszáj volt végig csodálnia az olasz felsőtestét.
-Tudod, hiányoztál ma este! Nélküled nem volt igazi az ivászat. Giorgio a füvet tépkedve kezdeményezett újjab beszélgetést és Zsombor a hangján a csalódottság aprócska keserű szikráját vélte felfedezni.
-Te is nekem! Válaszolta kisebb hezitálás után és ő is gyomlálni kezdett.
Pár perc némaság után Giorgio újra megszólalt.
-Miattam nem jöttél?
Zsoma persze egyből nemet mondott, bár a válaszban volt némi hazugság. Muszáj volt kicsit egyedül lennie, annak ellenére, hogy az előző éjszakát is egymagában töltötte. Napok milliói nem lettek volna elegek arra, hogy rá jöjjön mitévő legyen, mert az, hogy bevalja Giorgiónak az érzéseit nem volt a listán.
-Akkor? Tudakolózott tovább a fiú.
-Nem tudom... csak ki kellet szellőztessem a fejem.
Felelte majd abba hagyta a fűnyírást és lefeküdt a gazba szemeit az égré szegezve.
Szíve mitnha ugrálókötelezett volna úgy pattogott fel-alá mikor realizálta, ahogy Gio a melkasára hajtotta fejét.
-Mesélsz a csillagokról Bombi? Amint az olasz közelebb hajolt hozzá, megérezte borban ázó illatát ami belengte az egész fiút és környezetét.
-Bort is ittatok? Nézett le az őt kémlelőre és szájukat igazán csak pár centi választotta el egymástól.
-Mit nem Bombikám, mit nem!
Zsombor válaszul csak elnevette magát és még mielőtt túlságosan zavarba jött volna, vissza emelte tekintetét az égboltra.
-Mire vagy kiváncsi Gyuri?
-Az egész univerzimra. Felelte és közelebb bújt a göndörhoz, tisztán hallotta annak heves szívdobogását amit ő sikernek könyvelt el.
-Nos, emlékszel tegnap már beszéltem az Orionról, másnéven Vadász mert úgy néz ki mint egy vadászó ember. Egyébként remélém nem bántott egy állatot sem.
Na és az ott a Szíriusz, vagy másnéven a kutya csillag. Ő ragyog a legfényesebben az égen, szerintem gyönyörű.
-Akkor hasonlít rád! Csúszott ki Gyuri száján a meggondolatlannak hitt de igenis megondolt mondat.
Zsoma nem igazán tudta, hogy reagáljon, teljesen lefagyott. Hálát adott az égnek, hogy éjszaka volt és semmit se lehetett látni arca pirosságából.
-Kö... köszönöm! Nyögte ki végül majd tovább folytatta volna de Giorgio pozíciót váltott.
-Miaz, már nem érdekelnek a csillagok? Nézett fel a törökülésben ülő faszira majd ő is feltápaszkodott.
-De, csak... megölelhetlek? Bökte ki nyöszörögve.
-Persze. Azzal kezeit Gyuri nyaka köré fonta.
-Gio, minden rendben?
-Nem tudom... Tegnap este Barni mit mondott, miért mentél el? Kurvára aggódtam és tudom, hogy már itt vagy de még mindig nagyon aggódok, hogy van valami. Szeretlek Zsombor a kurva életbe is kérlek mond el mi a fasz van, mert az elmúlt két nap számomra egy érzelmi hullámvasút volt.
-Giorgio, te részeg vagy!
-Te meg nem vagy őszinte! Suttogat és arréb tolta magától a szemüvegest.
-Gio, hidd el ez túl komplikált ahhoz, hogy most elmondjam. Kérlek nyugodj meg!

Gyuri szemei megteltek könnyel miközben egyenesen Zsoma gyöngyeibe nézett. Nem kapta el a tekintetét, nem futamodott meg, csak hagyta hogy a sós vízcseppek elhagyják könnycsatornáját.
-Gyere ide Gio! Mondta Zsombi, ahogy közelebb húzta magához a fiút aki szinte egyből belé kapaszkodott, akárcsak egy kismajom.
Zsombornak most az egyszer sikerült a pillanatban élnie. Mélyen magába szívta a fiú illatát és szorosabban magához ölelte, nem törödve azzal, hogy ez később mennyire fog fájni. Képtelen volt beismerni, hogy Giorgio talán viszont szereti, mintha márcsak direkt is szenvedni akart volna.

-Tudod Gyuri! Ha minden jól alakul akkor egy szép napon elmondom neked, hogy miért haragudtam meg tegnap Barnira. Egyébként meg, énis szeretlek...! Suttogta és egy óvatos puszit nyomott a bajszos arcára.