Username [Taegyu]

23. Fejezet

Teltek a napok, de Beomgyu nem ment oda egyszer se Taehyunhoz beszélgetni, ahogy Taehyun se Beomgyuhoz. Taehyunnak is elkezdett fájni a szíve, ahogy látta, hogy a fiúnak mennyire sikerült letörnie a kedvét.

Azért ezt nem így terveztem– siránkozott magában Taehyun.– Ezt nem gondoltam át rendesen.

Szomorúan nézte Beomgyut és így csak még jobban elkeseredett. Ott volt előtte és látta, hogy teljesen össze lett törve a szíve. Napok óta egy mosolyt nem látott az arcán. Azt a gyönyörű mosolyt, amit felé is mindig küldött. Mostmár őszintén bánta a "Beomgyu visszautasító" akcióját. Nem gondolt bele, hogy ezzel mekkora fájdalmat fog okozni a fiúnak, csak követte az idióta tervét.

Miért nem becsültem meg jobban?– kérdezte magában.– Miért voltam ekkora barom?

És csak most esett le neki, hogy mennyire nagyon meg kéne becsülnie Beomgyut. Hogy milyen értékes egy ember, és milyen csodálatos és ritka, hogy ennyire szereti őt valaki.

Letelt ez a nap is, aztán a következő kettő és még egy, de változatlanul nem szóltak semmit sem egymáshoz. Teahyun nem tudta hogyan, Beomgyu pedig képtelen volt rá.

Az utolsó óráról is kicsengettek, így Taehyun kedvtelenül szekrényéhez sétált, hogy kivegye belőle holmiját és hazamenjen ismét egyedül, Beomgyu nélkül. Amint kinyitotta szekrénye ajtaját, Beomgyu odalépett hozzá kiüresedett tekintettel, és egy borítékot nyomott a kezébe, de abban a pillanatban, amint ezt megtette, már le is lépett, így Taehyunnak nem volt ideje nagyobb interakcióba lépni vele. Kíváncsian, ám óriási nagy fenntartásokkal kibontotta a borítékot, amiben egy levél árválkodott. Taehyun félve, bár kíváncsian el is kezdte olvasni:

"Drága Taehyun!

Ezt a levelet nem ömlengve írom, sokkal-inkább végtelen szomorúsággal, könnyeim tengerével.

Az elmúlt hetem szörnyen telt, aminek okát nem tudom elmondani csak úgy neked, ezért ezt levélformában teszem meg.

Nagyon elkeseredtem miután az utolsó rajzot hagytam neked és te napokig hozzám se szóltál. Ezt egy visszautasításnak értelmeztem és eléggé magam alá kerültem miatta. Napokig rád se bírtam nézni mosolyogva, csak lefelé görbülő szájjal. Miután beszéltünk, teljesen felvirultam, mert úgy éreztem, hogy lehet esélyem nálad. Kedves voltál velem, mindig aranyosan reagáltál a bókjaimra, aztán történt valami és teljesen az ellenkezője lettél. Rideg, visszautasító, nemtörődöm és flegma. De csak velem. Amikor nem választottál be a csapatodba, az volt az a pont, amikor már nem bírta tovább a szívem és teljesen összetört. Az volt az a pont, amikor végleg rájöttem: te nem szeretsz viszont.

Ezt a mondatot olyan nehezen írom le, hisz én oly annyira szeretlek, hogy még így se tudlak elengedni. Nagyon fáj. Jobban fáj bárminél. Amikor nem látnak az emberek, megállás nélkül sírok, és ezt a levelet is így írom. Nem haragszom rád, nem is tudnék soha, de szívem majd' belesajdul a fájdalomba. Szertelek, és ezt nem tudom eléggé hangsúlyozni.

Reméltem, hogy egyszer majd te is viszont fogsz szeretni. Reméltem, hogy az idők végezetéig együtt lehetünk, de ezt azt hiszem kénytelen leszek elfelejteni. Örökké szeretni foglak, történjen bármi.

– Beomgyu"

Taehyun sírva leeresztette a levelet és visszacsúsztatta a borítékba. Szíve milliónyi darabra tört e sorokat olvasva. Egyáltalán nem az volt a célja, hogy Beomgyu így érezzen.

Nem így reagálnék, ha nem szeretném őt viszont. Meg kell becsülnöm őt – vélekedett magában Taehyun.

Azonnal bele nyílalt a gondolat, hogy ha most hagyja elmenni Beomgyut, akkor a fiúnak egy újabb szörnyű napja lesz, és csak még rosszabbul fogja érezni magát, ha ezután a levél után se beszél vele.

–Úristen, mindjárt indul a busz!– kiáltott fel halkan, miközben az időt nézte, és futásnak is eredt.

Nem hagyhatta elmenekülni Beomgyut, így amilyen gyorsan csak bírt, rohant a buszmegállóba. Látta távolról, ahogy a busz közelít a célja felé, így gyorsított a tempón. A jármű megérkezett, ezért Beomgyu lassan, szomorúan feltápászkodott a padról és félig fellépett a buszra, amikor egy kéz megragadta hátulról, és visszarántotta őt. Meglepettségében azt se tudta mit mondjon, csak bámult elvörösödve Taehyun szép, nagy szemeibe. A buszos továbbhajtott, így csak ők maradtak ketten, a buszmegálló előtt. Egy ideig még bámulták egymást, amikor Taehyun megszólalt:

–Elolvastam a leveledet– vett egy nagy levegőt, és tartott egy kis szünetet.– Nem gondoltam bele, hogy ennyire megbántalak majd.

–Pedig sikerült– és ezzel Beomgyu könnyei megeredtek a szeméből.– Sajnálom, hogy így alakult, de ezt nem szabad erőltetni. Megpróbálom elfogadni– kezdett el sírni még jobban.

–Ne sírj, Beomgyu!– kérte Taehyun.– Fáj ezt látnom.

Közelebb lépett a fiúhoz, aki lehorgasztott fejjel itatta az egereket. A kezébe vette arcát és letörölte róla a könnyeket– több-kevesebb sikerrel, hisz azok megállás nélkül hullottak–.

–Sajnálom, hogy félrevezettelek, nem akartam, hogy rosszul érezd magad.

Beomgyut ez még mindig nem vidította fel, és szipogva megkérdezte:

–Miért csinálod ezt velem? Nem tudok kiigazodni rajtad.

–Sajnálom. Majd megmagyarázom, de most kérlek, nyugodj meg!– nézett mélyen Beomgyu szemébe.

–Nem tudok. Napok óta– tette hozzá az utóbbi mondatot halkan.

Taehyunnak erre legörbült a szája. Megfogta Beomgyu kezét, és közelebb húzta magához, hogy ne legyen olyan közel az úthoz. Szomorúan, de bíztatóan Beomgyura nézett és gyengéden átölelte őt. Halotta Beomgyu sírását és a hevesen dobogó szívét, ami ahogy teltek a percek elkezdett lelassulni, megnyugodni. A fiúnak még mindig dőltek a könnyek a szeméből, de már nem volt kétségbeesett. Teljesen lenyugodott Taehyun karjai közt. Finoman ölelték egymást addig, amíg Beomgyu abba nem hagyta a sírást.

–Megyünk együtt haza?– tette fel a kérdést ez alkalommal Taehyun, mire Beomgyu enyhén mosolyogva bólintott.

A buszon Taehyun még mindig látta Beomgyun, hogy változatlanul rettenetesen szomorú és azt is, hogy nem érzi magát komfortosan a közelében. Csak a talajt bámulta kiüresedett tekintettel. Taehyun szépen, lassan közelebb ment hozzá, amíg keze Beomgyuéhoz nem ért. Szinte észrevehetetlenül megfogta azt és úgy tett, mintha mi sem történt volna. Beomgyu elpirulva a kezükre pillantott, aztán Taehyunra, aki mosolyogva visszanézett rá.

–Úgy szeretlek!– suttogta halkan, kissé szomorúan, de Taehyun pont meghallotta.

–Én is téged– susogta mosolyogva, még halkabban, ami sajnos Beomgyu füléig már nem jutott el.