Username [Taegyu]

20. Fejezet

– Nem– kezdett bele Taehyun a hazugság rengetegbe.– Vagyis...

– Ez nem a te írásod, Beomgyu?– szakította félbe Yeonjun a fiút, a levelet nézegetve, Taehyunt meg sem hallva.

– Tessék?– sápadt el.– Mutasd!

Yeonjun odament hozzá és a kezébe nyomta a levelet. Most Beomgyun volt a sor, hogy kitaláljon valamit. Valami hihetőt.

– Nem– tagadta.– Határozottan nem. Az én betűim sokkal kerekebbek és nagyobb szóközöket is hagyok a szavak között.

– Tényleg? Pedig teljesen olyan, mint a tiéd, de ha te mondod– vonta meg vállát. Látszólag bevette a fiú füllentését– De akkor kitől van, Taehyun? Ki az az Osztálytárs9?

– Hát, nem tudom. Titkos lény az osztályunkból.

– És nem érdekel ki az? Lehet ha kiderül, akkor ez lesz életed legszebb kapcsolata. Őszintén, én azonnal szerelmes lennék abba az emberbe, aki ilyet ír nekem, bárki is legyen az.

– Igen, egyetértek. Aki ilyet ír, az nagyon szerethet– vigyorgott Beomgyu, mire Taehyun mosolyogva megingatta fejét jelezve neki, hogy nem hiszi el, hogy még most is ezt kell csinálnia.

– Azóta nem írt– hazudta.– Ha annyira szeret, akkor vezessen rá, hogy ki ő vagy árulja el. Amúgy is, ebből a levélből semmilyen egyszerű, könnyen megvalósítható úton nem tudnék elindulni egy nyomozásban, de valljuk be: tényleg gyönyörű– nézett Beomgyura jelentőségteljesen.

– Nem is mondtad nekünk, hogy kaptál még levelet tőle– sóhajtott Hueningkai.– De ha ennyi, akkor mostmár tudjuk.

– Bocsi, de túl személyes volt– ezúttal az igazat mondta.

– Az mondjuk igaz– vallotta be Hueningkai.

– Na jó, üljünk le tanulni!– terelte gyorsan a témát Taehyun.– Hisz ezért jöttetek.

A többiek biccentettek és előszedték a felszerelésüket a táskájukból. Soobinnak több időbe telt ez a folyamat, hisz minden létező holmiját elhozta, amit a többiek megmosolyogtak, ennek következtében a fiú kicsit rosszul kezdte érezni magát.

– Mi a baj?– kérdezte értetlenül.

– Soobin?– nézett rá a fiúra Taehyun.– Szerinted nem ugyanazokból a tankönyvekből tanulunk?

– Erre nem gondoltam. Csak hoztam magammal, mintha suliba mennék.

– Nem baj Soobin, szeretünk– nevetett Yeonjun, mire Soobin egy cinikus mosollyal jutalmazta őt.

Hueningkai Soobin mellett, az ajtóhoz közel, Yeonjun Beomgyu és Hueningkai mellett, Taehyun íróasztalánál foglalt helyet egy körben. Taehyun sok papírral a kezében keresett helyet magának köztük, amit végül Hueningkai mellett talált meg. Épp ereszkedett le a földre, amikor Beomgyu elkapta a lábát. Rákiáltott, aztán közölte, hogy ő a legsutább közülük, ezért mellé kell ülnie. Taehyun beleegyezve helyet is foglalt mellette, mire a másik elégedetten elmosolyodott és ráhelyezte kezét a fiú lábára, mire ő kerek szemekkel ránézett. Beomgyu visszanézett rá szép szemeivel, aztán megszólalt, mintha mi sem történt volna:

– Akkor egyenletrendezés, ugye?

– Igen– válaszolt Taehyun higgadtan.– Tudom, hogy milyenek a jegyeitek matekból, úgyhogy kezdjük a legeslegegyszerűbb egyenleteknél. Ugye ha– kezdett bele a hosszú magyarázásba.

Beomgyu próbált volna koncentrálni, de szerelemtől elvakult szemei képtelenek voltak a lapra írt egyenleteket tanulmányozni. Helyettük Taehyun gyönyörű arcát figyelték. A világ szinte megszűnt létezni és csak ő és Taehyun maradtak. Majd elolvadt ebben a káprázatos látványban és az, hogy a fiú lábán pihentethette kezét, anélkül, hogy az elhessegette volna onnan, nagy boldogsággal töltötte el. Szíve egyre és egyre hevesebben kezdett el dobogni, mintha valami épp próbált volna felrobbanni benne és egyre és egyre közelebb ment Taehyunhoz, míg karjaik, térdük össze nem értek teljesen. Szemét le se vette róla. A többieknek úgy tűnhetett, hogy nagyon figyel Taehyun magyarázatára, de neki abból csak a szép, lágy hang maradt meg. Lassan kezei átmásztak a fiú derekára, mire ő megállt a magyarázásban és Beomgyu szerelemtől csillogó íriszeibe nézett.

– Fázol?– kérdezte, hátha ezzel le tudja szedni magáról Beomgyut.

– Igen– remélte, hogy így maradhat, de csalódnia kellett.

– Adjak egy takarót?

– Igen. Elég az, ami az ágyadon van. Ne fáradj!– kapott az alkalmon, így a Taehyun illatú takaróba burkolózhatott bele.

Nem telt sok időbe, míg az anyagot Taehyunra is ráterítette, ezzel újra átölelve mondván: te is biztos fázol, olyan hideg van. Aztán megpróbálta terelni a gyanút a többiek agyából, hogy túlságosan szeri őt, megkérdezte, hogy nekik nem kell- e takaró, mire ők bólogattak, így már mindenki melegen tartva magát– esetleg a másikat– hallgatta Taehyunt. Beomgyu szépen, lassan ráhajtotta Taehyun vállára a fejét, de ez már neki végleg sok volt, így ezt Beomgyu nagy sajnálatára nem engedte.

– Már fáradt is vagy?– tette fel a kérdést némi feszültséggel a hangjában.

– Igen. Nem aludtam sokat– hajtotta vissza fejét a fiú vállára.

– Én is az vagyok, mégis figyelek– szólt közbe Yeonjun.

– Ki mondta, hogy én nem?– vonta fel a szemöldökét Beomgyu.

– Mindjárt elalszol.

– Ilyen unalmasan magyarázok?– kapta fel a fejét Taehyun.

– Dehogyis. Mondom, csak keveset aludtam. Nem a te hibád– mosolygott bíztatóan Beomgyu.

– Jó. Tartsunk egy kis szünetet– ajánlotta fel Taehyun.– Látom, hogy mindenki szívesen pihenne már egy kicsit. Hozok valamit enni meg inni. Beomgyu, segítesz?– kérdezte a vállán fekvő fiút.

– Persze!– pattant fel boldogan.

Kimentek a szobából egyenesen a konyháig, ahol Taehyun elővett öt poharat, egy narancslevet és egy zacskó csipszet. A poharakat odaadta a fiúnak, aztán megszólította:

– Muszáj ezt csinálnod?

– Mit?– kérdezte, mintha nem tudná, hogy miről van szó.

– Folyton tapizol és bámulsz. Valld be, nem azért jöttél, mert annyira rosszul menne a tanulás!

– Ne haragudj, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni, de nem tudom visszafogni magam. Ez olyan, mint amikor eléd rakják a kedvenc ételedet, de nem ehetsz belőle– Beomgyu elkezdte csökkenteni a távolságot közte és Taehyun között addig, amíg a másik a pultnak nem ütközött. –Szeretlek, és ezt addig fogom mondani neked, amíg meg nem érted igazán.

Taehyun szíve hevesebben kezdett dobogni, de nem tudta azért-e, amiért Beomgyunak szokott. Ez egy másfajta érzés volt, amit ő maga se tudott, hogy micsoda. Kicsit össze volt zavarodva és ideges is lett, de tetszett neki, miket Beomgyu mondott. Fogalma sem volt arról, hogy pontosan mit is érez a fiú iránt, még nem kristályosodott ki neki. Szeretet? Szerelem? Esetleg csak egy egyszerű baráti vonzódás?