Username [Taegyu]

16. Fejezet

Taehyun egész nap Beomgyut nézte, amikor csak tehette. Nem tudta elhinni, hogy ez az ember szerelmes belé. Szólni se mert hozzá, pedig már gondolkozott azon, hogy miképpen kellene megbeszélni vele az ügyet. Fogalma se volt róla, hogy ő mit érez Beomgyu iránt. Tudta, hogy inkább a fiúk tetszenek neki, de ez akkor is új volt számára. Nem ez a természetes. Ha valaki megtudja a másikról, hogy az a saját neméhez vonzódik, azonnal másképpen tekintenek majd rá. Legalábbis az emberek nagy része így működik. Hiába ismertek téged már előtte, hiába voltatok jóban, a szemükben egy más ember leszel, pedig veled kapcsolatban semmi se változott. Már tudta Taehyun, hogy mitől tartott Beomgyu és teljesen megértette őt.

Teltek a napok, de Taehyun nem mert hozzászólni Beomgyuhoz és ez kölcsönös volt. Mindig csak furcsán nézett rá, mintha valami nem állna jól rajta, pedig semmi probléma nem volt a kinézetével.

–Talán oda kéne már mennem hozzá.–gondolta.– Vagy írjak neki egy levelet?

Az utóbbi gondolatra megrázta a fejét, nem volt valami jó abban, hogy gyönyörűen megtudja fogalmazni a gondolatait, ahogy Osztálytárs9, vagyis Beomgyu. Nehezen tudta feldolgozni ezt a tényt, de kénytelen volt. Részben örült neki, hogy Beomgyu az, hisz jó embernek tartotta őt, de tudta, hogy ezzel egy barátság véget ér. Ezt elmondhatatlanul sajnálta, de tudta, hogy hiába sajnálkozik, ez a helyzet fennáll és meg kell barátkoznia vele.

–Te meg min gondolkozol ennyire?– méregette Soobin Taehyunt.

–Én... hát...tudod...–nyelt egy nagyot– Tudod, szeretnék egy új gépet, de nem rég kaptam új fülhallgatót és nem tudom, hogy hogy álljak ezzel most a szüleim elé.– rögtönzött valamit gyorsan.

–Ja, értem. Hát szerintem csak mondd nekik, meg azt is, hogy mi a baj a régivel és biztos vesznek majd neked egy újat.

–Igazad lehet.–erőltetett magára Taehyun egy mosolyt.

–Soobin, Taehyun, maradjatok csendben!–szólt rájuk mérgesen a tanár.

–Elnézést!–mondták kórusban és a tanóra többi részében már figyeltek. Már amennyire tudtak.

Földrajz volt és ezen az órán meg kellett erőltetnie magát az embernek ahhoz, hogy ébren tudjon maradni. A téma se volt valami érdekfeszítő, amiről épp tanultak és elég levegőtlenség volt a teremben ráadásul a tanár lassan magyarázott, így ha egy pillanatra nem figyeltél, még akkor is egyszerűen vissza tudtál kapcsolódni a tanórához. Taehyun látta, hogy a mellette ülő Soobin a fejét támasztja unottan és álmosan. Mindenki epekedve várta már a kicsengőt erről a szörnyen unalmas óráról, bár a következő testnevelés volt, ami semmivel sem jobb a földrajznál.

–Tesi lesz, ugye?–fordult hátra Yeonjun álmosan Taehyunhoz.

–Igen.

–De jó.– mondta fintorogva.

A csengő megszólalt és mindenki boldogan, ám a fáradtságuknak köszönhetően elég lassan csörtettek ki a teremből egyenesen tesire.

–Szerintetek mivel fog minket megint szivatni a tesitanár?–kérdezte Soobin elkenődve.

–Mivel múlt órán kislabda hajítás volt, most szerintem "játszunk"– válaszolt Taehyun egyhangúan.

–Ja, szerintem is.–próbált lelkesedni egy kicsit Hueningkai.

Eljött az öltözés ideje. Taehyun belegondolt, hogy most Beomgyu figyelheti a félmeztelen testét, de aztán eszébe jutott, hogy már látott többet is, túl sokat, és így ez az emlék csak még kínosabbá vált most, hogy tudja, hogy akkor Beomgyu már szerette őt. Amilyen gyorsan csak bírt, átvette ruháit és rohant a tornacsarnokba. Még senki se tartózkodott ott, csak a tanár és ő, amikor besétált Hueningkai.

–Taehyun...

–Igen?–fordult Hueningkaihoz.

–Olyan furcsán viselkedsz mostanság. Ha van valami baj, azt nyugodtan megoszthatod velem.–mosolygott bíztatóan.

–Aranyos tőled, de nincs semmi.–tagadta és mondandóját egy őszintének tűnő vigyorral megerősítette.

Hueningkai bólintott egy párat, de nem volt több idejük beszélni, ugyanis az óra kezdetét vette. Tornasorba álltak és a tanár belekezdett a tervének bemutatásába.

–Mind tudjátok, tegnap kislabda hajítás volt és valakiknek nagyon szép eredményt sikerült elérni: egy taps jár Kang Taehyunnak, ugyanis az egész iskolában ő dobta a legnagyobat.– megvárta, hogy mindenki kitapsolja magát, utána folytatta– Így hát úgy gondolom, hogy megérdemlitek, hogy ma játszunk. Arra gondoltam, hogy a focinak mindenki nagyon örülne.

–Aha, persze.–motyogta kedvtelenül Soobin.

Kimentek a focipályára, hisz ott még is jobb játszani, mint a tornacsarnokban. Hihetetlen módon az iskolának kettő műfüves pályája is volt; az egyik kisebb, fedetlen, a másik viszonylag nagy és sátorral volt körbevéve. Ők az utóbbiba mentek, aminek az volt az egyetlen hátránya, hogy többet kellett futni, aminek senki se örült, de mindig mindenki beletörődött a szenvedésbe, úgyhogy ez már lepergett róluk. A Tanár Úr két csapatra osztotta az osztályt. Már most mindenki vesztesnek titulálta magát, aki nem Taehyunnal volt.

–Na Taehyun, mindent bele!–kacsintott rá Yeonjun. Látszólag nagyon örült, hogy Taehyunnal rakták egy csapatba, ráadásul nem ők kaptak jelzőtrikót, így a csapat a sima néven futhatott.

Taehyun csak zavartan mosolygott és bólogatott. A játszma kezdetét vette. Középen Taehyun és az egyik focista-osztálytárs állt. Amikor a tanár megfújta a sípját, Taehyun el is rúgta a labdát és Yeonjunnak passzolta, aki már vitte is tovább az ellenfél kapuja felé, de amikor gólt lőhetett volna, Beomgyu elvette tőle a labdát és belőtte azt a simákéba. Yeonjun egy szúrós pillantással jutalmazta legjobb barátját. Mindenki csak ámult, hogy most nem Taehyun rúgta az első gólt, ez a ritka pillanatok egyike volt. A kapus Taehyunnak dobta a labdát, aki vitte egy ideig azt, de látta, hogy Hueningkai most nagyon akar teljesíteni, ezért átadta neki, aki nem volt vele valami sikeres, de legalább próbálkozott. Egy osztálytársuk elvette tőle a labdát és valami megmagyarázhatatlan módon fejbe rúgta vele Taehyunt, de valami eszméletlen erősen.

–Úristen, ne haragudj, nem akartam–esedezett.

Taehyun nem bírt válaszolni. Érezte, hogy kicsordul a vér az orrából. Egy pillanatra mindenki megállt és őt figyelte. A tanár intett neki, hogy fáradjon ki az öltözőbe megmosni az arcát, mintha az mindent megoldana. Futott is, az orra alá téve kezét, de ez se ért valami sokat, ugyanis sikerült összevérezni a pólóját. Ahogy beért az öltözőbe, levette magáról felsőjét és próbálta a vért kimosni belőle több-kevesebb sikerrel. Hamar elállt a vérzés az orrából, így azzal annyira nem foglalkozott, bár be kellett vallania, borzasztóan fájt. Az egész arcán érezte, ahogy a labda belécsapódott. Belenézett a tükörbe; arca vörös volt. Vizes pólóját még nem vette vissza, gondolta hagyja még száradni egy kicsit. Hirtelen lépéseket hallott, aztán ajtónyitódást, mire a ruhadarabot villámgyorsan maga elé kapta és az ajtó felé kapta a fejét.

–Miden rendben?– hallotta Beomgyu hangját.

Sziasztok!❤️
Lassan egy hónapja nem volt rész, de egyszerűen nem jött ez ihlet, de sebaj, mert most itt van az új fejezet. Remélem mindenkinek tetszett és igyekszem hozni mihamarabb a folytatást.
Kellemes estét mindenkinek!❤️