Egyedül, de mégsem

Part 16

Még kicsit dumáltam a régi haverokkal, aztán mentünk vissza. Kár, hogy nem tartottam velük a kapcsolatot. Mondjuk sok mindent nem tudtam volna mesélni nekik a zaklatásokon és ezen kívül.

Közben egyre jobb idő lett mivel lassan tavasz van. Mi pedig egyre szarabbul voltunk. Blaze-en látom, hogy ki akar tartani, de nagyon nehéz neki.. Őszintén szólva nem tudom, hogy még mennyi ideje van hátra.

Ami pedig Mr. Webner-t, vagyis Marcus-t illeti. Nem tudom, hogy ezentúl hogyan viszonyuljak hozzá. Most, hogy tudom ki ő és mi volt a célja, nem érzem úgy magam a közelében mint eddig..

Mármint..eddig csak a flegma fizika tanárom volt, aki túlságosan odafigyel a késéseimre. Most viszont már teljesen másként nézek rá. És nem jó értelemben.

Tudom, hogy távol kell maradnom tőle, főleg most, hogy már tudok mindenről. Ez a kötelességem. Viszont..ezek után annyi potenciált látok benne, mint férfi, mint alfa hogy az nem valami egészséges a kapcsolatunkra tekintve..

Nemrég írtam egy új dalt. A fájdalomról és a távolságról szól. Még ha nem is beszélhetek vele, de ha esetleg meghallgatja ( amire elég nagy esélyt látok ) akkor átmegy neki az üzenet.

Itt van belőle egy kis részlet:

I'm sick, and I'm tired too, I can admit, I am not fireproof. I feel it burning me. I feel it burning you. I hope I don't murder me. I hope I don't burden you. If I do,I do..

----- Time Skip -----

Telegettek a napok, lettek új tagok. Melanie és Charlie. Mindketten nagyon kedvesek. Melanie-nak vállig érő szőke haja és barna szemei vannak. Charlie- nak kicsit hosszabbra hagyott fekete haja van és sötétbarna már szinte fekete szeme. Nagyon félénk és kicsit esetlen, de nagyon aranyos fiú.

Duriel egyre többet baszakszik velem. Nappal is rendszeresen látom. A múltkor majdnem szívrohamot kaptam tőle. A többi diák meg így nézett, hogy miafasz. Nem vágták le, hogy mi van, lol.

Amikor délután visszaértem a házunkhoz túl fáradt voltam, hogy felmenjek a szobámba, szóval csak ledöglöttem a kanapéra a nappaliban.

Később felkeltem a kulcs hangokra. Zörgött ahogy valaki nyitotta a zárat.

Fáradtan felemeltem a fejem és kinyitottam a szemeim. De amit láttam azok nem a lakótársaim voltak. Hanem apám..

Amikor megláttam megfagyott bennem a vér.   'Mégis honnan tudja, hogy hol lakom? És hogy törte fel a zárat?'

Sok gondolkodásra nem volt időm, mert ütemesen megindult felém. Kiáltani akartam. Szólni a többieknek, hogy segítsenek, de a hangom rekedt volt és halk, nem hallott meg senki.

Az apám 2 határozott lépéssel előttem termett és megragadta a nyakam.

Egész testsúlyával rám nehezedett, a tüdőmből kituszkolta az összes bent maradt levegőmet. próbáltam lehámozni a kezét magamról, vagy eltaszítani, de nem sikerült. Túl erős hozzám képest.

Ismét próbáltam kiáltani, de a hangszálaim fájtak a nagy erőkifejtéstől, ami ránehezedett. Egy hang sem jött ki a torkomon. Csak fulladoztam és vergődtem a tulajdon apám alatt..