Már hajnal van de nem tudok aludni. Aztán Duriel hirtelen megjelent az ágyammal szemben. Volt rajta valami fényes köpeny. Ránéztem és csak tudtam...Itt az idő.....
- Hát ez a nap is eljött.. 'Mondtam halkan, majd felkeltem az ágyról'
Közelebb léptem kedvenc démonomhoz. Sosem tudatosult bennem, hogy mennyivel magasabb nálam.
Kinyújtotta felém kezét. Ránéztem a csontos ujjakra. A szeme nyugodtságot sugárzott. Még egyszer utoljára hátranéztem az éjjeliszekrényemen lévő képre amit Nova-val csináltunk még régebben. Hiányozni fog..
A szemeim Duriel-re emeltem és kezeim az övéibe tettem.
Hirtelen megjelent mögötte egy alagút. Sötét volt. Nem láttam benne semmit.
Aztán beleléptünk. Nem engedtem el a kezét. Hirtelen színek kezdtek el megjelenni az alagútban. Vidám színek. Aztán emlékeket kezdtem látni. Kiskoromtól kezdve, boldog emlékeket. És hosszú idő után először..sírtam. Nem tudtam, hogy még tudok sírni. De ezek boldog könnyek voltak.
És az alagút végén Ő várt rám...
- Marcus.. 'Mondtam könnyekkel áztatott arccal és végül a karjaiba zuhantam'
Ezzel elért engem is a megnyugvás és úgy éreztem biztonságban vagyok.
VÉGE
KAMU SEDANG MEMBACA
Egyedül, de mégsem
FantasiAdott egy kisváros Beacon Hills. Igazából szép kis város, a lakók barátságosak, semmi gyanús. Viszont terjeng egy legenda. Egy legenda melyben fiatal omegákat ragad el egy "szörnyeteg". Biztos van oka annak, hogy senkit nem engednek az erdő közelébe...
