Egyedül, de mégsem

Part 3

Mint az elején említettem, az apámmal nem igazán jövünk ki egymással. Régebben volt hogy vert minket, de mikor a bátyám 13 lett, akkor már megtudott tőle védeni. De most hogy ő nincs már, így minden nap félek haza menni. Félek, hogy megint bántani fog, mint akkor. Tudom hogy megint elkezdett piálni. Érzem rajta. 

Asszem most pár napra elment a munkája miatt, szóval eddig okés minden.

Éppen törin ültem amit a pedóbá tartott. A legtöbb suliba van egy pedofil töri tanár, ez nálunk sem volt másképp.

Valamit magyarázott a gulag táborokról. Csak éppen kiszúrta a szemem a nem éppen nyugalmi állapotban lévő szerszáma. Amit szinte belenyomott az előttem ülő csajszi arcába. Nem értem, hogy az alfáknak mi olyan kurvajó abba, hogy megalázza a másikat. Undorítóak. Miközben lépkedett hátra, az előttem ülő lány fenekét nézte, így maga mögé nem figyelt. Szépen kirugdaltam az út közepére a táskám ő pedig dobott egy hátast. 

Mindenki megdöbbent, de aztán elkezdtek nevetni. A lány csak hátra nézett, hiszen tudta hogy én voltam és eltátogott egy köszit, én válaszul csak rámosolyogtam. Legalább egy kicsit tartsunk össze baszod.

Viszont még mindig nem értem, hogy miért vannak ott hátul székek.

Óra végén még dumáltam kicsit azzal a lánnyal, mivel ugyanott volt utána óránk.

? - Egyébként Astrid vagyok.   'Nyújtott kezet'

- Eren.   'Mutatkoztam be én is'

Astrid - Köszönöm, hogy azt csináltad. 

- Ugyan semmiség. Legalább mi omegák tartsunk össze a kanos pedofil tanárok ellen.

Astrid - Igen, igazad van.

- Egyébként te nem tudod, hogy miért vannak hátul a székek?

Astrid - Elmondhatom, de ez nagyon bizalmas infó, nem adhatod tovább senkinek.

- Nem mintha egy lélekkel is beszélnék rajtad kívül hahaha

Astrid - Az "erdeieknek" van kirakva. Megnézhetik az órákat, ha akarják. Mi úgysem látjuk őket.

- Várj, ez most komoly?

Astrid - Igen, egy haverom egy kémia csoportban van az egyik kiválasztottal, és néha szoktak dumálni. Ő mondta el neki.

- Akkor ezért rázott ki a hideg...

Astrid - Hát az nem biztos hogy jó..

- Ja, tudom..Na mindegy még úgysem vagyok 15.

Astrid - Mikor töltöd be?

- 2 nap múlva.

Astrid - Oh wow, hát ez aztán sok idő...A helyedben vigyáznék.

- No para, már sok mindent megoldottam, ezzel sem lesz másképp.

----- Time Skip -----

Éppen élvezném a fél órás szünetben a kajámat, erre felbukkan Manuel a haverjaival.

Man - Hey, Ren!

- Ezerszer mondtam már, hogy ne hívj így.     'Válaszoltam unottan'

Man - Mintha lenne beleszólásod.

- Jah, mintha lenne...

Man - Na és milyen érzés egykének lenni?     'Kérdezte flegmán a haverjai pedig húú-zni kezdtek'

- Manuel én értem, hogy kell valaki akit baszogatni tudsz, de ne legyél farok.      'Mondtam végre felnézve a szemébe.'

Man - Én csak emlékeztetlek arra, mit vesztettél Töki.       'Erre fogta magát, leverte a tálcám és jól kiröhögtek'

- Elmondanád, hogy mi a jó édes nénikédet csinálsz?!     'Kérdeztem felháborodottan'

Man - Mer? Neked úgysincs rá szükséged, nézz csak magadra.      'Mondta, lepacsizott a haverjaival a nagy beszólásán és elmentek.'

Addigra már csak a kiválasztottak ettek, más nem volt a helyiségben. Így tőlük kaptam pár aggódó pillantást.

Egy gyenge félmosollyal lerendeztem az egészet. Lejjeb csúsztam a széken, és a háttámláján pihentettem a fejem, lecsukott szemekkel. Pár perc múlva úgy éreztem, mintha megcsapna egy meleg fuvallat, kirázott tőle a hideg. Megdörzsöltem a nyakam, és visszatornáztam magam ülő pozíciómba. Újra az ő asztalukra tévedt a tekintetem, de ők csak elrántották a fejüket és ettek tovább.

Najó, ez fura volt...