Novelláim

Feledni és megélni

Az ágyamban fekve néztem a plafon keletkezett repedéseket. Ráfért volna egy meszelés és javítás, de az életem más kötötte le, apámnak meg hibába szóltam volna, rám sem hederített. Anyám kiengesztelésével volt elfoglalva. A haverok meg magasról szartak a fejemre, mióta részegen elkotyogtam, hogy meleg vagyok. Ez hétpecsétes titoknak számított. Nem sok ember tudott róla, mert nem vertem nagydobra soha. A gyerekkori barátom, akivel elválaszthatatlanok voltunk, tudta egyedül. Mondjuk azóta, hogy elmondtam neki más szemmel nézett rám. Úgy éreztem, hogy nőttem a szemében, mintha úgy nézne rám, mint egy sztárra.

- Josh, kicsim, ideje felkelni. Ma indultok a kiruccanásra. – szólt be anyám. Mosolyogva nyitott be, de mikor meglátta komor arcom, rögtön megijedt. – Mi a baj szíven?

- Csak gondolkoztam. – vakartam meg a tarkóm és néztem bele a szemébe. Barnáiból láttam, hogy sejtette, hazudom. – Ott lesz ő is.

Anyu csak bólintott. Megsimogatta az arcom, jelezvén, hogy minden rendben lesz, de én nem gondoltam így. Ő nem tudta, hogy arra a fiúra gondolok, aki elrabolta szívem, aki az első pillanattól kezdve fontos volt számomra.

Nehezen keltem ki az ágyból és álltam meg a tükör előtt. A szekrény ajtajára raktuk fel, még fiatalabb koromban, hogy láthassam mennyit változok az évek folyamán. Mindenki azt mondta, hogy rengeteget, de én valahogy nem láttam. Anya mellém állt. A hasonlóság tagadhatatlan volt. A szemünktől egészen a hajunk szőke színéig mindenben hasonlítottuk. Vékony, orr, vastagabb ajkak. Olyan szemöldök, mint amit kozmetikus kreált egy szalonban, nem igazán kellett hozzányúlni. Vékony vonalú, az is. Még az anyajegyeket is örököltem, miket az ajkain hordott. Felül a jobb oldalon egy, alul a balon kettő. Rengetegen mondogatták, hogy olyan vagyok, mint ő, csak fiúban. Egy ideig ezt jó dolognak vettem, egészen addig, míg nem találkoztam vele.

Szerelem volt első látásra. Úgy zúgtam bele, mint vak ló a gödörbe. Egyszer beszélgettünk komolyan, úgy tényleg mindenről. A téma bizarr és kicsit sokkoló volt, de úgy éreztem, hogy minden szavát mélyen maganba fogadom. Úgy ittam, mint a vizet. Hűsítőleg hatott a bennem tomboló kíváncsiságnak. Enyhítette a tudás szomjan. Ekkor még nem igazán realizáltam magamban, hogy többet is érzek. Talán ennek köze lehetett annak, hogy az élet bármely területén elboldogultam, de az emberi érzések és kapcsolatok nem számítottak ebbe bele. Elvoltunk, hülyültünk és nekem ez bőven elég volt.

Felvettem a táskát a földről és elindultam a konyha féle. Számtalan gondolat cikázott a fejemben, annyira elvesztem bennük, hogy nem figyeltem eléggé. Neki mentem apának, mitől seggre estem. Ő csak felvont szemöldökkel nézett le rám. Kezet nyújtott, mit elfogadtam és felhúzott. Megveregette a vállam és mosolyogva nézett rám. Abból a tekintetből kiolvastam mi jár a fejében. Ez a kölyök szerelmes.

Megráztam a fejem és leültem az asztalhoz, hol már várt rám a reggeli. Palacsinta, juharszirup és kakaó. Évek óta ugyanaz, mégsem tudtam megunni. Mindig tudott anyu újat mutatni. Minden nap egy kicsit máshogy készítette el, mitől úgy faltam befelé, mint egy éhező, ki hosszú ideje nem jutott elegendő ételhez. A gondolat kicsit elszomorított. Míg én azon kattogtam, hogy miként lehetnék túl az egész felforduláson, más nem eszik. Valahol szánalmas volt. Csendben ettem, kerültem apám tekintetét, aki végig engem fürkészett. Olyan volt, mintha a lelkembe szeretne látni, de nekem akkor már nem igazán volt.

A csengő hangja mentett meg. Megbeszéltem Alexanderrel, hogy elém jön és együtt indulunk el a buszhoz, ami az erdei szállásig visz minket. Elmosolyodtam, mikor a majd két méter magas fiú elvörösödve nézett a lépcső irányába. A nővérem sétált lefelé, elég laza öltözetben. Egy hálóing volt csupán rajta, melltartó hiányában mellei fel-le ugráltak, ahogy szaladt lefelé a lépcsőn.