Novelláim

Szerelem első érintésre

A szerelem fantasztikus dolog! Olyan érzéseket ébreszthet fel az emberben, amelyekről azt sem tudja, hogy megvannak benne: törődés, a másik tisztelete. Ezeket a szívből jövő kis mozzanatokat, érzéseket őrizni kell és védeni, mert ha nem tesszük, elszállnak, semmivé foszlanak. Nem csak vigyázni kell rájuk, de meg is kell becsülni őket! Hogy hogyan érkezik meg a szerelem, azt soha, senki nem tudhatja előre. Létezik szerelem első látásra, vagy csak a sokadik randit követően nyilall belénk az érzés, hogy szerelembe estünk. Nos, az én esetem különleges, egyedi! Megélhettem, hogy első látásra felborzolja bennem a kedélyeket, megbabonázzon, és meg is ízlelhessem. A szerelem minket az első alkalommal mellbevágott, amikor a lelkünk és a testünk is egy hullámhosszra került.

Az éjszakát jártam a haverokkal, amikor megláttam őt egy melegbárban, és szerelem volt első látásra. Táncolt valakivel, erre figyeltem fel. A csípőmozgása nem hétköznapi volt, a mosolya az első pillanattól kezdve megmozgatott bennem valamit. Úgy éreztem, hogy bennem elindul valami, amit még nem éreztem soha azelőtt. A szívem hevesebben kezdett el verni, és attól féltem, kiszakad a mellkasomból.

Magamat ismerve tudtam, hogy nincs esélyem a srácnál. Más körökben mozgott, és ez az öltözékéről is levehető volt: márkás ing, nadrág és cipő. Sehol nem voltam a turkálós öltözékemmel hozzá képest! Csalódottan ültem le a bárpulthoz, hogy kérjek magamnak valami italt. Nem terveztem lerészegedni, de józanul nem voltam képes elengedni magam. Táncolni vágytam, élvezni az estét, na, meg felszedni egy srácot, és megmutatni neki, hogy mekkora ász is vagyok az ágyban.

A bárpult mögött álló férfi mosolyogva fordult felém, kezében egy fura, zöld színű koktéllal és egy cetlivel. Felvont szemöldökkel vettem el, és hajtottam szét a fecnit: „Nézz jobbra!" Ennyi állt rajta, és én kíváncsian tettem azt, ami fel volt írva. A srác, akire felfigyeltem, már a belépéskor engem nézett. Szikrázó kék szemei különösen fénylettek a bár fényeiben. Lehengerlő mosolyt villantott felém, és felállt, hogy átsétáljon a mellettem lévő üres székhez. A zene miatt nem tudtunk beszélgetni, de nem is kellett. A szemeiben láttam mindent: bejöttem neki, ami azt jelentette, hogy olyan ízlésficama volt, hogy arra még én sem találtam volna megfelelő jelzőt, pedig mindig mindenre akadt egy frappáns kijelentésem.

Ahogy leült mellém és iszogatni kezdtünk, nálam megállt az idő. A haverokra sem figyeltem, egyedül ő létezett a számomra. A kis cetlin írogattunk egymásnak, míg be nem telt, bár ez spicces állapotban nekem kissé nehezen ment. A szavak összefolytak a szemem előtt, ezért nehezen tudtam leírni, amit szerettem volna. Közel az éjfélhez már nem sokat láttam, és amit igen, azt duplán. Az előttem lévő pohár, amiben még ott várt az italom, hogy megigyam, duplán változtatta a színét, ahogy bent kékről pirosba ment át a világítás. Ekkor éreztem, hogy ideje hazaindulnom, ezért leírtam a legutolsó szabad helyre a számom, és felállva elindultam kifelé.

A nyári meleg csak rontott a helyzeten. Megtorpantam, ahogy kiértem a szabad levegőre. A duplából tripla lett, ennek ellenére elindultam. Járdaszéltől járdaszélig mentem, a fejem is hasogatott, de nem álltam meg. Szédültem, és minden oszlopban meg kellett kapaszkodnom, hogy ne essek hanyatt. Az első sarokig jutottam el, amikor valaki átfogta a derekam, és segített nekem. Kicsit megugrottam, amikor átkarolt, nem szoktam hozzá ahhoz, hogy társaságot kapok a haza vezető úton. Ő volt az. A srác utánam jött, ami rettenetesen jólesett.

– Nem hagyhattalak egyedül! – motyogta halkan, mégis tisztán hallottam. – Láttam már a bárban is, hogy eleget ittál.

– Jól vagyok, csak kissé sokat ittam.

Nem válaszolt. Nem engedett el, így vezetett hazáig. Megvárta, amíg besétálok az ajtón, és csak utána indult el. A kedvessége újabb pont volt a listán. Nem is álmodtam arról, hogy írni fog, vagy felhív, de reggel ismeretlen számról érkezett üzenetem. Álmosan pislogva vettem kézbe a telefonom. Egyből kipattant a szemem az SMS olvasása közben.