Novelláim

A világ másik feléről is szeretlek

A repülőtér zsúfolt volt. A tömegek közt próbálva haladni kísértem Krisztiánt. Sűrűn pislogtam, hogy ne sírjam el magam. Az elmúlt két hétben nem csináltam mást, mint itattam az egereket. Akkor közölte, hogy felvételt nyert egy külföldi egyetemre. Elfogadta, nem is gondolkozott rajta. Az álma volt, hogy külföldön éljen, én pedig nem tagadhattam meg tőle. Fájdalmas volt, szívet tépő a tudat, hogy nem lesz velem, de tudtam, hogy olyan dolgokra hivatott, amiről én csak álmodozhatok. Tehetséges volt mindig is. Korán leérettségizett angolból, mikor mi letettük azt, ő már emelt szinten nyelvvizsgázott. Valahol mélyen mindig is tudtam, hogy egyszer elmegy, de mikor közölte velem, nem akartam elhinni. Nem egyszer hozta fel, hogy szeretne elmenni, külföldön élni, mindig legyintettem, még akkor is, mikor közölte, hogy jelentkezett a tengeren túlra.

- Ne legyél már ennyire negatív. – bökött oldalba Peti, Krisztián öccse, ki kikísért minket. – Négy év, hamar elrepül majd. Nem fog kint maradni, a szíve és lelke másik fele itt marad.

Tette a kezét a szívemre. Bánatos mosolyt eresztettem és követtem szerelmem. A remény mélyen még élt bennem, hogy meggondolja magát. Még akkor is, mikor a kedves hölgy a pult mögött elkérte az iratait és a repülőjegyét. Akkor tudtam, hogy a remény is elhagyott, mikor odalépett, szenvedélyesen megcsókolt, majd elindult, hogy felszálljon a gépre. Csak figyeltem, ahogy egyre távolabb ér. Vékony csípőjét, mi mindig lágyan ringott, széles vállát, mire minden póló ráfszült, combjait és vádliját, mire alaposan odafigyelt minden edzés alkalmával. Szőke fürtjeit, mibe belekapott a szél. Egyedül igéző kék szemeit nem láthattam. Nem fordult, még csak nem is nézett vissza.

Peti nyúlt a vállam alá és tartott meg. Ő is megkönnyezte bátyja gépre szállását. Nekem sem volt egyszerű, nem, hogy neki. Egy testvér elvesztése, még ha nem is végleg, soha nem egyszerű. Egy olyan fivéré, aki minden alkalommal tartotta a vállá, ha sírni akart még nehezebb lehetett. Egymásba karolva zokogtunk, mikor a hatalmas szerkezet elindult. A magasba emelkedést már egyikünk sem bírta volna megnézni, ezért elindultunk kifelé. Az emberek furcsán néztek ránk, azonban ez sem érdekelt. A vasútállomásra mentünk, hogy megvéve a jegyeket hazamehessünk.

- Nem vágyom másra, csak egy jó fürdőre és az ágyamra. – ültem le az egyik ülésre. Kifelé bámultam az ablakon, még csak rá se néztem a mellettem helyet foglaló Petire. – Tina miért nem jött el? Jóban van Krisszel.

- Szeretett volna, de dolgozik. – tekintetében, mi ugyanolyan kék volt, mint bátyának felcsillant a szerelem. Két éve találtak egymásra az én közvetítésemmel. – El sem hiszem, hogy ő az enyém. Gyönyörű lány. Minden értelemben olyan, mintha nekem szánták volna az égiek. Az elején azért kicsit fura volt, mikor összekevert Krisztiánnal.

Krisz és Peti ikrek voltak. Tina az elején még összetévesztette őket, de csak addig, míg rá nem jött az egyetlen különbségre, ami megkülönböztette őket. Krisztián ajkain lévő anyajegyre. Petinek a füle tövében volt. Nekem könnyen ment már az elején is a megkülönböztetés. Krisz mindig olyan tekintettel méregetett, mint kiéhezett vad a zsákmányát, ezzel szemben Peti kimérten. A viselkedésük is segített. Krisztián romantikusabb jellem volt mindig is. Szívesen lepett meg valamivel, gyakran ölelt meg. Peti tartotta a tisztes távolságot. Eleinte nem kedvelt, azt hitte, hogy ha megunom az ikerbátyát rástartolok, de nem így történt. Mikor realizálta, hogy menthetetlenül beleszerettem a testvérébe, nyitni kezdett felém. Egyre többet beszélgettünk. Mire észbe kaptunk már legjobb barátok, sőt fogadott fivérek lettünk. Hozzá rohantam, mikor Krisztián elmondta, hogy felvételt nyert külföldön és el fog menni.

A hazaút során elaludtam. A sok sírás kivette az erőn nagy részét. Élőholt módjára jártam az emberek között, csak ép nem támadtam senkire hörgések közepette. A kevés alvás sem segített az állóképességemen. Peti könyörgött, hogy aludjak és egyek, de nem voltam sem éhes, sem álmos. Egymás után fogyasztottam el a filmeket, vagy néztem meg egy sorozat egész évadát egyetlen éjszaka alatt, míg nappal kevés alvással segítettem otthon anyunak. Ő nem tudott semmiről, nem sejtette, hogy miért lettem búskomor az egyik napról a másikra. Mindig engem figyelt. Tekintetében aggodalom ült minden alkalommal, de nem kérdezett. Megvárta, míg készen állok arra, hogy én magam mondjam el.