Egy átzüllött éjszaka után másnaposan tértem magamhoz. Körülnéztem a szobában, de nem tudtam, hogy hol is vagyok. A kocsma, miben iszogattam nem volt ennyire rendezett, a falai nem kékek voltak és nem voltak benne hatalmas szekrények sem. A fejem hasogatott, felemeltem, de akkor elkezdtem szédülni. Azonban nem ez volt a legnagyobb problémám. Egy test feküdt keresztbe rajtam, amit nem tudtam kihez kötni. A nap a szemembe világított, ami nem segített a helyzeten. Próbáltam kicsúszni az idegen alól, de nem ment. A súlyával az ágyhoz szegezett. Látni nem láttam az arcát, pedig kíváncsi voltam rá. Arra a személyre, akivel élveztem az estét. Mivel ruha nem volt rajtam és mellettünk a földön nem egy használt óvszer hevert, arra következtettem, hogy nem is akárhogyan szórakoztattuk a másikat.
- Már reggel van? – mozdult meg a rajtam fekvő fiú. Hangja ismerős volt, de az agyam még nem volt használható állapotban. – Szét megy a fejem, a seggemről nem is beszélve. Mi a faszt csináltam?
- Ha leszállsz végre rólam, talán el is mondhatom. – mordultam fel. Ő megdermedt egy pillanatra, mielőtt legördült volna rólam. – Bocs, ha én közlöm a rosszhírt, de tegnap este kicsit bebasztunk, utána lefeküdtünk egymással.
- Nem mondod. – nézett rám gúnyosan. Hangjában is érezhető volt. – Valahogy kitaláltam, ha másból nem, a használt kotonokból ki lehetett következtetni.
Felhúztam az egyik szemöldököm. Kezdett derengeni az este azon része, mikor még a kocsmában voltam. Belépett rajta ő. A kisfiús mosolyával, ében hajával, kreol bőrével, mi különlegesebbé tette, izzó smaragd szemeit. Nyár lévén pokoli meleg volt a kocsmában, de ahogy ő belépett a levegő is pillanatok alatt fagyott meg. A farmermellény, amit viselt nem volt begombolva, így rá lehetett látni izmos hasfalára. Majdnem ez összes kockája megvolt. Tekintetem lentebb vándorolt. Derék alatt sem nyújtott rossz látványt. Combjai is edzettek voltak, mire rásimult a rövidnadrág. Nagyot kellett nyelnem. Hirtelen lett melegem. Láttam már valahol, ezt tudtam, de hogy hol, nem jutott eszembe sehogy sem.
Elindult a pult felé, ahol ültem. Előttem már ott volt a megszokott italom. Vodkatonik, a pohár peremén egy narancsszelettel. A gyümölcs levét mindig belecsepegtettem mielőtt inni kezdtem volna. Ha nem volt narancs, akkor citrommal ittam. Már kettő lecsúszott, mikor megjelent ő. Még nem voltam spicces, de az agyam azon részére már jótékony hatással volt a pia, amelyik a gátlásokért felel.
Felálltam a székemről és elindultam felé. Az ösztöneim azt súgták, hogy ő sem ép a női test dombos vidékéért van oda. Mosolyogva álltam meg előtte. Rögtön végigfutatta a szemét rajtam és tudtam, hogy nyert ügyem van. Lassan mozdulva tettem a mellkasra a kezem és mellizmai között végighúztam az ujjam. Megborzongott arra, amit tettem. Tekintetében felizzott a vágy, ajkait mosolyra húzta, miután megnyalta őket. Rákacsintottam és visszaültem a helyemre.
Ő jött utánam, helyet foglalta a mellettem üresen álló széken és ugyanazt kérte, amit én. Ernő, aki a pult mögött állt, csak vigyorogni tudott. Újfent sikerült a pasi felszedő technikám, a hónapan már sokadjára. Felnevettem, mikor belekortyolt az alkoholos italba és elhúzta a száját. Segítségére siettem. Belecsepegtettem a gyümölcs levét a pohárba, majd visszatettem elé. A második kortynál már nem fintorodott el.
- Nem véletlen van a gyümölcs a poháron. – húztam le az enyém és biccentettem Ernő felé, hogy jöhet az újabb kör. – Finomabb lesz tőle, de ezt most már tudod.
Bólintott. Egy pillanatra fordultam Ernő felé, hogy kérjek magamnak egy üvegsört, mivel kísérem a Jégert, ami már egy ideje előttem hevert a pulton. Péntek este révén szabadon ihattam, bár soha nem voltam nagy alkoholista, de időnként azért megittam a magamét. Egymás után ürítettük ki a poharakat. Éjfél körül járhatott, mikor Ernő közölte, hogy záróra van. Alig állva a lábunkon kifelé bukdácsoltunk a kocsmából. Egyenesen már egyikünk sem tudott járni, így egymást megtámasztva haladtunk előre. Még csak az utat sem figyeltem.
VOCÊ ESTÁ LENDO
Novelláim
ContoA szerelem lehet sokszínű és csodálatos, de lehet komor és rideg, színtelen. Nem mi döntjük el, hogy mikor melyik jut ki nekünk. Lehet az élet vidám és gondtalan, de lehet akár súlyos kimenetelű is. Ezekről szeretnék mesélni nektek a novelláimban, h...