The Red Means I Love You [Style] - BEFEJEZETLEN

6.

Hiába juttattam Kennyt kórházba, Stan így sem beszél velem. Sőt. Jobban kerül, mint előtte. Ezek mellett visszatért az a személy, akire egész kölyökkorunkban féltékeny voltam. Mindig az ÉN Stanem körül legyeskedik, együtt tanulnak, együtt mennek mindenhova és a legrosszabb, hogy még meg is ölelik egymást. Mégis hogyan kéne eltennem őt úgy láb alól, hogy ne tűnjön fel senkinek? Éppen ez az. Sehogy. Wendy Testaburger a legnépszerűbb lány volt egész életében mindenhol. Ha ő meghalna, annak biztosan híre menne. Valahogyan el kellene tussolnom, ha már erre készülök, nem? De, szerintem is. Kicsit ugyanis megütöm a féltékeny mércét mikor megfogják egymás kezét. Idegesít. Ki kell csinálnom, ehhez pedig szintén kelleni fog Cartman segítsége. Kellemetlen beismernem, de a dagadék segítsége nélkül nem mindig mennének gördülékenyen a dolgok.

Most Stan egyedül van! Itt az alkalmam arra, hogy lépjek felé.

Úgyhogy a lehető legmagabiztosabban lépdeltem oda elé. Ma is rohadt jól nézett ki. Fekete farmer és egy fekete- piros hosszú ujjú felsőre rávett egy fekete Nevermore feliratos pólót. Úgy éreztem, hogy muszáj lesz beszélnem vele, sőt.

Megálltam mellette. Mikor becsukta a szekrény ajtaját, akkor megijedt, ezt a szívére tett kezével is jelezte. Tch, ettől bezzeg megijed, viszont az üzeneteimtől nem. Vajon, ha megtudná, hogy én vagyok az, megijedne? Mondjuk nem az a cél természetesen. Tökre sokat dumálunk mostanában, hallgat is rám ahogyan észrevettem.

Elakart menni, de a keze után nyúltam. Rám nézett én meg elmosolyodtam.

- Ne menj el. Kérlek. - tettem hozzá

- Mit akarsz tőlem? - vonta fel egyik szemöldökét

- Beszélgetést. És sajnálom ami Kennyvel történt. - mondtam szomorúan - Hallottam, szörnyű. Tudni, hogy ki volt?

- Nem. - nézett félre - Engedj el, nem megyek sehova.

- Nem is kell. Beszélhetünk itt a folyosón is. - vontam vállat - Csak ne menj el.

Sóhajtva megforgatta a szemeit, majd bólintott. Elengedtem óvatosan, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy nem megy sehova, akkor elmosolyodtam majd kihúztam magamat és pont megakartam szólalni, de pont ekkor ugrott mellénk egy már jól ismert lány. Göndör szőke tincsei Stan arcába csapta, aztán átkarolta szegény fiút, aki éppen kiköpködte a magasabbnak a haját. A szőkeség egy fehér haspólót viselt, ami a melleinél mintha kicsit feszes lett volna, de ezzel nem is foglalkozott. Egy farmer rövidnadrág volt rajta meg egy barna csizma. Ja, meg a fülében a nagy karika fülbevaló. Vörös rúzs és viszonylag jó arányban világosbarna szemfesték. A szokásos Stevens felhozatal.

A lány rám nézett hatalmas vigyorral, majd meg is szólalt.

- Na helló, remélem nem zavarok. - vigyorgott

- De, Bebe. Most pont rosszk—

- Szuper! - ujjongott - Wendy meg én elmennénk korcsolyázni ma. Arra voltunk kíváncsiak, hogy akartok- e jönni. - mosolygott

Hogy van benne ennyi energia? Meg nem tudom mondani, hogy honnan szedi, de szerintem minden reggel drogozik. Különben hogyan lehetne ennyire hiperaktív? Ja, szerintem is. Nem is fontos igazából azt hiszem. Csak elég, ha úszok az árral. Mert ahogyan hallom most rám is gondoltak. Ami egyébként kurva jól jön, mert akkor ezek szerint együtt tudok lenni Stannel.

- Nekem nincs kedvem. - sóhajtott az alacsonyabb

- Na~ Jó móka lesz! Mint amikor kicsik voltunk. - lökdöste finoman Bebe

- Régen se tudtam korizni. - húzta el a száját

- Majd megtanítalak. - vontam vállat

Mind a ketten rám néztek, én meg észre is vettem magamat, így tarkómra simítottam miközben bénán felnevettem. Hehe, oké. Ezek szerint nem kellett volna hangosan mondanom. De most már ugye mindegy is, hiszen kimondtam. Nem tudok visszamenni az időben, hogy meg nem történtté tegyem. Bár lehet nem is kell.

És tényleg nem is kell, hiszen mintha valamit elértem volna ezzel. Ugyanis Bebe beszélt hozzám valamit tök jó kedvűen, de nem értettem semmit, mert Stant figyeltem. Aki csak engem figyelt és tökéletesen láttam ahogyan barna bőre felvesz egy halvány rózsaszín színt. Mégsem olyan elutasító velem kapcsolatban, igaz?

- Fiúk!

Mind a ketten értetlenül pislogtunk Bebére, aki csak a szemeit forgatta, aztán mosolyogva vállat vont.

- Akkor suli után megyünk. A bejáratnál találkozunk. - integetett

Megint ketten maradtunk. Végre. Végre csak Ő és én. Mondani is akartam neki valamit, de abban a pillanatban, hogy ezt megtettem volna, csengettek. És innentől maximum ebédnél láttam. Meg ugye most, hogy sétálok a kijárathoz. Bebe és Wendy már ott is vannak Stannel együtt, aki amint meglátott engem, félrenézett. Intettem a lányoknak és el is indultunk a megbeszélt helyre. Bebe folyton Wendy mellett volt, én meg Stan mellett sétáltam és próbáltam vele beszélgetni.

Az út amúgy gyalog hosszú lett volna, úgyhogy buszra szálltunk. És amúgy ahogyan elnéztem.... Bebe nagyon nyomul a feketére. Csak nem? A szöszke szerelmes. Mondjuk ma már egyszer megjegyezte, hogy még mindig jó a seggem, de szerintem csak szívni akarta a véremet.

Mikor megérkeztünk akkor kölcsönöztünk magunknak korcsolyát és már régen megindultunk, mikor feltűnt, hogy eggyel kevesebben vagyunk. Körbenéztem, miután előreküldtem a lányokat. Végül megláttam Stant az egyik asztalnál ülni. Nem tudta rendesen bekötni a cipőjét. Megforgattam a szemeimet, majd mosolyogva mentem oda hozzá. Felnézett rám, majd béna mosollyal jelezte, hogy neki ez nem megy. Leguggoltam majd bekötöttem a cipőit miután olyan szorosra húztam, ami neki is megfelelt. Aztán felálltam és a kezemet nyújtottam neki.

- Gyere Marsh, megtartalak. - ígértem meg neki

- Kösz. - fogadta el a kezemet

Felhúztam, majd a kezét fogva indultunk meg a műjég felé. Viszonylag sokan voltak, de még egészen elviselhetőnek tűnt. Ráálltam a jégre majd Stanre néztem, aki ugyan vonakodva, de rálépett a hideg cuccra. Szinte azonnal remegni kezdtek a lábai és majdnem el is esett, de sikerült megtartanom. Kicsit nevettünk ezen, majd sikeresen behúztam és szélen kezdtünk neki a köröknek. Csupán csak azért voltunk közel, hogy amíg az egyik kezével az enyémet fogja, addig a másikkal - ha esetleg meginogna - a korlátot tudja fogni. És egészen jól ment már neki a negyedik kör után. Bár nem mert bentebb jönni hiába is beszéltem neki.

- Na, jó lesz. Eddig sem estél el. - győzködtem

- Nem akarok. De innen figyellek, jó? - nézett rám nagy szemekkel

Kiskutya szemek. Na szép. Tudja, hogy nem tudok ellenállni neki. Sőt.

- Jó. De nem mehetsz sehova!

- Rendben. - bólintott

Megtámaszkodott a korlátnál és felmutatta hüvelykujját, hogy minden jó, mehet minden. Szóval én is ezt tettem, majd beljebb koriztam. Volt egy hely, ami ki volt hagyva, így tudtam gyakorolni a trükkjeimet. Nagyon régen koriztam utoljára, de még mindig jó érzés. És mivel Stannel már az előbb bemelegítettünk, így nekem már nem kell egyedül.

Egy laza hátra koszorúval kezdtem, ahol kicsit bedőltem a bal oldalra, hátra felé kezdtem csúszni, majd egymás mögé tettem a lábaimat, hogy félkörívet írjak le. Ez ment egymás után kétszer, ezzel simán áttudtam szellemülni. Olyan felszabadító, hogy nem tudom abbahagyni, hm? Mert hát ezek után csak trükköztem. Olyanokat csináltam, mint a libelle, vagy csak simán álló pozícióban forogtam, mikor mihez volt kedvem.

Mikor pedig kicsit kifáradtam, akkor megálltam és körbenéztem. Hamar kiszúrtam Stant, aki engem figyelt. Oh, szóval nem csak a többi ember tekintetét éreztem magamon. Akik amúgy egy szolid tapsot lenyomtak nekem. Megköszönve integettem az embereknek, miközben odacsúsztam barátom elé.

Rámosolyogtam és megbillentettem a fejemet.

- Na? Hogy tetszett? - kérdeztem

Kinyitotta a száját, de azonnal elé is kapott. Vett egy kisebb fordulatot, majd nekem hátát mutatva hallottam ahogyan kiadja gyomra tartalmát. Felvontam egyik szemöldökömet miközben karba tett kezekkel mosolyogtam. Csak nem bejött?

- Szóval tetszett. - nevettem fel - Örülök.