A Kegyetlen-The Cruel

2. fejezet

Darren

Hányingerem van ezektől a seggfejektől. Egy konferencia beszélgetés közepén vagyok, de csak egy hajszál választ el attól, hogy a megszokott érzelemmentes, rideg álcámat ledobjam, és csatateret rendezzek, ami hát...nem vetne rám túl jó fényt.

– Nézze, Mr. Frewen, szerintem megkéne hallgatnia amit...

– Nem kérdeztem a véleményét, Andrews! – hangom nyugodt, de én szinte belülröl vibrálok az idegtől, miközbe a jobbkezem, Andrews Tate beszédébe vágok. – Nem igazán érdekel ez az üzlet! Egy építészeti cég vezetője vagyok, nem pedig valami amatőr farmi cukorrépa kereskedő! Elnézésüket kérem, de nem érdekel a cukorrépák sorsa!

– Na de kérem... – az idős nő szeme könnybe lábad, mire a kopaszodó férje nyugtatni próbálja. – Ebbe volt minden reményünk! Az unokánk, drágám! Mi lesz így Lynny drágánkkal? – teszi fel a kérdést kétségbeesetten a férfinek. Normál esetbe leszarnám ezt az egészet, de valami olyan furcsa csillogást látok az idős házaspár szemébe, amit az én családtagjaiméba még soha.

– Ki az a Lynny? – kérdezem.

– Az unokánk! Tudja, olyan helyes kislány, de most nincs hova mennie lakni, és azt hittük ebbe legalább lesz egy kicsike pénzünk amiből tudjuk finanszírozni a lakhatását, de hát... – hallgat el hirtelen, és szomorúan ingatja a fejét. – Azt hiszem tovább kell keresnünk...

– Nem kell! – a hangom nyugodtan, és hűvösen cseng a konferenciatermemben. Mindössze csak négyen vagyunk itt, mert ketten lebetegedtek, mégis úgy érzem, hogy minden szempár rám szegeződik. A házaspár szeme pedig felcsillan. – Van egy ajánlatom a számukra!

– Hallgatjuk, uram! – szólal meg a férfi, szinte könyörögve.

– Van pár ingatlanom. Elszállásolom az unokájukat, ezt az üzletet pedig továbbítom egy mezőgazdasági cég felé, akik biztosan értékelik az ajánlatukat. – magam sem tudom miért mondtam ezt. Most tettem egy szívességet. Pedig én, Darren Frewen, sose szoktam ajánlatokat tenni. Erre most mégis megtettem, valami furcsa érzés miatt, ami a mellkasomat szorongatta. Talán bűntudat? Nem, nem hinném. Azt csak azok érzik akiknek van szívük.

– Tényleg megtenné ezt? Te jó ég! Hallod ezt, Freddy? – kiált fel a nő örömében, és a férfi nyakába ugrik, aki szintén nevet és hálás tekintettel néz rám. Közömbösen és érzéketlenül figyelem őket, mintha nem éppen most tettem volna egy óriási szívességet nekik.

– Egek! Nagyon hálásak vagyunk magának, Mr. Frewen! El se tudja képzelni mennyit jelent ez nekünk! – áll fel, és felém nyújtja a kezét a férfi, akire le kell néznem, hiszen fél fejjel kisebb mint én.

– Majd értesítem önöket! – rázom meg a kezét, pedig nem szokásom csak úgy akárkivel kezet rázni, hiszen igyekszem az érintkezés bármiféle formáját kerülni. Kivéve a szexet. Mondjuk abba se mostanába volt részem...
Ezek után mosolyogva lépnek ki a csupa üveggel borított helyiségből, ahonnan kilépve egymáshoz bújnak.

– Mi a fene volt ez?

– Nem a haverjával beszélget, Andrews! – figyelmeztetem, de tudom, hogy felesleges, hiszen ő valami oknál fogva nem fél tőlem. Bevallom, ez kicsit zavar, de mikor kineveztem "személyi asszisztensemnek"-ahogy ő hívja magát-pont ez fogott meg benne. Az ötvenes évei elején jár, de úgy tengeti a napjait, mint egy húsz éves fiatal, aki a bahamákra készülődik másnap.

– Mindig is tudtam, hogy vannak érzései! – ignorálja az előbbi kejelentésemet, és folytatja a baráti csavelyt.

– Nincsenek! Ne várja el, hogy bebizonyítsam! – a figyelmeztetésemre a szemét forgatja. Egyáltalán nem vesz komolyan...

– Mondogassa csak magának! – kacarászik elnyújtózva a modern széken.
Felállok a székemből, ahova csak most huppantam le, és a fekete Brioni öltönyömet begombolva felállok, és magára hagyom Andrewst. Nekem aztán ne mondja meg, hogy mit érezzek!

____________________

A lakásomba a megszokott csend honol.

Rengeteg lakásom van világszerte, de ez mindegyikben közös. Nincs felesleges hangzavar, a szomszédok nem visítoznak, és hatalmas rend van. Szeretek egyedül lenni, mert ilyenkor nem kéne idegesíteni semminek, és senkinek, de valahogy most mégis úgy érzem magam, mintha arcon vágtak volna egy palacsintasütővel.

Mindenbizonnyal ez azért lehet, mert ma valami olyasmit tettem, amit még sosem. Szívességet. Ami még rosszabb, egy olyan szívességet, amiért cserébe nem várok semmit. Az a két ember annyi csodálattal beszéltek az unokájukról, és egészen hihetetlen, hogy egy vállalkozást is indítanának ennyi idősen azért, hogy annak a lánynak biztos jövője legyen. Hol lehetnek a lány szülei? Miért nem ők viselik a sorsát?

Magamba fojtok egy morgást, amiért ilyen jelentéktelen szarságokkal foglalkozok, és egyenesen a dolgozószobába indulok, úgy ahogy vagyok, öltönybe. Csak a cipőmet vettem le, mert sosem lépek be azzal a házba.

Remek! Munkából munkába...

___________________

10:27

Bunkóság lenne ilyen késő felhívni a házaspárt? Csak mert hiába próbálok dolgozni, a gondolataim mindig elkalandoznak, pedig én mindig mesterien tudom irányítani őket. Te jó isten! Mi a fasz van velem? A mobilomra pillantok, és mire magamhoz térek, már cseng is a készülék. Két idegesítő hang, és már fel is veszi a férfi. A férfi, akinek nem emlékszek a nevére...

– Haló? – kissé álmosan szól. Talán aludt? Végülis kit érdekel,én teszek szívességet!

– Darren Frewen vagyok. – hallom ahogy elakad a lélegzete és piszmogva odahívja a feleségét. Ha jól hallottam Clarat.

– Ó! Mr. Frewen, köszönöm a hívását. – próbál magabiztosan beszélni, de a hangja remeg.

– Van egy kiadó lakásom! Egy 97 négyzetméteres luxuslakosztály. – rögtön a lényegre térek, mert sose voltam az a bájcsevely kedvelő. És ezt az ügyet minél hamarabb el akartam intézni, mert ez után nem kívánok ezzel többet foglalkozni.

– Te jó ég, Mr. Frewen! – mostmár Clara beszél a telefonba. – Hogyan fizethetnénk magának? Vagy mivel?

– Nem kell fizettség! – azt hittem rosszul hallok. Hogy a fenébe fejtsem ki ennél jobban, hogy éppen jótékonykodok? Rengeteg ingatlanom van, senkit nem fog érdekelni, hogy a több százból egy lakás foglalt.

– Nagyon hálásak vagyunk! Az unokánk mindenképp megfogja nézni! – hálálkodnak.

– Emailbe elküldöm önöknek a részleteket! Továbbítsák! – nagyon remélem, hogy tudják hogy kell, és hogy egyáltalán tudják mi az az email. De tudták. Gond nélkül megadták, én pedig rögtön el is küldtem a szerződési feltételeket.

Ez után az ingatlanközvetítő, Emmaline beavatása következett, ami nem egészen úgy alakult ahogy képzeltem. Beteget jelentett. Ami azt jelenti, hogy nekem kell ingatlanost játszani, és körbevezetni azt a lányt, aki minden bizonnyal valami farmon felnőtt, idétlen alter kislány.

Már csak ez hiányzott!