A Kegyetlen-The Cruel

5. fejezet

                                Lyner

Ha őszinte akarok lenni, fogalmam sincs, hogy mit keresek itt. A bárpultnál ülök, és nézem a jókedvű tömeget, engem pedig ez valahogy még jobban elszomorít. Itt a közelbe nincsen egy barátom se, és mivel Ana azt tanácsolta, hogy szerezzek barátokat, arra gondoltam, hogy egy szórakozóhelynél nincs erre megfelelőbb helyszín. Igen ám, de senki nem magában érkezett, és ilyen csapatokhoz nem nagyon van merszem odamenni. Már a harmadik bloody marymet kérem ki, de valahogy úgy érzem, hogy ennél józanabb nem is lehetnék. Pedig nekem aztán rögtön a fejembe szokott szállni. A vékony, kedves pultos pasas elém tolja, és rámvillant egy mosolyt.

– Szerelmi bánat? – kérdezi incselkedve.

– Mondhatjuk így is. – nevetek fel. Nem sok embernek beszéltem a szakításomról, talán jót tenne, ha ennek a random pultos srácnak beszélnék róla. – De csak a szokásos sztori, megcsalt egy libával, és melé hülyének nézett.

– Hát sajnálom! A pasik már csak ilyenek – erre kitágul a szemem, ő pedig egy ezer wattos mosoly kíséretében folytatja. – Igen, meleg vagyok.

Mire reagálhatnék, ő tovább áll felvenni egy rendelést, én pedig mosolyogva iszom tovább a kis koktélomat.

– Miss Davis? – egy hang érkezik a hátam mögül, mire félrenyelem az italom, és egy hatalmas köhögőroham tör rám. Ismerem én ezt a hangot. Darren Frewen.

– Igen? – fordulok hátra, mikor végre sikerül összeszednem magam. Ahogy ránézek, még a lélegzetem is elakad. Olyan hanyagul fest, mégis olyan elegáns, hogy akár a királyi család egyik tagjához lehetne hasonlítani. Fekete, elegáns vászonnadrágjába beletűrve a fekete ingje, ami könyékig fel van hajtva, én pedig úgy érzem, hogy valahogy ez minden vágyam megtestesítője. Te jó ég! Ez a férfi minden vágyam megtestesítője! Hirtelen ő is végigmér engem, de egyáltalán nincs rá hatással a kivágott, vörös koktélruhám. Legalábbis nem adja jelét. Én szólalok meg előbb, mert kezd kellemetlen lenni a szituáció.

– Mr. Darren! Mi járatban erre? Szórakozni is szokott? Talán megfogadta a tanácsomat, hogy ideje lenne lazítani egy kicsit? – viccelődöm teljesen feleslegesen, hiszen tudom, hogy úgysem érti. Felvonja a szemöldökét, és csak remélni tudom, hogy értette amit mondtam, ugyanis könnyen meglehet, hogy ez a fülsüketítő zene elnyomta a hangom. Kínosan kortyolok bele a piámba.

– Ez az én klubbom. – és tessék, megint félrenyelek, a szemeim kitágulnak, és úgy nézek rá, mintha nem evilági lenne.

– Hogy mondja? Nem hallottam a zenétől! Azt értettem, hogy ez a maga klubbja. – makogom össze-vissza.

Hirtelen egy lépéssel közelebb jön, bennem pedig felmerül, hogy talán hátrálnom kéne egy lépést, de nem teszem. Nagyon közel vagyunk egymáshoz, de ő hirtelen a nyakamhoz hajol, ahol érzem a forró, és kissé szapora lélegzetvételeit. Majdnem felsóhajtok, és hátrabillentem a fejem, de emlékeztetem magam, hogy ez a férfi egy tuskó, és a mama úgy nevelt, hogy tuskó férfiaknak nem rakjuk szét a lábunkat.

– Azt mondtam... – a fülembe beszél, azon a mély, szexi baritonján, amire minden nő összeesne, én azonban csak a mögöttem lévő pult szélébe kapaszkodom, mert úgy érzem, a lábam nem fog megtartani. – Ez a hely tényleg az enyém, Miss Davis.

Fogalmam sincs, hogy honnan ez a nagy bátorság, de én is a füléhez hajolok, és így suttogok:

– Ebben a városban minden a magáé, Mr. Frewen? – igyekszem utánozni a hanghordozását. A mennyei, férfias illata az orromba szökik, és szinte összefolyik a nyál a számba. Legszívesebben beletemetném az arcom a nyakába és...

– Elnézést! – szól hozzánk oldalról valaki, mire rögtön szétrebbenünk. Vagyis inkább csak én húzódok távolabb, ugyanis Darren ugyanott áll, és szitkozódva beszél a melletünk álló alakhoz. Egy férfihez. De még milyen férfihez! Az öltözéke hasonló, mint Darrennek, csak rajta fehér ing van, és az arcán savanyú pofa helyett egy bajlós vigyor. A haja barnásszőke, ami biztosra veszem, hogy Ana esete lenne.

– Alexander vagyok. – nyújtja felém a kezét, de mielőtt belehelyezhetném a sajátom, Darren közénk áll, és odamotyog valamit Alexandernek, aki felnevet rajta.

Szemöldökráncolva nézem a jelenetet, mert nem igazán értem, hogy mi a fene történik.

– Örülök, hogy megismertelek, névtelen hölgy. – kacsint rám pár perc elteltével, amire Darren morog. Te jó ég! Tényleg morgott!

– A nevem Lyner, Lyner Davis. – kerülöm ki a mogorva férfit, és mosolyogva kezetrázok Alexanderrel, aki a szájához emeli a kezemet, és nyom rá egy csókot. Ő is határozottan jóképű férfi, de máshogy. Amíg Darren vonásai erősebbek, az övéi lágyabbak. A bőre jóval világosabb, és már csak a neve miatt is, esküdni mernék rá, hogy orosz.

– Elnézést, hogy nem mutatkoztam be, csak hát...ez a nagyra nőtt gyerek itt... – intek magam mögé, mire hirtelen mindkettőnkből kiszakad a nevetés.
Darren értetlenül ráncolja a homlokát, valószínűleg nem értette amit mondtam a hangos zenétől, de szerintem ez így jobb is. Mellénk lép, és szinte vörös a feje.

– Hát, Darren, tartsd meg ezt a lányt! Bírom! – kacsint rám.

–Mi nem...nem...

– Megtartom! – jelentjük ki egyszerre. Elpirulok, és úgy nézek a férfira, mintha két feje nőtt volna.– Egy ideje már el akartam mondani, hogy van egy nő, hát...most találkoztatok.

– Tessék? – csattanok fel váratlanul. Mi a fenéről beszél ez? És mégis miért repkednek pillangók a hasamba? Talán berúgtam?

– Ó! Hát nagyon szimpatikus vagy nekem, Lyner! Remélem még összefutunk, én viszont most megyek. – jelenti ki mosolyogva, és a fejét rázva elsétál. Jól szórakozhat.

– Magába  meg mégis mi a fene ütött? – fordulok hozzá idegesen.

– Muszáj volt ezt mondanom! – úgy mondja, mintha nem is lenne nagy ügy, hogy a barátnőjeként mutatott be.

– Miért lett volna már muszáj? Ki tudja mit gondol most rólam és...

– Tetszik magának? – kérdezi közelebb hajolva, és valami lángra gyúl a szemében. Talán harag? Vágy? Mindkettő? Fogalmam sincs, de azt tudom, hogy provokálni akarom.

– Igen! Tetszik! Ő nem olyan bunkó és mogorva mint maga! – teszem csípőre a kezem.

– Tehát tetszik. – ismétli utánam, mintha a többit meg sem hallotta volna.

– Miért olyan nagy ügy ez? Szingli, fiatal nő vagyok, akinek rendben van a libidója! – hazudom, ugyanis egy cseppet sincs rendbe. El sem hiszem, hogy ilyenekről beszélgetek ezzel a férfival.

– Értem! – mondja lassan. – Gyere utánam! – parancsol rám, és sarkon fordul.