Melankólia (befejezett)

Negyedik fejezet

 Egyszerre hirtelen olyan összefolytak lettek a napok és én azt éreztem, hogy minden a feje tetejére áll. Gray sosem hozta fel a naplóbejegyzéseket, ezért is nagyon hálás voltam neki.

A leírtak inkább egy kislány siralmainak feleltek volna meg, nem pedig álmoknak vagy éppen érzéseknek. Kusza szavak, amelyeket csak egymás hegyére-hátára halmoztam. Az intézetben sosem szólt senki, senkihez, így nyugodtan ehettem meg az ebédemet az egyik különálló asztalnál. A konyhában ínycsiklandó illatok terjengtek, ami könnyített az étvágyamon, ugyanis mostanság nem nagyon volt, mert mindig stresszeltem valami miatt, pedig tudom, hogy nincs miért, hiszen kötetlen az életem itt.

Mégis tartottam kicsit attól, hogy valakinek feltárjam legmélyebb, legsötétebb érzéseimet és aztán nézhetek magam elé, ha esetleg figyelmen kívül hagyják vagy éppen kinevetnek miattuk. Gray nem tűnt olyannak, aki csak úgy kinevetne valakit az érzései miatt, ezért elhatároztam, hogy szép lassan kitálalok neki a bejegyzéseimről. Biztos, ami biztos alapon ezt inkább nappal tenném meg, hiszen este már olyan hulla állapotban vagyok, hogy beszélni sem bírok összefüggően. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy egy nagyon kedves és intelligens pszichológusuk van, szóval én nagyon is szerencsésnek mondhatom magam. Gray legutóbb, amikor bent járt nálam hozott magával pár könyvet, hogy addig se unatkozzam, amíg ő nincs mellettem, így egyik reggel, amikor még mindenki csak szédelgett a szobájában, elővettem az egyiket és fellapoztam. Imádtam a könyvek illatát, minden alkalommal beledugtam az arcomat a lapok közé és beszippantottam az örömöt. Amit mindig is szerettem csinálni, amikor még a szüleim nem gondolták azt, hogy veszélyt jelentek számukra, akkor olvastam. Az iskolában, a hintában ülve, a parkban és körülbelül mindenhol, ahol le lehetett ülni közben. Legalább száz könyvet elolvastam már élete során, vagy talán többet, mivel barátaim nem nagyon voltak. Amikor próbálkoztam nyitni mások felé, egyszerűen csak semmibe vettek és inkább felvont szemöldökkel tovább sétáltak, mintha nem is volnék ott. Ott és akkor eldöntöttem, hogy visszavonulót fújok, így kialakítottam magamban egy kis világot, ahova elzárkózhattam. A könyvek világa is ezek közé tartozott, csak annyi különbséggel, hogy ezeket a világokat nem én, hanem bizonyos írók találták ki. Már csak ezért is hálás lehetek az íróknak, hogy megalkottak olyan birodalmakat, amelyekbe belefeledkezhettem.

Gray éppen belépett a szobámba, amikor már a hatodik fejezet végét olvastam. A pszichológusom derűs arccal nézte, ahogy teljesen belemerültem a történetbe és csak későn jutott el minden érzékelőmig, hogy egyáltalán ott áll. Az igazság az, hogy rettentően elszégyelltem magamat, így egy gyors mozdulattal becsuktam a könyvet és egy zsebkendőt kinevezve könyvjelzőmnek, arrébb tettem.

- Miattam igazán nem kell megszakítanod ezt az igazán különleges tevékenységet. Nyugodtan olvass tovább, én addig elintézek pár telefonhívást. Jó? - intett kedvesen a könyv felé, amit az ágyamra hajítottam, aztán kiment a folyosóra. Magamhoz kaptam a kötetet és fellapoztam az aktuális oldalon és ismét belefeledkeztem, ami igazán jól esett. Gray körülbelül félóra múlva jött vissza, amíg én elolvastam öt fejezetet. - Nos, itt is vagyok. Remélem, hogy be tudtad fejezni, amibe belezavartalak. - csukta be nyugodtan maga mögött az ajtót Gray, mire bólintottam.

- Igen, nagyon tetszik ez a könyv. - mutattam fel a borítóját, mire megérintette a címnél, ahol díszesen ki volt emelve a betűk külseje.

- Hát, igen. Ez nekem is az egyik kedvencem volt még régebben.

- Régebben? Már nem olvasol? - kérdeztem vissza.

- Nem nagyon marad rá időm, amikor már este hazaérek és elnyom szinte az álom, de éppen ezért is akartam olyannak adni, aki megbecsüli majd és ha nem jobban, de úgy fogja szeretni forgatni, mint ahogy én tettem. - erre a gondolatra megolvadt a szívem.

- Szóval, azt mondod, hogy ő már az enyém? - öleltem magamhoz a kemény táblás kötetet.

- Igen, szerintem neked nagyobb szükséged van rá, és amúgy is csak porosodott már egy ideje a polcomon, szóval örülök annak, ha egy szerető olvasó kezében láthatom. - mosolyodott el Gray.

Miután kibeszéltük a könyveket, utána erőt vettem magamon és elkezdtem elmesélni, hogy miket írtam le a naplóba, amit adott nekem. Gray elmagyarázta nekem, hogy az álom valóban azt jelentheti, amire én gondoltam, szóval csak egy megerősítést kaptam elméletemre.

Gray egyáltalán nem nevetett ki, sőt megértően bólogatott és biztatott, hogy folytassam. Miután pedig a végére értem elárulta, hogy nagyon sok embernek csupán megértésre és empátiára lenne szüksége, de mivel ezeket nem kapták meg régebben, kialakult náluk valami, amit már nem lehetett meg nem történtté tenni és nehezen lehetett őket onnantól kezdve kezelni. Minden alkalommal, amikor Gray-jel vagyok, úgy érzem, mintha egy régi ismerőssel beszélgetnék és már gyermekkorom óta ismerném, nem pedig egy hónapja.