6. fejezet

402 35 2
                                    

Teo fáradtan dőlt le a fotelben Raphael ágya mellett. A férfi teljesen kimerült hiszen a golyó eltávolítása is rengeteg energiát vett el tőle és a főzet mely segített vissza szorítani a méreg terjedését az alfa szervezetében különleges alapanyagokat igényelt. Diana szerencsére szinte az összes hozzávalóval rendelkezett kivéve egyet.

Mikor Teo édesanyját felhívták már sejtette mivel állnak szemben, ezért hozott is több féle gyógynövényt és különféle szereket, melyek egy laikusnak úgy tünhettek mint valami egzotikus fűszerek és olajok. Azonban egy hozzá értő személy jól tudta, hogy adott esetben igen veszélyes szerek ezek hiszen életet is mentenek de el is vehetnek akár egy cseppjük vagy csak az illatukat aki megérzi. Nem ok nélkül volt kevés gyógyító. Nagy szakértelmet igényelt és hozzá értést és ennek csak egy része volt bennük természetüktől fogva. Rengeteg tanulást követelt meg és odaadást. Ezért minden természetfeletti teremtmény tisztelte őket, hiszen kevés nagyobb hatalommal rendelkező személy van náluk. Minden lény ismeri a nevüket, hogy miket tesznek és tettek de mégis alig tudnak róluk valamit. Fogalmuk sincs erejük természetéről és, hogy mikre is képesek. De az biztos, hogy sok titkot őriznek.

Diana kipakolta Raphael szobájában azokat az üvegeket melyekre szükségük lesz és egy kicsi üst szerű edényben Teo segítségével elkezdték összeállítani a szert.

- Még nem készítettem ehhez hasonló gyógyszert. Nem is láttam még ilyen sérülést. - Mondta a férfi elgondolkodva miközben kevert egyett a vöröses színű gőzölgő szeren.

- Nem is gyakori jelenség. Életemben talán egyszer ha láttam ilyet az is nagyon régen volt már még a születésed előtt. Nagyapádat egy olyan esethez hívták ahol egy falu kivülállói megtudták, hogy nem csak emberek vannak és hogy bizony az ő erdeikben sem csak állatok laknak. Szörnyű pusztítást végeztek....Nem akarom részletezni, de akkor láttam hasonlót az emberek készítik ezeket a golyókat minden ocsmánysággal megtöltik amely ártalmas lehet a farkasoknak jelen esetben.- Asszony még tett pár cseppet az edénybe egy olyan szerből amit Teo nem ismert fel majd fia felé fordult gondterhelt arccal.- Teo...szükségem van még egy hozzá valóra de nem tudtam megszerezni és nem tudom, hogy hat e így a főzet.

- Mire lenne szükséged? 

- Vérre....de egy olyan személytől aki bármilyen fajta szeretet táplál a sérült iránt. Próbáltam a szüleit elérni de nem vették fel a telefont és nincs több időnk. Jack elindult értük de most kell beadni a főzetet vagy visszafordíthatatlan lesz a mérgezés. - A férfi érezte, hogy a szíve kihagy egy ütemet és levegőt is nehezebben kapott. 

- Nem...nem az nem lehet. Nincs más lehetőség?- Kérdezte idegesen hajába túrva és tekintete az anyja és Raphael között cikázott.

- Sajnos nincs. Egy hozzá közel álló személynek kell lennie aki annyira szereti, hogy vérét adja érte. Nyilván jelképesen de elengedhetetlen eleme ennek a gyógymódnak.- Teo egy pillanatra elgondolkodott és az ágyon fekvő lassan elsápadó alfára nézett, majd mély levegőt vett és vissza fordult anyjához.

- Akkor vedd le az én vérem. Nem kell családtagnak lennie feltétlenül, nem de?- Diana meglepett tekintettel bólintott.- Rendben, kezdjük mielőtt meggondolom magam. Mennyi vérre van szükséged.

- 30 milliterre. De Teo, nem tudtam, hogy ennyire...

- Csak kezdjük. Nincs több időnk mint mondtad és nem biztos, hogy sikerül.- Ült le egy székre és felhajtotta ingujját. Az asszony szakszerűen levette a szükséges mennyiséget majd hozzá keverte a gyógyszerhez amely még élénkebb vörös színt öltött. Szemei egy pillanatra csodálkozást mutattak de gyorsan eltüntette arcáról a meglepetést majd az eszméleten férfi fölé hajolt és szájába öntötte az utolsó cseppig. Diana a takarót kicsit lehúzta az alfa felsőtestét így szabaddá téve és szemügyre vette a lövést. Teo is közelebb lépett és várta, hogy édesanyja mondjon valamit. A nő felegyenesedett és mosolyogva tekintett fiára.

Bosszú vagy szerelem?Donde viven las historias. Descúbrelo ahora