Tündér-mese

12. Tündérkarácsony

Sietve trappolunk az utcán, a két táskánkat cipelve. Az egyikben a ruháink, a másikban a szüleimnek szánt ajándékok. El fogunk késni! Este ajándékokat csomagoltam, azután folytattuk Vajk gyorstalpaló tündérfelkészítőjét, hogy tudja, hogyan kell viselkednie. Emiatt izgulok már napok óta, bár ami azt illeti, nagyon ügyes. Sokáig fenn voltunk, és mire észbe kaptunk, már elmúlt éjfél. De nagyon. Reggel meg persze elaludtunk. Nem, nem lehet megint Petra-pechünk! Igaz, hogy nem tömegközlekedéssel utazunk, hanem tündérportálon, és azzal sokkal gyorsabb az út, de a szüleim időre várnak minket. Nem késhetünk el rögtön az első találkozáskor!

Végre a portálhoz érünk. Leteszem a táskámat, hogy beprogramozzam az úticélt. Ez más, mint a ti világotokba való átkelés, most a tündérvilág két pontja között fogunk utazni. Vetek egy gyors ellenőrző pillantást Vajkra, hogy rendben van-e a külseje. Minden a helyén, tökéletes. Még jó, hogy tegnap este megcsináltam egy félreeső másodportálnál, és az éjjel elfelejtettem róla levenni az átalakító varázst. Van néha előnye is a figyelemzavarnak.

Jó! Minden paraméter stimmel. Inkább kétszer is ellenőrzöm, minthogy Timbuktuban kössünk ki Tündérzsadány helyett. Hogy az merre van? Ne keressétek a térképen. Ez Magyarország egyetlen, csak tündérek által lakott települése. Olyasmi, mint Roxmorts a Harry Potterben, ám itt nincs Zonko Csodabazára, hacsak Borcsa bűvösboltját nem számítjuk annak. Ez maga a tündérvidék, erdők és mezők rejtekén, a természet lágy ölén.

Hogyan kerültek ide a szüleim? Mondanám, hogy tősgyökeres vidéki lány vagyok, de nem. Világ életemben Pesten éltünk, itt születtem, itt nevelkedtem, a szüleim itt dolgoztak. Majd miután felnőttem és befejeztem az egyetemet, ők pedig nyugdíjasok lettek, gondoltak egyet, és leköltöztek a nagyi régóta üresen álló vidéki házába, hogy újra élettel töltsék meg azt. Szegény nagyi! Ő már évek óta nincs közöttünk.

Ilyen az élet. A nagyi Ausztráliában senyved, festeget, gondozza a kengurukat, és piszkosul jól érzi magát. Miért költözött oda? Sejtelmem sincs az igazi okáról. A publikus verziót ismerem, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy más is állhatott a háttérben. Talán (de csak talán) köze lehet hozzá egy bizonyos magyar származású, amerikai festőnek, akivel azóta alkotói közösséget hoztak létre. Hiába, a nagyi energikusabb, mint sok feleannyi idős tündér.

Felkapom a táskámat, Vajk mellém áll, és máris indulunk. Milyen érzés tündérportállal utazni? Leírhatatlan. Meg azért minden titkomat nem árulhatom el, lassan nyitott könyv előttetek az életem, hadd maradjon nekem is valami rejtélyes...

Percek múlva megérkezünk. A falu központjában van a portál, itt bukkanunk fel. Fényes nappal van, de itt most nem kell rejtőzködnünk senki elől. Pár percnyi gyaloglás vár ránk. Nem is bánom, izgulok annyira, hogy húzni szeretném az időt. Ő lesz az első srác, akit bemutatok otthon, és rögtön a lehető legkomolyabb is. Vajon mit fognak hozzá szólni a szüleim? Kedvelni fogják? Két lehetőséget látok magam előtt: vagy eljátsszák a szigorú, lányos szülőket, vagy önmagukat adják.

Takaros házak között haladunk el, tiszta és rendezett utcán. Pici hókupacok az út mentén. Lehet, hogy az itteniek fehér karácsonyt rendeltek a téltündérektől? Nem, nem vagyunk csodatévők, de valamennyire befolyásolni tudjuk az időjárást. Tündérzsadány egy közepes méretű település, legalábbis tündéri mércével mérve. Falunak kicsit nagyobbacska, városnak egyértelműen kicsi. A község lenne rá talán a legjobb szó, ha nálunk is volna ilyen közigazgatási kategória. Ám nincsen. Falvaink és városaink vannak, és még a ti megyerendszereteket is csak az átjárás miatt tartjuk nyilván. Máskülönben sokkal egyszerűbb a társadalmi berendezkedésünk, mint a tiétek. Kivéve persze a hivatali bürokráciát, amiben mi is büszkén evickélünk. Hát, inkább nem mondok rá semmit, hiszen én is ennek köszönhetem az állásomat.