Miután azt hittem visszakaptalak (18+) Második rész

~ Hetedik fejezet

Jelen (Dazai Osamu)

- Gondolom még éhes vagy.. - mértem végig. 
- Hát én... - Jött zavarba.
- Na gyere.. - intettem a kezemmel. - mára a vendégem vagy.

Éreztem Chuuya fagyos pillantását a hátam
mögött de nem  igazán foglalkoztam vele.

- Jössz te is... súgtam a fülébe amikor elindúltam a legközelebbi kajálda felé.

- Ugye nem gondoltad komolyan hogy istápolni fogom veled ezt a kis szarost. kap kaját aztán megy ahova akar. - Nem vagyok gyerekcsősz... - mondta mellettem a magáét.

- Hidd el nem bíznám rád miközöben még te is kölyök vagy.
- Hé ez aljas volt azóta eltelt pár év.
- Tényleg? Néha még mindig olyan mintha a tizenötéves Chuuyával veszekednék .

Erre csak fintorgott de nem szólt semmit.
- Mit szeretnél enni? - kérdeztem a
Fiút amikor kerstünk egy szabad asztalt.
- Bármit választhatok? - csillant fel a szeme
- Bármit. - Bólintottam.

Végűl a Ramen mellett döntött mi Chuuyával
pedig Sushit kértünk.

- Amúgy hogy hívnak? - érdeklődött Chuuya
- Nicholas-nak.. - felelte tele szájjal. De szólítsatok csak Nick- nek. És mégegyszer nagyon hàlás vagyok ezért.
- Én Dazai Osamu vagyok.. ő pedig a Társam .. Nakahara Chuuya. - mutatattam be.
- Ez.. - köhögött egyett Chuu de az asztal alatt lábon rugtam. - Mi valójában Yokahamában élünk csak most munka miatt vagyunk Tokióban. - a Számból ömlöttek a hazug szavak . Ha tudná ez a kissrác a valóságot.. nem hiszem hogy ilyen vidáman ülne itt velünk .

Munka mi? Az volt...csak kb egy nap alatt vége lett.

- Nem mehetek vissza az árvaházba.
- Tessék? Akkor mihez akarsz kezedni? - kérdeztem.
- Megigértem neki a mochit...
- Jesszus .. - forgatta Chuuya a szemét ha ennyire fontos veszünk neked mochit...
- De esélytelen hogy visszajussak mostanra észrévétlenűl...... - ha megtudják hogy kiszöktem megint megvernek.. - húzta fel a ruhája ujját.
Amikor Chuuya meglátta a piros sebeket felkarján elfehéredett az arca.

- Jól vagy? - nèztem Chuuyára.
- Azt hiszem most .. Kimegyek levegőzni.
- Várj! - mentem utána . - Egy perc az egész te addig kérj valami desszertet. - Szóltam oda Nick-nek.

- Chuu.. hé.. rontottam ki az ajtón. Szegény teljesen kikészűlt.. szakaszosan vette a levegőt és allig tudott megszólalni. Ez? Egy pánikroham kezdete lenne?

- Itt vagyok. Öleltem át olyan szorosan amilyen szorosan csak tudtam..

- itt vagyok..  húztam mègjobban magamhoz - ő nem magának okozta azokat a sebeket.. Nick-et bántották...- próbáltam nyugtatni.
- Tudom hogy mit akarsz tenni ezután.. Haza fogod vinni Yokahamába magadhoz...
- Segítni fogok ennek a fiúnak veled vagy nélküled de segíteni fogok neki. - mondtam mèg mindg ölelve őt .

- Nem leszek képes újra végig csinálni ezt Dazai...  - nézett rám kétségbeesetten - sajnálom...  de kèptelen vagyok rá
- Ezt megértem. - bólintottam . - Viszont Nickben egy kicsit magamat látom.. ezért döntöttem így .

- Azok a sebek a karján.. Dazai én... voltak vágások is rajta...nem vetted észre? Nem csak pálcaverés nyomai díszitík a felkarját..  és azokat a vágásokat... biztos vagyok benne hogy magának okozta . Hiszen nap mint nap  megverték...ki bírja ezt elviselni?  
- Tudom hogy ez kiverte most a biztositékot de hé... talán Nick helyre tudná hozni a kapcsolatunkat...  talán ő az aki kell ahhoz hogy mi ketten újra működni tudjunk. 
- Nem fogom istápolni már megmondtam!  Te ragaszkodsz hozzá ennyire.

Folyt. Köv.