Hajnalban láttalak <befejezett>

#17

Egy darabig szomorúan ott ültem, majd eszembe jutott, hogy itt van a telefonom. Gyorsan felhívtam Tomot, bár az idő már majdnem hajnal hármat ütött. A sokadik hívásra, már végre felvette.

-Úr Isten királylány! Már mennyi az idő?

-Toom baj van!-ziháltam.

-Mi? Mi az történt valami??-kérdezte, hallottam hangján, hogy izgul.

-Elraboltak, nem tudom hol vagyok és... és itt van Cloeh és nagyon félek Tom kérlek gyere értem!-sírtam.

-Jó jó nyugi! Hol vagy??-aggódott.

-Nem tudom, egy sikártorban mentem végig és most ide be vagyok zárva a szobába...-ekkor Cloeh lépett be.

-Mindjárt megyek érted!-leemeltem a telefont, de halkan még lehetett hallani, hogy mit mondd.

-Ez ki??-tépte ki a kezemből. Ránézett és a földre dobta. Magassarkujával többször rátaposott, így már szinte nem is működött.-Komolyan azt hiszed, hogy a kis barátod meg tud menteni?

-Értem fog jönni!-álltam fel.-Értem jön és ha megtudja, hogy mit tettél akkor biztos, hogy megöl.

-Csak előbb nehogy mi öljünk meg téged!-mosolygott, mire egy izmos csávó lépett be.

Megkötöztek, azt mondta jobb ha hagyom magam. Egy székre ültettek, elém Cloeh ült egy hasonló székre.

-Most szépen mindenre válaszolni fogsz.

-Miért kéne?-ekkor a mögöttem álló férfi kést emelt a nyakamhoz.

-Szóval minden kérdésemre választ fogsz adni. Nos...-kezdett bele- Elősször is miért vetted el tőlem Tomot?

-Sosem volt a tiéd.-ahogy ezt kimondtam egy vágást kaptam a felkaromba. Fel is ordítottam, de ekkor még nem tudtam, hogy nem ez volt az utolsó.

Mire végzett már ájuldozva ültem a széken. Az egész karomat hegek borították és a combomban is volt néhány. Mikor eloldoztak félholtan hevertem a padlón. Halványan láttam ahogy Cloeh áll mellettem , majd valaki rádönti az ajtót. Egy csapat feketeruhás srác jött be, akik letámatták a kigyúrt csávót. Tomot is észre vettem, ő félrelökte Cloeht és felém hajolt.

-Tom?-ekkor az ölébe vett.

-Mostmár itt vagyok nem lesz semmi baj!-éreztem ahogy ő is félt engem.

Egy perc alatt megjelentek a rendőrök és a mentősök is. Bill és Rose is ott volt, de nem engedték oda őket.

-Ő az én barátnőm, mi az, hogy nem mehetek oda hozzá?-kiabált a rendőrrel.

-Kisasszony értse meg, hogy most nem szabad.-veszekedtek.

-Na maga nekem nem parancsol!-a következő pillanatban azt láttam, hogy felém magasodik.

-Jajj Nancy!-néztem könnyekkel megtelt szemébe.

-Mindannyian itt vagytok? Csak miattam?-lepődtem meg, míg az orvosok kezeltek.

-Az egész banda eljött.-mosolygott Bill.

-Ezt igazán nem kellett volna.

-Most hülyéskedsz?-nevetett Gerog.

-Hiszen bajban voltál, mi meg segítettünk neked!-mosolyodott el Gustav.

-Igérem többet nem hagyom, hogy elraboljanak.-néztem rájuk.

-Inkább én.-fogta meg a kezem Tom.-Mostmár tényleg vigyázni fogok rád.

Miután ott hagyott az ápolónő Tom vállára dőltem. Azt mondta több hét mire jobban leszek, de a vérzést el tudták állítani.
Anyáék is hamarosan megérkeztek, de Nate nem volt velük.

-Anya!-öleltem át őket. Apa is sírt, úgy nyomott puszit a fejemre.

-Édes kislányom, jól vagy?-sírt, miközben a fejemet simogatta.

-Igen anya jól vagyok!-sírtam én is, majd újra átölelt. Hallottam ahogy azt súgja Tomnak, hogy "köszönöm".

Most sokkal engedékenyebb lett, arra is hajlott, hogy Tommal aludjak. Átjött hozzánk, majd miután lefürdött én mentem. A forró víz csípte a sebeim, de vért eltüntette róluk. Azt hiszem ezek már örökké megmaradnak...
Síri csendben feküdtünk az ágyon, míg meg nem szólalt Tom.

-Az én hibám volt..-mondta szomorúan.-Ha nem mondtam volna ezt az ötletet, akkor....-ebben a pillanatban megfogtam arcát.

-...akkor a szüleim sosem tudták volna meg, hogy milyen csodálatos vagy. Nem a te hibád volt, hanem a Cloehé. Minden az ő műve volt.

-Ígérd meg, hogy soha többet nem csinálunk ilyet.

-Soha többet!-csókoltam meg.

Ezzel a csókkal zártuk az estét és próbáltuk elfelejteni ezt az egészet.