SNOW RED -- HÓVÖRÖS || HyunLix « AU » ✔

※ 18. ❝ Mese a magányos fiúról ❞

Megj.: tiszta cringe-k ezek a cuccok a fejezetek elején de nem baj--

❝ Szabad akarok lenni, határok nélkül.
Nincs szükségem otthonra; a csillagos éj a takaróm, ágyam a zöldelő fű.
Füstölőm a szél fuvallata; társaságom a tücsök hangja, szerelmem pedig a felkelő nap vöröses égi tengere. ❞
-- Akane Ren

※ ※ ※

Akane Ren-nek csak úgy kipattantak a szemei, úgy érezte, mintha évekig aludt volna. Hirtelen nagyon száraznak érezte a torkát, így hunyorítva szétnézett a gyertya által beragyogott apró szobában, mígnem vette észre az ágya melletti kis széken lévő teás csészét, melyben víz volt. Viszont mikor fel akarta emelni jobb kezét, hogy elvegye, kötésekkel volt tele, így hamar rájött, hogy bizony eltört. Így hát a ballal nyúlt a vízért, miután óvatosan felült, hogy oltsa szomját.
Csend volt odabent, kintről azonban hallotta, hogy valakik beszélgetnek; emellett mintha égő fa hangját fedezte volna fel.
" -- Hol vagyok egyáltalán? Ez Új Lótusz falu lenne?" -- gondolta, majd letette a csészét, és fel akart állni, de gyorsan vissza huppant az ágyra. -- A lábam is? Remélem, hogy csak egy ficam…"
Akane ismét körül nézett, és felfedezett egy botot az ágya mellett, így elvette, viszont csak ekkor vett észre egy ismerős ruhadarabot a takarójára terítve. " -- Yukiharu is itt lenne? Ezek szerint ő látott el… arra sem emlékszem, hogy mi történt. "
Végül csak felvette a köpenyt, hisz csak nadrág volt rajta, felsőtestén pedig rengeteg kötés, majd miután felhúzta az ép lábára a cipőjét, a bot segítségével kiment a kunyhóból.

A csillagos égbolt olyan volt, mint egy végtelen lenyűgöző festmény, amelyet a természet alkotott. A közelben megpillantott három alakot, ahogy körbe ültek egy tábortüzet, így közelebb bicegett, s mikor meglátta Yukiharu ölében a kis Mei-chant, akaratlanul elmosolyodott.
Viszont mikor Yukiharu észrevette Akane-t, maga mellé ültette a lányt, és még mindig hitetlenkedve Akane elé lépett.

-- Ideje volt már magadhoz térned… gyere, ülj le! -- Yuki segíteni akart neki, de a sérült csak szó nélkül magához ölelte. -- Ren…?

-- Köszönöm. Nem tudom, mi történt, de köszönöm… -- szólt rekedtes hangon.

-- Nem hagynálak meghalni -- mosolyodott el a magasabb.

-- Akane-saaan! Jó reggelt! -- üdvözölte Owari egy széles mosollyal arcán.

  Annak ellenére, hogy egy Oni, gyermeki lélekkel volt megáldva. Egyszóval, egy kedves, és nem mellesleg ritka oni volt ő.

-- Jó reggelt -- mosolygott Akane, majd megérezte, hogy valami húzza a nadrágját, és megpillantotta Mei-chan könnyes szemét.

-- Niisan, jól vagy?

-- Niisan jól van -- mosolygott Akane, amint elengedte Yuki-t, aki felvette az ölébe ismét a lányt. -- Hány napig voltam eszméletlen?

-- Ezúttal csak öt napig. Később beszélünk még erről -- segített Yuki szabad kezével Akane-nak eljutni az eldöntött farönkre, hogy le tudjon ülni ő is.

-- Rendben… ne sírj, Mei! -- törölte le könnyeit Akane.

-- Csak örülök, hogy jól vagy -- szólt lefelé görbülő ajkakkal. -- Niisan, edd meg a részem! -- vette el Owari kezéből az egyik pálcát, aminek a végén egy szelet hús volt. -- Én már ettem egyet!

-- Köszönöm, kicsi -- mosolygott, s elfogadta annak ellenére, hogy nem ehetett volna ilyet, és harapott belőle egy falatot.

Owari-nak járni kezdtek a fogaskerekek a fejében, ahogy Yukiharu-t látta, ahogy Akane-t vizslatja, s végül úgy döntött, mégis ásítást színlel, s megszólal;
-- Mei-chan, már késő van, menjünk aludni!