A bonyodalmak ellenére ( Draken x reader fanfiction) / BEFEJEZETT /

1.rész - Zaklatnak a megmentőim

Gondolom mondanom sem kell hogy a suli mennyire unalmas. Főleg a töri órák amin most is ülök. Én buta,nem mutatkoztam be. Motoyoshi Yn vagyok. Egy teljesen átlagos lány,aki orvosnak szeretne tanulni,de ilyen jegyekkel szerintem esélyem sincs erre. 17 éves vagyok,harmad éves. Barátom igazából van egy pár,mert elég népszerű vagyok a suliban,sőt,más gimikben is megvan a jó hírnevem,de szeretek inkább egyedül lenni. Aféle vezető típus vagyok ennek ellenére. Szeretem ha középpontban vagyok, viszont néha azért nem árt kicsit eltöprengenem az élet értelmén. Talán épp most is ezt csinálom,mert a mellettem ülő kezdett el bökdösni.

- Motoyoshi kisasszony,hiába szólok magának? - rivallt rám a tanár.

- Elnézést tanár nő. Többet nem fordul elő. - sütöttem le tekintetemet szégyenemben.

- Nagyon helyes. Tehát visszatérve a tananyagra. Nyissátok ki a könyvet a 60.oldalon,és próbáljátok elemezni az ábrát. Három percet kaptok rá. - mindenki tette amit a tanár mond. Mivel nem akarok fegyelmit kapni,mert egyet már kaptam, ezért én is megpróbálkoztam a feladattal.

Úgymondva nem vagyok problémás diák,sőt, szinte soha semmi rosszat nem csinálok még a magán életben sem,de ez a tanár nagyon kipécézett magának már az első évbe. Jobban mondva mindenki utálja őt,ami érhető. De nálam jobban senki sem. Már lassan letelt volna az idő,mikoris két szőke hajú srác rontott be az ajtón,ami amúgy nyitva volt.

- Takemicchi,gyere velünk szórakozni. - mosolyodott el az alacsonyabbik. Mi az isten,Takemitchy mégis honnan ismer ilyen menő alakokat? Mármint soha nem láttam őket,de biztos azok lehetnek.

- Fiatalemberek,maguk meg mit képzelnek hogy az órámon az egyik diákommal beszélgetnek? Egyébként sem ebbe az iskolába járnak, úgyhogy legyenek szívesek kifáradni! - üvöltött rájuk a tanár,majd az alacsonyabbik srác az előttem ülőhöz lépett,míg a magasabbik a tanár felé tornyosult,és megfenyegette.

- Szóval? Indulhatunk? - kérdezte a szőke az előttem lévő fiút,majd rám nézett. - Te meg miért nézel? - irányította felém kérdését.

- Semmi semmi,bocsánat. - kaptam el a tekintetemet,mert elég ciki volt a szitu. Miután a három szőke távozott,lassan kicsöngettek az óráról,szóval mehettünk haza.

Indultam volna haza, mikor az egyik barátnőm megkérdezte hogy nem lenne-e kedvem ma elmenni velük moziba,de visszautasítottam. Mivel most délutáni tanítás volt, ezért már kezdett sötétedni,dehát az októberi hónaptól mit is vártam. Ilyenkor viszont olyan szépek Tokyo utcái. A naplementében egyszerűen gyönyörű. Megláttam egy kisgyereket a szüleivel,akik nagyon boldognak tűntek. Irigylem az ilyen családokat. Nekem ez sosem adatott meg. Apámat az alkohol vitte halálba,amit nagyrészt nem bánok,mert azóta sokkal boldogabb vagyok,ami furának tűnhet,de ezt azért mondom, mert sok szörnyűségen mentem keresztül miatta. Anyámat nem ismertem,mert a szülésbe belehalt,szóval immáron árván maradtam. Már csak pár saroknyira voltam a háztól, azonban egy férfi utánam kiabált.

- Mizujs csinibaba,nem veszélyes egyedül ilyen késői órákban? - közeledett felém, azonban haladtam tovább.

- Foglalkozz a magad dolgával! - ordítottam rá, viszont hirtelen utól ért, ezáltal pedig neki nyomott az egyik falnak,ami a zsákutcában volt található.

- Nem szép dolog így beszélni kislány. - szorította le két kezemet a fejem felett. Próbáltam sikítani,de másik tenyerét a számra tette.

- Oi! Miért nem a magad fajtákkal kezdel ki? - állt meg két fiú nem messze tőlünk. Olyan ismerősök voltak. Megvan! Ez a kettő jött be ma hozzánk töri órán.