Tekergők és a Rengeteg Szíve (Tekergő Krónikák II., Harry Potter fanfiction)

5) Klub ~ PPe

Hossz: 4326 szó
Jó olvasást!

***********

– Figyelem! Eljött a szeptember három, a Roxfort Expressz újabb indulása a King's Cross pályaudvarról. Ez a Varázsbaj-Elhárító Osztag tagjainak egyet jelent: az év legmelósabb napját – harsogta Mr. Dudley, az osztag új vezetője – Ma minden boszorkánymama pityereg, minden varázslópapa jó tanácsokon agyal, minden növendékmágus a pajtásait keresi, és a cuccait, háziállatait hagyja el. A lényeg: senki sem figyel arra, hogy varázsvilágunk ne lepleződjön le a muglik előtt. Persze rajtunk kívül.

Peter az édesanyjával a zsúfolt iroda hátsó falánál állt, a Mágiaügyi Minisztérium harmadik emeletén. Itt kezdték a napot, mivel édesanyjának esélye sem volt szabadságot kivenni, pusztán azért, hogy őt kikísérje a vonathoz. Igaz, ez csak annyit jelentett, hogy a mugli vágányok között kellett elbúcsúzniuk, nem a kilenc és háromnegyedik platformon.

– A gyakori szabálysértéseket mind ismerjük: apuka nem talált kulit a ládának, ezért elkezdi végiglebegtetni a mugli utasok között. Már az ötödik kalitkába zárt baglyot tolják el ugyanazon vonatra és pletykatémára várakozó varázstalan nénike orra előtt... és a többi... – folytatta Mr. Dudley – De mindig vannak durvább ötletek is. Két éve egy ötödikes a beszélő határidőnaplóját hagyta el, ami bűbájtan-kiselőadást tartott a kiszolgálónak a restiben. Még többen emlékeznek rá, igaz? Tavaly egy másodikos a kétfarkú kruppját próbálta meg magával csempészni. Kell mondanom, hogy megszökött és harapott? Négy muglit kellett ellátnunk és az emlékezetüket módosítanunk...

Mikor az eligazítás véget ért, mind a húsz mágus a márvánnyal borított előcsarnok felé vette az irányt, hogy onnan hoppanáljon a King's Cross melletti utcában elhelyezett „lerobbant" buszba.

– Tudom, hogy útnak kell indítania a fiát, de természetesen öntől is maximális koncentrációt várok, Mrs. Pettigrew! – szólt oda Peter anyukájának Mr. Dudley, ahogy elhaladtak mellette.

– Anya vagyok. Tudok egyszerre több mindenre figyelni – felelte a pöttöm boszorkány finom éllel a hangjában.

– Gyere fogd meg a praclim jó erősen! – fordult Peterhez az anyukája, mikor már elhagyták az átrium gigantikus aranyszobrokkal díszített szökőkútját. A boszorkány megpördült a tengelye körül, magával rántva fiát és az utazóládát is.

– Jól vagy, kicsim? – ezt már akkor kérdezte, mikor feltűnés nélkül leszálltak a pályaudvar mögött ácsorgó, érkezési pontnak kijelölt lerobbant, piros buszról.

– Igen – húzta ki magát Peter. Az egyéni vagy társas hoppanálás sok mágus gyomrát felkavarta, de ő büszke volt rá, hogy sosem dobta ki a taccsot, mikor anyukájával utazott. Végre egyszer előnyére vált alacsony termete, ugyanis az aprók köztudottan könnyebben kivitelezték ezt az utazási módot, mint a nagyobb növésűek.

Az ötös peron mellől, ahová anyukáját helyezték, szorgalmasan figyelte a tömeget, hátha észreveszi valamelyik barátját. Remusszal megbeszélték, hogy együtt mennek át a Roxfort Expressz indulási helyére. Végül a magas fiú szúrta ki őt előbb, Peter már azt vette észre, hogy az ifjú Lupin nagyban integet neki.

A szülői bemutatkozásokat a Pettigrew anyuka hálálkodása követte, amiért átveszik az ő kicsi fiát.

– Ugyan, ez a minimum, ha már a srácaink jóban vannak! – legyintett Mr. Lupin, és megvárták, amíg Peter kellő mennyiségű búcsúölelésben részesül. Igaz, ezt rövidebbre zárta egy kopaszodó, kurta mellényt és széles derékszalagot viselő férfi, akinek a vállán egy majom és béka szerelemgyermekének tűnő jószág egyensúlyozott.