Érzékeny szívek

Four

Néhány nappal később eljött az utazás napja. Grace végül a család Elza nevű szobalányát választotta komornájának, bár így utólag már voltak kétségei a döntést illetően. A lánynak ugyanis ami a szívén, az a száján. Mindig hangosan kimondta, ami éppen az eszébe jutott, soha egy gondolatot sem fontolt meg kétszer, így az utazás során olykor adódtak vicces vagy éppen kellemetlen helyzetek. Ilyen volt például, amikor a lovaskocsiban ülve éppen békésen sakkoztak, Elza pedig egyszer csak megjegyezte, hogy Grace-t egyébként nagyon öregíti a zöld szín. A lány néha elgondolkozott azon, hogy vajon mennyiben fogja a komornája szókimondó természete megnehezíteni az amúgy is hadilábakon álló férjfogó akcióját. Ettől eltekintve viszont zökkenőmentesen ment minden. Az utazás három napig tartott és minden este megszálltak egy kisebb város vagy falu fogadójában éjszakára, reggel pedig még napfelkelte előtt folytatták az útjukat. Londonba is sötétedéskor érkeztek meg. Grace-nek volt egy kis gyomorgörcse az út során, ami részben a nővérével való utolsó beszélgetése miatt volt, részben pedig a bizonytalan jövője miatt, de amint megpillantotta a város egymást érő hatalmas házait és a Hyde parkot, hirtelen minden aggodalma elszállt. Nem számított rá, de szerencsésnek érezte magát, hogy egy ilyen regénybe illő helyen járhat. Sosem járt még korábban a fővárosban és ami azt illeti, nem is vágyott ide, de most az a kellemes érzése támadt, hogy talán élete legnagyobb kalandja elé néz.

- Megérkeztünk már? - Kérdezte az éppen felébredő Elza, majd egy nagyot ásított.

- Még nem. De szerintem hamarosan meg fogunk. - Válaszolta a lány, miközben az elsuhanó tájat figyelte.

Úgy egy fél órával később a kocsi valóban felkanyarodott egy utcára, ahonnan már látható volt az úticéljuk. Könnyen észrevehető volt, mivel egészen kiemelkedett a többi épület közül. Grace-nek még az álla is leesett, hiszen nem is igazán ház, hanem inkább palota volt, bár az eddigi otthona is egy kisebb kastélynak volt mondható, mégis egészen más látványt nyújtott most ez, mint vidéken. Sehol egy legelésző tehén vagy kerülgetni való csirke. Az épület csak állt ott és pompázott. A kocsi lassan begördült a hatalmas és giccses kovácsoltvas kapun, majd a kavicsos sétányon végighaladva megállt a ház előtt. Ezt követően két inas a hintóhoz rohant, hogy kisegítsék belőle Grace-t és Elzát.

- Köszönöm. - Szólt Grace, majd felpillantott a négyemeletes házra. - Nahát!

- Hagy kísérjem be önt a házba, kisasszony! - Mondta az egyik inas a lányhoz lépve.

Ezután udvariasan kezet nyújtott a lánynak és felkísérte őt a hosszú lépcsőn, ami a ház bejáratához vezetett. Belépve rögtön egy tágas terembe értek, a bejárattal szemben pedig egy egyenes lépcső vezetett fel az emeletre. Grace magában megjegyezte, hogy belülről is pont ugyanolyan szép, mint kívülről. Ezután az inas elvette a lány kabátját és bekísérte őt egy szalonba, hogy ott várakozzon, amíg az özvegy hercegné meg nem érkezik.

Grace maga is meglepődött azon, hogy egy cseppnyi félelmet sem érzett, miközben éppen Anglia egyik leggazdagabb és legtekintélyesebb nemesurának a szalonjában ült. Arra gondolt, hogy a Pembrokeshire-ből Londonig tartó hosszú út során talán már minden idegszála elpattant, hiszen más dolga sem volt, minthogy önsajnálatba merüljön és a jövőbeli kudarcain merengjen. A méregdrága tapétával és bútorokkal ellátott szalon és a helyzet abszurditása nevetésre késztette.

- Nos, hát megérkeztél, kedvesem! - Lépett be egyszer csak a szobába az asszonyság. - Üdvözöllek Londonban!

Grace azonnal felpattant ültéből és tisztelettudóan bókolt a hölgynek, aki mint mindig, most is nagyon előkelően festett. A nő a hétköznap ellenére sötétlila báliruhában volt. Grace már a korábbi találkozások alkalmával is észrevette, hogy mindig egy kicsit túlöltözik, de ez csak különlegesebbé tette őt a lány szemében.