Érzékeny szívek

Twenty-one

Még napfelkelte előtt indultak. A jeles alkalomból Grace egy halvány lila ruhát öltött magára, amit még otthonról hozott. A haját Elza végre megzabolázta, a tincseket pedig egy több fonatból álló szoros kontyban tűzte össze a tarkójánál. Különleges nap volt, így neki is különlegesen csinosnak kellett lennie.

- Induljunk! Ne várakoztassuk meg a herceget. – Tanácsolta Elza, miközben gyengéden a lány vállára tette a kezét.

Grace háttal állt neki, éppen az egyik tágas ablakon át nézett ki az udvarra. Az éjszaka folyamán alig sikerült pár óránál többet aludnia, így most a szeme majd leragadt a fáradtságtól. A kocsi már a ház előtt állt, Grace pedig Richmondot pillantotta meg előtte, amint az karba tett kézzel, hanyagul dőlt a hintó oldalának.

- Vajon ma milyen hangulatban van? – Tette fel a kérdést Grace inkább csak saját magának, mintsem Elzának, közben pedig megbabonázva bámulta a férfit.

- Majd kiderül. Azt javaslom azonban, hogy ne várakoztasd őt a kelleténél tovább!

- Igazad van. – Fordult meg a lány. – Menjünk!

Felvette a kalapját, majd Elzával együtt távoztak a szobából. A komornája a házból is kikísérte a lányt, amiért ő nagyon hálás volt. A táj még a szürkület ködében úszott, de a hajnali órák ellenére a levegő egészen kellemesnek bizonyult. Ez azt jelentette, hogy egy igazán szép, tavaszi nap elé néztek. A kocsihoz közeledve Grace tekintete összekapcsolódott a herceggel, de az szinte rögtön elfordította a fejét.

Úgy tűnik, nincs jó hangulatban.

- Jó reggelt, kegyelmes uram! – Köszöntötte illemtudóan a férfit, mivel az szokatlan mód nem volt egyedül.

Néhány arasszal arrébb két szolgáló beszélgetett egymással.

- Magának is, Miss. Herbert! – Válaszolta Richmond, majd vetett egy pillantást a lány mellett álló Elzára is. – Miss. Taylor!

Grace-nek furcsa volt a férfi kimért udvariassága, megszokta már, hogy bensőségesen és fesztelenül beszélgetnek egymással. A társalgásuk most olyan volt, mintha újból idegenként állnának egymás előtt, ez a gondolat pedig egészen elkedvtelenítette.

- Jól aludt? – Érdeklődött Grace.

A herceg arcán meglepettség suhant át. Úgy tűnt, a legkevésbé sem számított erre a kérdésre. Jéghideg szemét a lányra szegezte, majd minden érzelem nélkül azt válaszolta:

- Nem különösebben. És maga?

- Én sem.

Könnyű volt őszintének lennie, hiszen tudta, hogy a férfi előtt nem kell majd magyarázkodnia az alváshiányának okáról. Ő pedig valóban nem is kérdezett rá erre.

- Indulhatunk?

A lány bólintott, mire a herceg kitárta előtte a hintó egyik ajtaját.

- Nem egyedül utazunk? – Kérdezte tőle halkan Grace, miközben fejével a szolgálók felé intett.

Richmond követte a tekintetét.

- Egy kocsis velünk jön.

- Miért?

- A Bowman-ház London egyik külvárosában van, ami azt jelenti, hogy jóval messzebb, mint a múltkori úti célunk. – Magyarázta a herceg, Grace pedig beletörődött, noha ő tökéletesen megbízott a férfi tájékozódó képességében.