Érzékeny szívek

Nine

Másnap reggel Grace-t az a szokatlan látvány fogadta ébredéskor, hogy Elza az ágya végében áll és nézi őt. Általában ehhez a nemeshölgyek szinte hozzá vannak szokva, de Grace számára különös volt, hiszen vidéken ezt csupán kivételes alkalmakkor tapasztalta. Mondjuk akkor, ha beteg volt, vagy ha egy halaszthatatlan esemény miatt sürgősen fel kellett ébrednie.

- Valami baj van? - Kérdezte még álomittasan.

A komornája nem tűnt idegesnek, és ezt Grace jó jelnek vélte, viszont hamar felismerte a lány szemében ülő szomorúságot, ami annál sokkal rosszabb.

- Nem jött el. - Tördelte a kezeit a lány.

- Kicsoda?

- Hát Thomas... A lovász. Tegnap. - Hebegte Elza, mire a másik megkönnyebbülten sóhajtott.

Grace-nek ekkor eltűnt az ébredés utáni köd az agyáról és végre tudott gondolkozni. Felült az ágyában és megdörzsölte a szemeit. Eszébe jutottak az előző esti bál történései és az azt követő szörnyűség is. A herceggel és a szeretőjével való találkozás után egyáltalán nem tudott aludni, egyre csak forgolódott az ágyban, míg végül sírni kezdett a fáradtságtól. Valamikor azonban mégis álomba zuhanhatott, de a szemei a kialvatlanságtól és a sírástól most iszonyúan égtek. Egyedül arra tudott gondolni, hogy visszaaludjon és kipihenje magát.

- Sajnálom, talán csak egy pletyka volt. De nem dőlt össze a világ, hiszen ő nem is tudhatta, hogy ott vagy! Emiatt igazán nincs értelme szomorkodnod. - Vigasztalta kedvesen a komornáját, bár legszívesebben elküldte volna.

- Tudom én jól, mégis elkeserít.

Nagyon korán lehetett. A nap még éppen csak megjelent az égen, szerényen és erőtlenül szórva szét parazsát. Bizonyosan Elza húzhatta szét a függönyöket is.

- Hány óra van? - Tette fel a kérdést a lány.

- Reggel 6.

- Mennyi? - Kérdezte hitetlenkedve és ekkor már egy szemernyi düh is érződött a szavaiban. - Azért keltettél fel ilyen korán, hogy ezt elmondd?

- Igen, vagyis nem egészen. Valójában van egy tervem és ebben te is benne vagy.

Grace azt remélte, rosszul hall.

- Tartok tőle, hogy ez egy rémes terv lesz és teljességgel illetlen dologba fogsz keverni, de mindent vállalok és mindenben benne vagyok, csak kérlek most hagy aludjak még! - Mondta, majd magára húzta a takarót és a másik oldalára fordult.

Abban reménykedett, hogy a lánynak megesik rajta a szíve és békén hagyja őt, ám Elza nem ilyen ember volt.

- Nem, nem! A terv csupán a napnak ezen szakaszában hajtható végre. Egyébként is túl sokáig szoktál aludni! Lemaradsz a nap legjobb részéről! - Mondta a komorna, majd lerántotta róla a takarót.

Grace már el is felejtette, hogy Elza néha milyen elviselhetetlen tud lenni.

- Szerintem csupán azért ez a nap legjobb része, mert nem vagyok benne. - Mondta morcosan a lány.

- Butaság! Na gyerünk öltözz fel! Már a lovaglóruhád is kiválasztottam.

Erre Grace kelletlenül felállt és a fésülködő asztalához ment. A vörös lovaglóruhája tényleg ott hevert kikészítve a széken, mellette pedig a fekete hosszúszárú csizmája. Szerette ezt a ruhát, a buggyos ujját, a fekete gombokat rajta. Arra gondolt, hogy talán tényleg jót tenne neki egy kis lovaglás.

- Na jó, legyen! De holnap nem kelthetsz fel! - Mondta végül, mire Elza tapsikolni kezdett örömében.

xxx