Amit neked köszönhetek... | Park Jimin ff | (Befejezett, javítás alatt)

5. rész

A szobámban csak a hegyezés érdes, reccsenős, hangját lehetett hallani, amint egymáshoz érintettem a fával körbevont grafitot és a téglalap alakú, műanyaggal körülölelt fém pengét.
Miután, már jónak tutiláltam a ceruzám hegyét belefogtam a munkába. Rajzoltam.
Egy AMG-t szerettem volna, féloldalasan ábrázolni. Már amennyire az emlékeimben él, a tegnap látott autó. De még a vázlatommal sem haladtam sokat, mikor hallottam, hogy az öcsém a szomszéd szobában káromkodja el magát. Valószínűleg, valamiféle veszteség érte a játékában... Egy perc néma csendet szenteltem, bukásának, majd haladtam tovább.
Vagyis haladtam volna. Nem szeretek rajzot félben hagyni, de most megtettem, mert hallottam a bejárati ajtó csukódását. Anya hazajött. Nekem pedig jelenésem volt, lent nála a konyhában. Ugyanis Jimin, ma nálunk vacsorázik.

Mióta elkezdtük megismerni a másikat, már többször beszéltünk telefonon is. Most fog
a nővéremmel és a sógorommal először találkozni. Anyával és az öcsémmel, már egész jóban lettek, én viszont mégcsak Jimin öccsével találkoztam, mikor ellátogatott hozzá, egy hétre.  Jihyun igazán, sőt, nagyon is hasonlít Jimin-re. Nemcsak kívülről, hanem a természete is.
Ha valakik, akkor ők, soha nem tagadhatnák le, hogy testvérek, az fix.

Szerettünk volna a fiú kedvében járni, ezért kitaláltuk anyával, hogy valami rizses ételfélét szeretnénk alkotni. Így hát, otthagytam írosztalomon a dolgaimat, és lesiettem hozzá.
— Szia kincsem, mivolt ma veled? -kérdezett anya, miközben a táskájából pakolt ki.
— Szia. Nem igazán történt semmi. Ian a szobájában van, ha keresnéd. -mondtam neki, és nekiálltam elpakolni a cuccokat a helyükre.
— Az a gyerek a szobájában fog megesküdni is. -mondta, fejet rázva, mire én elnevettem magam- A nővéredék lassan megérkeznek, nekik már előbb szóltam. -fordult a konyhapult felé, hogy előkészítsük a hozzávalókat.
— Oké, minden megvan? -tértem vissza, az ételek készítéséhez.
— Igen. Szerintem kezdjünk neki. -mondta mosolyogva és összecsapta tenyerét, mintha valami nagy dologra készülnénk. Bár így visszagondolva, komolyan az volt...
Nem gondoltam volna, hogy ilyen változatos és színes az ázsiai ételek világa. Azthittem, rizsek és húsok alkotják mindet, de tévedtem. Anyával olyan ételt készítettünk, illetve édességet, ami egészen híres a kóreai ételeket illetően, de mi is szívesen megkóstolnánk.
A végeredmény pedig, nemcsak anyának, de nekem is elnyerte a tetszésemet.

Miután végeztünk, elmentem készülődni. Mert, hiába ismerem a fiút már lassan két hónapja, illetve hiába lettünk igazán jóban ez idő alatt, azért mégsem az otthoni cuccomban szeretnék elé állni. Elmentem letusolni, majd egy köntösben, a szekrényem elé álltam. Egy vékony kötött hatású szürke pólót választottam. Kissé vaciláltam, hogy nadrágot vagy inkább szoknyát vegyek, de arra jutottam, hogy most szoknya lesz. Egy szintén világos szürke, térdig érő, vászon szoknyát húztam magamra, amibe betűrtem (az amúgyis rövid) pólóm. Még egy átlátszó nejlon harisnyát, és egy kicsi sarkú, fekete színű, topánkát vettem fel.
Igen, tudom, hogy a házban fogunk enni, de azért furcsa lenne mezítláb...
A hajam középen elválasztottam, majd úgy fogtam fel, egy copfba. A fülembe, fülbevalókat tettem. Mert mint megtudtam, Jimin nagyon szereti őket. Azelőtt azért nem hordott ebben az országban, hogy ne ítéljék el, de mostmár nem foglalkozik ezzel. Igaza van, hisz nem is kell mindig, mindenkinek megfelelni.
Egy minimális smink, két fújás parfüm, és már megvagyok. Ha most a tükörbe nézek, anya jut eszembe. Ő mindig olyan csinos, akárcsak az ő anyukája volt. Remélem büszke rám, ő is.

Már javában a nővéremmel teríttem az asztalt, amikor csengettek.
— Megyek, és bekísérem. -mondtam, egy poharat az asztalra téve. Az ajtót kinyitottam, majd a kerítésünk kapujához vettem az irányt, ahol a fiú állt.
Most egy egészen szokásos szett volt rajta, ami megmosolyogtatott. Egy vékony, sima világosbarna színű pulcsi volt rajta, alá pedig fehér színű inget vett. Az ing gallérját, és ujja végét kitűrte az anyag alól. Pulcsijához képest, világosabb bézs színű farmernadrágot viselt, fekete alkalmi cipővel. Fülében aranyszínű fülbevalók lógtak. Ujjain, szintén aranyszínű gyűrűk csillogtak, bal kezében két, igazán szép, kis virágcsokorral.
— Szia Paige! -mondta, mikor már kinyitottam a kaput, és megölelt.
— Szia Chim. -mondtam neki, már az ölelés közben. Ezt a becenevet, az öccsétől hallottam.
Már egy ideje, én is ezt mondom neki. Illik hozzá.
— Csinos vagy. -mondta és elengedett- És most is tetszenek, a fülbevalóid. -mosolyodott el.
— Köszönöm, te is. -mondtam neki, mosolyogva majd a fülemben lévő tárgyakhoz nyúltam, miután bezártam a kaput- Képzeld ezeket már egy hete rendeltem, de csak tegnap jöttek meg. -mondtam nevetgélve, majd elindultunk a ház felé.
— Látod, én ezért veszem meg azt is, személyesen. -mondta ő is nevetve.