Amit neked köszönhetek... | Park Jimin ff | (Befejezett, javítás alatt)

13. rész

Fáztam. Valami hideg volt rajtam. De csend is volt, nem tudtam hol vagyok. Nem tudtam hová rakni a helyzetet. Meghaltam volna? De hát, csak a sötétséget láttam és semmi mást. A hidegség körbe ölelt, de az arcom mégis érezte a meleget. Viszont éreztem, a kezeimet és a lábaimat is, tudtam volna mozgatni. Mégsem tettem. Nem mertem. Éreztem, hogy a szemeimet is kitudnám nyitni. De ettől is féltem, hogy milyen látvány fogad. Ha kinyitom és meglátok valami szörnyűt.
Viszont, muszáj. Meg kellett tennem, hogy tudjam mi történik velem. Mert a tudatlanság jobban megijesztett, mint az, hogy hová kerülhettem. Lassan elkezdtem kinyitni a szemeimet. De az erős fény hatására ami szembe jött velem, elintézte, hogy még lassabban nyissam ki. Még párat pislogva, már teljesen láttam, hogy hol vagyok.

Egy fürdőszobában. Én pedig egy kádban fekszem, hideg vízben. Körbenéztem a helyiségben.
Óriási ez a fürdőszoba, és mégcsak nem is ismerős. Aztán megláttam, hogy valaki a kádnak támaszkodva, annak háttal ül. Megijedtem, de aztán meg is nyugodtam. Mert Jimin-t bárhol, és bármikor felismerném. Ő volt az. Engem várt, hogy felébredjek.
Viszont, igen kényelmetlen volt már a hideg vízben feküdni. Elkezdtem kiszállni, de ezt inkább vergődéshez lehetett volna hasonlítani. Gyenge voltam, álmos, éhes és még mindig szomjas, de közel sem alkoholra.
— Paige! -kiabált rám Jimin, miközben megfordult.
Olyan szorosan ölelt meg, hogy azthittem ott maradok. De nagyon jól esett. Én azt hittem, hogy már nem is érdekli annyira a mi barátságunk. De én is hibás vagyok ebben. Sosem kellett volna elmennünk abba a buliba.
— Paige! Jól vagy?! Gyere menjünk aludni. -kezdett el kiemelni a kádból, én viszont ekkor realizáltam, hogy az alsóneműimen kívül nincs rajtam semmilyen ruha.
Ahogy láttam, ez a fiút nem zavarta. Nem is nézett rám. Ezt nagyra becsültem benne.
— Jimin? -szóltam a fiúnak, mikor leültetett a fürdőben, a wc tetejére.
— Igen? -kérdezett vissza.
— Nagyon rosszul vagyok. -mondtam.
— Tudtam, hogy nem ússzuk meg. -jelentette ki, és kihajtogatta a ruháit a szárítógépből.
— Hogy érted? -kérdeztem.
— Paige, te ma este valószínűleg hányni fogsz. -válaszolt, mire én azt hittem sírva fakadok.

Hányni? Utoljára óvodás koromban hánytam. Jimin nem mondta ki, de biztosan megvet érte. És én megértem. Felnőtt nő vagyok és ez történik velem?...
— Vegyük le azokat a vizes ruhákat. -mondta.
— Fordulj el. -válaszoltam.
— Nem. Szeretnék segíteni, mert ebben az állapotban még egy zoknit sem tudnál a lábadra húzni. -jelentette ki.
Majd odajött és a vállam felett áthajolva, le is csatolta rólam a vizes melltartómat. A fiú pedig rám sem nézett. Adott egy kis törülközöt amivel megtörtölhettem magamat. Majd adta is rám a pólót. Amibe 3x is beleférnék, de most jól esett kényelmesben lenni. A hatalmas póló miatt nyugodtan vettem le előtte az alsóneműmet, mert azt már nem engedtem neki. Ahogyan, nyilván egyikünk sem engedné...
— Alsónadrág? -kérdeztem tőle.
— Nem hordok tangát és egyebeket. -mondta én pedig elnevettem volna magam, de valamiért rosszul esett.
— Jimin! Ezt vond vissza! -szóltam rá.
— Mit vonjak vissza? Paige gyere vedd fel ezt és utána feküdj le aludni végre. -mondta nekem.
— Nem! Nem akarok. -jelentettem ki, ezután viszont ásítottam egyet.
— Miért kell veled, még részegen is vitázni... -mondta halkan Jimin, miközben rám adta az alsónadrágját.
Erre már nem válaszoltam neki semmit sem. Olyan fáradt voltam. Nem is tudtam hány óra van, vagy ami nagyon érdekelt az, hogy mégis hogy kerültünk ide. Vagyis Jimin házába. Miért nem otthon vagyok? Nem értettem...
_________

A fiú egy szobába kísért be. Elég nagy volt, de nem túlságosan. A szoba tiszta és rendezett volt, de ami igazán megmaradt az a hatalmas és (emlékeim szerint) kényelmes francia ágy.
— Ez az én szobám. Itt alszol, mert csak ebben a szobában van fürdő is. Nem szeretném, hogy ki mászkálj ha menned kell... De hozok neked egy lavort is. -hadart el mindent Jimin, majd tett is az ágy mellé egyet, az említett tárgyból.
— Már nem vagyok olyan rosszul. -mondtam neki, már az ágyon ülve.
— Majd meglátjuk, de legyen igazad. Én az egyik vendégszobában leszek, ami itt van a szoba mellett. Ha kell valami, gyere nyugodtan, oké? -mondta, miközben kilépett a szobából.
Viszont, ez a mondata akkor és abban a pillanatban megijesztett és rosszul esett. Sosem voltam még ilyen helyzetben, erre ő egyedül hagyna?
— Nem. -ráztam a fejem- Nem szeretném, hogy elmenj. -válaszoltam a fiúnak.
— Paige, tényleg feküdj le mostmár aludni. -mondta és vissza lépett a szobába.

Én pedig így tettem. Beletörődtem. Magamra húztam a hófehér takarót és lecsuktam a szemem. Már felkészültem, hogy Jimin majd lekapcsolja a kis lámpát ami eddig megvilágította a szobát. Aztán kimegy, és itt hagy engem a sötétben...
De nem ez történt. Mert Jimin nem kapcsolta le a lámpát. Hallottam, ahogyan bezárja a szoba ajtót és az ágy másik oldalára sétál, majd éreztem, hogy befekszik mellém az ágyba.
Meglepett, de meg is nyugodtam. Hallottam, ahogyan mély levegőt vesz.
Neki sem lehet könnyű...
— Jó éjt, Paige. -mondta, már mellettem fekve.
— Jó éjt, Jimin. -válaszoltam neki, csukott szemmel.
Majd ezután el is aludtam, pár pillanat alatt.
__________

De nem tartott az alvásom sokáig, mert ahogyan a fiú mondta... Igen, megtörtént.
Miután kiadtam magamból a gyomrom tartalmát a lavorba, ugyan gyengén, de kivittem a szoba fürdőjébe és kimostam azt. Majd odaléptem a mosdókagylóhoz is, és megmostam az arcom és kiöblítettem a számat is. Miután végeztem ezzel, visszavittem a lavort az ágy mellé, és befeküdtem az ágyba.
Olyan rosszul érintett engem ez az egész. Nem hittem el. Komolyan ilyen felelőtlen lennék? Sosem kellett volna elmennem abba a buliba. Nem igazán emlékszem mik történtek. Azt viszont tudom, hogy Jimin sok ideig nem volt mellettem. Én pedig most jöttem rá, hogy akkor mennyire féltem. Azt kívánom, bárcsak sose mentünk volna el. Bárcsak ne hoztam volna fel, amikor telefonon beszéltem vele. Most otthon lennék, és valószínűleg az igazak álmát aludnám. De nem... Mert helyette félig részegen, üres gyomorral fekszem az egyetlen barátomnál. Még a tükörbe sem mertem belenézni a fürdőszobában. Undorodom magamtól.

Nem bírtam tovább, és elsírtam magam. Sírtam, zokogtam. Úgyéreztem, hogy egy hatalmas csalódás vagyok.
— Nincs semmi baj. -simogatta meg a hátam Jimin.
Olyan jól esett az érintése. Rettenetesen aggódtam érte. Most mégis, elfelejtettem, hogy ő itt fekszik mellettem. Pedig, az előbb még arról beszéltem, hogy nála vagyok.
Odafordultam a fiú felé, akit csak azért láttam, mert a kislámpát felojtva hagyta.
Láttam, hogy halványan mosolyog, majd kicsit közelebb húzott magához.
— Jimin, még mindig rosszul érzem magam. Mindenhogyan. -mondtam neki, mélyen kifújva a levegőt.
— Tudom. De, nemsokára jobban leszel. Csak pihend ki magad. -húzta rajtam feljebb a takarót.
Pedig ígyis majd megsültem.
— Hiszek neked. -mondtam neki, enyhe mosollyal az arcomon.
A fiú ezután halványan bólintott egyet, majd lehunyta a szemeit. Én is ezt tettem.
Talán egyszer, végre kialszom magam...