Amit neked köszönhetek... | Park Jimin ff | (Befejezett, javítás alatt)

22. rész

Két hét telt el azóta, hogy a nővérem hazajöhetett, két kicsi élettel, akik a családunk új egyben legkisebb tagjai. Imádnivalóak.
Anya nagyon élvezi, hogy nagymama lehet és hogy újra élheti ezt a csecsemős korszakot. Sokat van a nővéreméknél, ami természetes is. Most a lánya mellett kell lennie, akinek komolyan szüksége van a segítségre.

Jimin is vendégeskedett azóta már kétszer is nővéreméknél, és teljesen elvarázsolták őt a csöppségek.
Bár nem volt sokáig egyik alkalommal sem, ami érthető. Viszont hiába próbáltuk marasztalni, felesleges volt. Én megértettem az ő helyzetét, de ő is tudja, hogy a nővérem felől akár az ég is összeszakadhatna, ő akkor is behívná Jimin-t magukhoz egy beszélgetésre.

Viszont egy dolog, ami ennél jobban bánt az az, hogy Jimin még hozzánk sem jön be igazán.
Az elmúlt hónapokban nem volt olyan hét, hogy legalább ötször ne lett volna itt. Mindig szerettem, ha itt volt. Olyankor úgy igazán, otthon éreztem magam...
Ez azóta van így, hogy elkezdtem az egyetemet. Amit, egyébként szeretek, mert érzem, hogy segít. Már nem olyan idegen minden és mindenki. Már szólaltam meg közösségben, és sikerült a tanáraimmal is tisztáznom a helyzetem. Van már néhány ismerősöm is, ami sok bátorságot ad arra, hogy mindennap bemenjek az épületbe. Már nem félek.
Vagyis, már nem annyira...
Már egy hete nem Jimin visz a suliba, hanem anya. Mivel ő most nem dolgozik, és minden szabadabb percét Laláéknál tölti. Bár már rajta vagyok, hogy saját autóm és jogsim is legyen, mivel ez egy fontos dolog szerintem. Ha van jogosítványod, akkor sok mindened van.
Már sokat vezettem anya, illetve párszor nővérem is kölcsön adta a saját autóját vezetni. Tudom a szabájokat, a kreszt. Az egyetemen pedig első naptól kezdve boncolgatjuk az elsősegély és az orvosolás témáit.
Nekem már csak a papír kéne, és megvagyok. De persze, ez sem ilyen egyszerű.
__________

Itthon vagyok és épp a nappaliban ülök. Már péntek, késő délután van. A TV-t kapcsolgatom, de fogalmam sincs miért. Tízből, kilenc műsornak semmi érteme sincsen. Felesleges.
Már kilapcsoltam az eszközt, és indultam volna fel a szobámba, amikor csengettek.
Meglepődtem ezen, mert Jimin már egy jó ideje sosem a kinti csengőt használja, hanem vagy dudál az autóval, vagy egyből az ajtón kopog.

Ki is mentem megnézni, hogy ki lehet az. Egészen a kiskapuig sétáltam és a postásunkkal találtam szembe magam.
— Szervusz Paige. Csomagot hoztam, a te nevedre. -köszönt, a kék egyenruhás férfi.
— Jó napot. Köszönöm. -köszöntem neki én is.
Majd egy aláírás után, tovább is állt.
Én pedig a viszonylag nagy dobozt forgattam a kezemben, miközben befelé igyekeztem a házba. Mikor beértem, lábammal becsuktam a bejárati ajtót, majd egyenesen a nappaliba siettem, ahol letettem a szőnyegre a dobozt, én pedig mellé térdeltem. Fogalmam sem volt mi lehet benne, de nem késlekedtem és egy olló segítségével rövid időn belül ki is nyitottam a titokzatos csomagot.
Mikor belenéztem csak mégjobban meglepődtem. A dobozban több kis doboz volt. Nagyjából mind egy méret. Érdekesen nézett ki, de aranyos hatást keltett.
Kíváncsiságom rávett, hogy kivegyek egy kis csomagot. Körbeforgattam a kezemben, és megláttam az oldalán lévő, kék filctollal ráfirkantott nevet: Jungkook-tól.

Azt hittem rosszul olvastam, de nem. Ez a csomag tényleg tőle jött.
Pár percig még néztem magam elé, és azon gondolkodtam, hogy mégis miért küldött nekem csomagot. De inkább fogtam és kinyitottam a dobozkát.
Először egy kis cetlit vettem ki belőle, mert az volt a tetején.

„Nagyon boldog szülinapot Paige!
-Szeretettel, Jungkook-tól"

Olvastam a kis papírt, nekem pedig olyan jól esett, hogy sírni tudtam volna.
A dobozban mindenféle ceruzák, ecsetek, mini vásznak, különböző papírlapok és festékek voltak.
Nos igen, mikor megtudtam, hogy Jungkook is hasonlóan szeret alkotni, onnantól kezdve már sokkal közelebbnek éreztem magamhoz.
__________