INCOMPLETE

- 1. -

— Jogos a feltételezés, amikor azt kérdezzük, miért? — fordult Ravn másnap a lány felé.
Mindannyian a fiúk ideiglenes szálláshelyének nappalijában gyűltek össze. Hiába vannak itt alig huszonnégy órája, mindenfelé ruhák vannak félredobálva, Charity egy elvétett cipőt is felfedezett, aminek nem talált párt, a dohányzóasztalon pedig elkallódott kenyérmorzsák voltak. Talán soha nem élt ez a lakás ennyire, mint most, hogy hat fiúnak ad otthont.
— Teljes mértékben — bólintott Charity, majd egy mozdulattal lesöpörve a morzsákat az asztalra helyezte a kopott, sárga dossziét. Kinyitotta, és a vele szemben ülő Raven felé fordította. — Egy ideje gyilkosságok történnek szerte a városban. Az elkövető ugyanolyan, vagy legalábbis hasonló módszerekkel gyilkol, mint ti tettétek. Abban biztos vagyok, hogy ha lenne valaki még abból a bandából, már rég elkaptuk volna. Szóval vagy utánzótok akadt, vagy valaki nagyon jól végezte a dolgát.
— Na álljunk csak meg! — emelte fel Hwanwoong a mutatóujját. Teljes testével a lány felé fordult. — Mi egyetlen embert nem öltünk meg. Hogy abban az időben történtek a gyilkosságok, amikor mi is kint voltunk, lehet véletlen egybeesés.
— Nem lehet, hanem biztos — felelte Seoho. — Mi az, kislány, nem bízol bennünk? — pillantott féloldalasan Charityre.
— Ahogy említettem — Charity félmosolyra húzta a száját. — Ahhoz egy kicsivel több kell, hogy kiérdemeljétek a bizalmamat. És az, hogy meg akartatok ölni, amint először beléptem a terembe, nem segít a helyzeten — emlékeztette a fiút az első találkozásra, amikor ketten nekitámadtak, mihelyst kinyitotta az ajtót.
— Foglalkozzunk inkább a jelen problémáival — hűtötte le Ravn egy pillanat alatt.
— Az is épp elég probléma, hogy itt vagyok — motyogta Leedo, Charity pedig éles pillantást vetett rá.
— Hidd el, csak egy szavadba kerül, és visszamész oda, ahonnan kihoztalak — szúrta oda epésen.
— Még az is jobb — vágta rá a fiú, mire Xion bicepszen bokszolta.
— Viselkedj — szólt rá, majd visszafordult Ravn felé, aki időközben a kezébe vette a mappát, és tanulmányozni kezdte a tartalmát. Nem sok infót talált benne, még elég kezdetleges az ügy. Amikor felmerült a gondolat, hogy talán nem mindenki került sittre a banda tagjai közül, Charity minden követ megmozgatott, hogy egy találkozót hadd beszéljen le a fiúkkal. Persze az pontosan olyan volt, mint amire számított. Aggreszzív és minden segítséget nélkülöző. Aztán amikor arra gondolt, hogy esetleg a környezetváltozás jót tesz nekik, megírta az ideiglenes szabadlábra-bocsájtási kérelmet, és a bíró elé járult. Miután jó sok pénz fejében végül aláírta a határozatot, másnap felnyalábolta a hat fiút, és itt kötöttek ki. Hirtelen jött ötlet volt, de ez az egyetlen hely, amiről az apja nem tud. Itt legalább biztonságban vannak, és senki nem fog kérdezősködni. Tökéletes rejtekhely.
— Egyáltalán nem hasonlít — szólalt meg Raven hosszas tanulmányozás után. Charity kérdőn felé fordult. Ő az egyetlen, akivel normális kommunikációt tud folytatni. A másik öt szinte haszontalan.
— Mire gondolsz?
Ravn letette a dossziét az asztalra, és úgy igazított minden képet, minden feljegyzést, hogy mindannyian jól lássák.
— Azért tűnhet ugyanolyannak, mert a módszer nagyon hasonló. Abban az időben mindeny gyilkosságot ránk fogtak, szóval volt időnk tanulmányozni őket — Ujjával az egyik képre mutatott, melyen egy férfi feküdt, mellkasában öt lövéssel. — A lövések helye szinte megegyezik. Ugyanazt az az öt pontot vette célba, mint anno a mi gyilkosunk is. De maga a fegyver másmilyen. Abban az időben egy kis, kézi pisztollyal hajtották végre, ez viszont már sokkal nagyobb. A golyók is nagyobbak, ahogy az általuk lőtt sebek is.
— Talán az elkövető fegyvert váltott — mondta Charity. — Rájött, a pisztoly már nem kifizetődő, ezért beruházott valami nagyobbra.
— De az is lehet, két teljesen más emberről beszélünk — szúrta közbe Keonhee. Ravn bólintott.
— Könnyen meglehet. Ám akkor sokkal mocskosabb volt a helyszín, amit a gyilkos naga után hagyott — mondta Hwanwoong.
— Pontosan — helyeselt Xion. Rápillantott az egyik képre, melyen egy másik áldozat feküdt, ugyanolyan körülmények között, mint az összes többi. — Ez a helyszín tisztább.
— Eddig róluk tudunk — bökött Charity fejével a mappa irányába. — Hat áldozat, közös pontot nem találtunk.
— Ez édeskevés — csóválta Raven a fejét. — Több infó kellene.
— Sajnos, mint joghallgató, igen gyatra befolyással bírok — felelte Charity. — Ennyihez tudtam hozzáférni.
— Menjünk el a helyszínekre — javasolta Xion. — Úgy sokkal többet találhatunk.
— Jelen helyzetünkben nem tanácsos kimenni — válaszolta Hwanwoong. — Nem hiába vagyunk itt.
Charity elismerőn biccentett. Végre valaki, aki felfogta a helyzet komolyságát, és nem akar mindenáron lázadni, mint Leedo. Vagy legalábbis megértette, mi forog kockán.
Xion bólintott. Talán tudta ő is, viszont mindenáron cselekedni akart. Charity nem ismeri még a fiúkat, hogy csak így látatlanban megítélje a természetüket. Ám az hamar feltűnt, hogy Raven az egyetlen, aki szót ért mindenkivel, és rá hallgatnak a leginkább.
— Akkor mit tegyünk? — fordult körbe Keonhee, szavait leginkább Charityhez intézte. Mindannyian felé pillantottak.
A lány sóhajtott.
— Ti semmit — mondta. — Meghúzzátok magatokat, amennyire csak tudjátok, nem keltetek feltűnést. Kimegyek a terepre, amennyiszer csak tudok, és tudósítok nektek. Ez a lakás a tiétek, a szomszédoknak nem fog feltűnni semmi. De ne hagyjátok el, erre az egyre megkérlek titeket. Ez az egyetlen hely, amiről senki, de tényleg senki nem tud, nem szeretném, ha idő előtt lelepleződne minden tervem. Mert akkor nem kizárt, hogy én is veletek megyek vissza a dutyiba.
— És az mitől lenne rossz? — kérdezte Leedo halálos nyugalommal. Xion tátott szájjal fordult felé, Keonheenak pedig elkerekedett a szeme. Ravn a térdére könyökölt, és összekulcsolta ujjait.
— Befejezted? — pillantott rá.
— Már megint mit csináltam? — csattant fel a fiú.
— Előbb gondolkodj, utána beszélj — korholta Ravn, Leedo pedig szemforgatva hátradőlt a kanapén. Keresztbe fonta karjait.
— Bocsi miatta — mondta Hwanwoong Charitynek. A lány csak legyintett. Megszokta már, hogy szinte mindent megkérdőjeleznek, amit tesz, vagy mond, szóval Leedo reakciója nem volt újdonság a számára.
— Ennyit tudok tenni — vont vállat Charity, majd összeszedve az iratokat és a képeket, becsukta a mappát. Visszasüllyesztette a táskájába, ahonnan negyed órája elővette. — Sejtettem, hogy bonyolult lesz, de azt nem, hogy ennyire.
— Azt remélted, mi követtük el a gyilkosságokat egy éve, ezért csak kihozol minket, csicskáztatsz, majd miután megoldottuk helyetted az ügyet, visszazársz minket? — Leedo oldalra billentett fejjel pillantott Charityre. Seoho is hasonlóan gondolkodott, mint társa, ő is kérdőn fordult a lány irányába. Raven lemondóan hátradobta magát a fotelben, Hwanwoong pedig fejcsóválva figyelte az eseményeket. Lehet, hogy nem tették fel hangosan a kérdést, de mindenkiben ott volt. Elvégre ők voltak azok, akiket rettenetesen sokáig keresett a rendőrség, de nem tudtak a nyomukra bukkanni. Egy évvel ezelőtt, egy apró baki miatt jutottak rács mögé, és bár Charitynek fogalma sem volt, milyen ott bent, sejtette, hogy korántsem olyan, mint amilyennek régen képzelte. És ahogy végignézett rajtuk, látta, hogy nem szívesen mennének vissza a börtönbe.
— Nem, képzeld, korántsem ez volt a tervem — fordult Leedo felé. — Sokakkal ellentétben én hiszek a második esélyben — felállt, kézbe vette a táskáját, majd lepillantott a hat fiúra. — És akárhogy végződik ez az egész, nem fogom hagyni, hogy visszakerüljetek oda, ahonnan nagy nehézségek árán kihoztalak titeket. Mert hiszek nektek.
Ezzel pedig kisétált a nappaliból, majd a lakásból is. Behúzta maga mögött az ajtót, kulcsra zárta, és elindult a szeles, téli utcán a saját lakása felé.