INCOMPLETE

- 3. -

Charity azt hitte, úszott az egész. Szombat este még mindig nem kapott semmi hírt a hat jómadárról, az is lehet, a lány tévedett, és mégis segítséget hívtak a mobilon. Az összes név és elérhetőség ott feküdt Charity előtt a dohányzóasztalon, a telefonja mellett. Mielőtt átadta a fiúknak az eszközt, elmentette a saját számát, hogy ha mégsem sikerül személyesen összefutniuk, fel tudják őt hívni. Szerda óta minden nap reménykedett, hogy megcsörren a telefon, de most, hogy szombat este itt ül feszülten és kétségek között őrlődve, minden reménye kezd elszállni.
Nem szeretné visszaküldeni őket a sittre. Azzal csak azt érné el, hogy az apja győz, és bebizonyítja, hogy a lány alkalmatlan még a legegyszerűbb ügyek lebonyolítására is. Charity számtalanszor hallotta már ezt a szájából, akár közvetlenül, akár közvetetten, és szent meggyőződése volt, hogy az apja téved. Talán ennek hatására vágta bele magát a város legnagyobb ügyébe, ami után persze az apja emberei is nyomoznak, mert nehogy már Charitynek könnyű dolga legyen. Csak amíg az apja úgy gondolkodik és cselekszik, mint az ügyvédek, Charity meredekebb lépésre szánta el magát: ideiglenesen szabadlábra helyeztette a város hat legrosszabb bűnözőit, és megkérte, segítsenek neki az ő fejükkel gondolkodni. Elképzelhető, hogy az eset felgöngyölítése után ő maga is a fiúkkal végzi a börtönben, de már most úgy gondolja, megérte a kockáztatás.

Sóhajtva eldőlt a kanapén. Úgy hitte, ez ennyi volt, nem segítenek neki, és fújhatja az egészet. Behunyta a szemét annak reményében, hogy képes lesz aludni egy keveset, de fél óra forgolódás után inkább kiment a konyhába, és készített magának egy borsmenta teát. Édesanyja kedvenc itala volt, itták hidegen és melegen, itták citrommal, mézzel, mentalevéllel megfűszerezve, és még ki tudja, milyen módon. Anyukája úgy tartotta, ez a legjobb ital a szívfájdalomra, a szomorúságra, a feszültségre és az álmatlanságra. Éppen a filtert tette bele a forró vízbe, amikor megcsörrent a mobilja. Ijedten tette le a bögrét az asztalra, és rohant, hogy megnézze, ki keresi ilyen késői órában. Amint meglátta a mobil telefonszámát, nagyobbat dobbant a szíve. Elhúzta a zöld ikont.
— Sziasztok! — köszöntötte a hat fiút kedvesen.
— Üdv hercegnő! — szólalt meg a vonal túlsó végén Seoho.
— Ne hívj így! — csattant fel a lány, és hatalmas megkönnyebbüléssel ment vissza ismét a konyhába.
— Úgy hívlak, ahogy akarlak kicsi lány. Te is megteheted — vágott vissza a fiú, Charity pedig lelki szemei előtt látta Ravent, akinek szüksége van egy új idegrendszerre, legalábbis Seoho és Leedo mellett, és akárhányszor azok ketten nekiállnak veszekedni, magában vagy húsz átkot kiszór rájuk egyetlen alkalommal. És az a baj, igen sokat veszekednek akár egymással, akár Charityvel. Na, nem mintha Ravent nem kellene félteni.
— Jogos — válaszolt a lány.
— Na ugye.
— Most, hogy letudtuk a kötelező köröket — szólt közbe Ravn —, térjünk rá a lényegre.
Charity helyet foglalt a széken, és belekortyolt a teába. Innentől biztos út vezet felfelé.
— Volt időnk megvitatni a dolgokat — folytatta Ravn, de Hwanwoong közbeszólt:
— Vagyis inkább hússzor összevesztünk rajta, mert se Leedo, se Seoho a maga igazát hajtogatta, semmi áron nem akartak segíteni.
— Nos, igen, de már minden rendben — vette vissza a szót Ravn.
— Hogyne — hallatszódott Keonhee messzebbről. Ezek szerint a vezetőnél volt a telefon, és kihangosította a készüléket.
— Szóval segítünk neked — mondta gyorsan Raven, mielőtt ismét közbeszólhatnának.
— Köszönöm — felelte a lány, és megígérte, másnap első dolga lesz átmenni és odaadni nekik a lista egyik felét.
Miután elbúcsúztak egymástól (Xion pedig kedvesen jó éjszakát kívánt a lánynak) Charity letette a telefont, megitta a teáját, majd pizsamába bújva kézbe vett egy könyvet, és amíg el nem álmosodott, olvasott. Akkor könyvjelzőt tett a lapok közé, lekapcsolta maga mellett a kislámpát, és mély álomba merült.

Másnap felkapta a mappát, amit napok, lassan hetek óta hurcolászott magánál, és látogatást tett a hat fiúnál. Nem érkezett korán, mégis szinte pizsamában, reggelizve találta őket.
— Kezdetek elkényelmesedni — mondta Charity köszönésképpen, majd lepakolt a konyhapultra.
— Szép jó reggelt hercegnő — köszöntötte Seoho, aki éppen müzlit szórt egy tálba a pult másik oldalán.
Charity háttal nekitámaszkodott a pultnak, kezét karba fonta. Végignézett az asztalnál ülő öt fiún, akik közül ketten, ezúttal Xion és Leedo összeveszett valamin. A lány nem szólt bele, hagyta, hadd rendezzék le maguk között. Úgysem ismeri a módszereiket, talán egyedül Ravn képes rájuk hatni, de neki is elég egyetlen pillantás. Komolyan, szólni fog a fiúnak, tanítson meg neki egy-két gyilkos nézést.
— Utálom, ha így hívsz.
— Pedig ez az új beceneved — vigyorgott a fiú, majd tejet vett elő a hűtőből.
— Akkor én is kitalálok neked egyet — vágott vissza Charity.
Seoho sután vállat vont.
— Csak nyugodtan. Voltam én már minden, nem tudsz semmivel sem felbosszantani.
— Azt te csak hiszed — A fiú felvont szemöldökkel fordult felé. — Elég idegesítő tudok lenni.
— Azt mondjuk észrevettem — Kivett egy kanalat a fiókból, de még mielőtt Charity megdobta volna egy szem szőlővel, ami a pulton álló gyümölcsös kosárból szedett, leült az asztalhoz. Ezt látva Charity inkább elfogyasztotta a szőlőszemet.
A hirtelen beállt csendben Leedo pontot tett a Xionnal való vitájukra.
— Talán ha kicsit megkomolyodnál, tárgyalhatunk.
— Hé! — kiáltott fel Charity. Leedo kérdő tekintettel fordult felé. — Hagyd békén.
Leedo elnevette magát, de azzal a sátáni kacajjal, amitől Charitynek végigfut a hátán a libabőr. Tudta, hogy semmi értelme nem volt beleszólnia, de egy valamit képtelen szemrebbenés nélkül végignézni: ha a gyengébbeket bántják. És a Xion-Leedo kapcsolat pontosan ilyen volt. Xion a csendes visszahúzódó, akit nem sokszor hallani, Leedo pedig imádja hangoztatni fölényét az élet összes területén.
Az egész lakásban síri csend támadt. Villák és kanalak nem ütődtek a tányérokhoz, és Leedo is abbahagyta a nevetést. Raven arccal az asztalra borult, és magában nagy valószínűséggel elátkozta társát — ki tudja, hányadszorra.
— Ezek után kétszer is gondold meg, mit mondasz, mielőtt megszólalsz — mosolygott Leedo, majd felállt, és kisétált a konyhából.
— Mindenkinek szép jó reggelt — jelentette ki vidáman Hwanwoong, majd ismét kézbe vette a villáját, és folytatta a rántottájának elfogyasztását.