I Need U

1 rész

Az egyik legrosszabb érzés a világon, amikor egy sráccal gyerekkorotok óta legjobb barátok vagytok, és emiatt elkezdesz többet érezni iránta, és nem mered elmondani neki, mert nem akarod tönkretenni a barátságotokat és elveszíteni az egyetlen olyan embert, akiben 100%-ig megbízol és tényleg bármikor, bármiben számíthatsz rá.
Most ez történik velem is. Jung Yunseo vagyok, gyerekkorunk óta ismerem Jungkook-ot, együtt jártunk oviba, suliba, gimibe. Mindig együtt lógtunk, folyton átjártunk egymáshoz. Legjobb barátok lettünk. Mindig számíthattunk a másikra, bármiről is volt szó.
Amit nagyon nem néztem jó szemmel nála az az volt, hogy mindig balhékba keveredett. Folyton meg akarták verni, legtöbbször ez sikerült is.
Vagy valakinek le akarta nyúlni a barátnőjét, vagy tartozott valakinek vagy csak szimplán kiprovokálta, hogy megverje. Nem értettem miért csinálta, és sose mondta el. Azt mondta, hogy a lányok amúgy nem érdekelték, akiknél kikezdett, de nem mondta el, hogy akkor miért csinálta. De amikor bajban volt mindig hívott, keresett, vagy átjött, miután már jól megverték. Aggódtam érte, mert ez nem volt normális hogy egy héten legalább háromszor bajba kerül. Nagyon fájt ez nekem, amiről ő semmit sem tudott. Nem tudok rá vigyázni és ez engem teljesen kikészített. Egyébként a gimiben jó tanuló volt, az órákon is jól viselkedett, csak néha a szünetekben provokált ki valakit nekem meg le kellett állítani, hogy ne rúgassák ki. Ez így ment kb 15 éves korunkig. Akkoriban Jungkook mintha kicsit elridegült volna tőlem, holott tudta, hogy rám mindenben számíthat, hiszen akkor is őt védtem, mikor már az igazgatóiban volt és ha én nem vagyok ott, akkor őt kicsapják az iskolából, mert úgy összeverekedett az egyik végzőssel, akinek amúgy az anyja az igazgató helyettes volt, szóval tényleg mindig mellette voltam. Hogy miért vagyok ilyen hülye, hogy még ebben is segítek neki és támogatom? Nem tudom. Csak úgy érzem nekem mellette kell lennem, és ha cserben hagyom, vagy ott hagyom és nem foglalkozom vele, akkor azt egy életre bánni fogom. Így érzek. Nem tudok máshogy cselekedni, mert ösztönösen jön, hogy én segítsek neki, bármiről is van szó, még hogyha én is bajba kerülök miatta. Egyszer engem is össze akartak verni, mert Jungkook pártját fogtam, mikor osztály szinten vitattunk meg valamit, de ő ezt természetesen nem hagyta. Sok ilyen eset van, ami azt tanusítja, hogy számíthatunk a másikra. Szóval ezért sem értettem, hogy miért ridegült el tőlem hirtelen.
Azt elmesélte, hogy járt Szöulban, mert a tovább tanuláson gondolkodott és el akart menni megnézni egy pár sulit. Mióta onnan visszajött, mintha kicsit más lenne. Hűvösebb volt velem is és távolságtartóbb. Nem akarta hogy segítsek neki, mikor bajban volt. Nem hagyta, hogy a sebeit leápoljam. Nem akarta, hogy a közelében legyek. Aggódtam, mert azt hittem én csináltam valami rosszat, amiért most így bánik velem, de nem emlékszem, hogy bármikor is rosszat tettem volna vele.

Tartott ez vagy egy hétig, aztán egyszer végül odajön hozzám óra után, amin nagyon meglepődtem.
- Majd suli után átjössz hozzám? Akarok beszélni valamiről. - kérdezte a fejét enyhén lehajtva és a szemkontaktust egyáltalán nem tartotta, ebből arra gondoltam, hogy valami aggasztja és zavarodott.
- Persze. - adtam a rövid egyszavas választ, mert még mindig szokatlan volt számomra, hogy egy hete nem is beszéltünk és most hirtelen odajön hozzám.
Vége lett a napnak, kicsöngettek az utolsó óránkról, Jungkook, mintha puskából lőtték volna ki, már el is tűnt a teremből, így én egy kicsit le maradtam. Összepakoltam, gyors beszéltem egyik osztálytársnőmmel, aki barátomnak tartja magát és egész jóban vagyunk, mert kölcsön kérte az egyik könyvemet és mióta kiolvasta még nem adta vissza, majd kiértem a folyosóra és már siettem is a kapuhoz, hogy találkozzak Jungkook-kal, hogy együtt menjünk át hozzájuk. Ott állt a kapuban már, táskáját az egyik vállán hordta, de nem volt egyedül. Három végzős srác, akikkel legutóbb is összeverekedett, megint ott voltak és kötekedtek vele. Ahogy lökögették Jungkook-ot a vállánál vagy épp a fején, miközbe beszéltek hozzá, látszott rajta, hogy kezdett már ideges lenni. Nem ő a legtürelmesebb ember, akit ismerek, sőt!
Odarohantam hozzájuk, hogy megakadályozzam a már kiforróban lévő újabb verekedést, mert ez választja el Jungkook-ot attól, hogy kirúgják a suliból. Mikor odaértem, a fiúk közé álltam, Jungkook-ot védve és küldtem Jungkook zaklatóira egy iszonyat ronda pillantást jelezve nekik, hogy k**vára be kéne fejezniük, amit csinálnak. Szerencsére értették, mit akartam és elsétáltak ők is hazafelé. Nem azok a fajta srácok, akik lányt bántanak, de nagyon fasza gyerekeknek képzelik magukat, főleg hogy végzősök, és szeretnek kötekedni, főleg Jungkook-ba.
Miután a véndiákok elmentek odafordultam a barátomhoz.
- Jól vagy? Minden okés?
- Aha, igen. Csak megint jöttek, hogy belém köthessenek, de hálistennek te megállítottad őket. Nem lett volna kedvem megint verekedni. Köszönöm.
- Ne köszönd! Ezért vagyok.
Erre ő már csak mosolygott. Átölelte a vállamat, és mi is elhagytuk a sulit, így mentünk hazáig. Mikor haza értünk, anyukája még épp a vacsorát készítette. Örült mindkettőnknek és azonnal ott is hagyta az ételt, hogy üdvözölhessen minket..... legfőképp engem.
- Szia Yunseooooo, Drágám! De örülök, hogy átjöttél. Tanultok Jungkook-kal megint? Nálunk vacsorázol? - bombázott anyukája a kérdésekkel miközben szorosan ölelgetett és puszilgatott.
Mindig mikor átjövök így fogad, nagyon szeret, mert az anyukáink jó barátnők, és Jungkook-ot is így ismertem meg. Szinte úgy bánik velem mint a saját lányával, főleg úgy, hogy csak két fia van.
- Jó napot anyuka! Én is örülök, hogy itt lehetek. Igen megint együtt tanulunk, és hogyha nem zavarok, lehet itt vacsoráznék, mert ahogy érzem, megint nagyon finom lesz a vacsi.
- A kedvencedet csináltam. Rendben, akkor majd ha végeztetek, gyertek le vacsorázni.
- Rendben anya, majd jövünk. - mondta Jungkook, majd megfogta a kezem és így húzott fel sietve a szobájáig.