Az egyik legborzalmasabb érzés a világon, mikor beleszeretsz a legjobb barátodba, és nem mered neki elmondani, hogy mit érzel, mert félsz, hogy elveszíted, és mikor mégis rászánnád magad, hogy elmond, ő közli veled, hogy elköltözik Szöulba, hogy meg...
Így, hogy végül nem mentem egyetemre és szingli lettem, nem is tudtam, hogy mit is csináljak magammal a nyáron. Nem volt kedvem semmihez, de még sétálni sem. Hál'istennek ez nem tartott olyan sokáig, csak 3 napig, ugyanis 4. nap reggel egy váratlan telefonhívásra ébredtem. Nem igazán szoktak keresni telefonon, ezért nem szoktam lenémítani éjszakára, és most emiatt olyan fülsüketítő csörgésre keltem, hogy szerintem a dobhártyám fel is mondta a szolgálatot. A szemeim hiába is voltak már résnyire nyitva egyszerűen semmit nem láttam még az álmosságtól, így nem is értettem, de csak felvettem a telefont. Meglepetésemre egy réghallott ismerős hang ütötte meg a fülemet, ami arra adott bizonyosságot, hogy nem lettem még süket. - Yunseoooo!! Ne haragudj, hogy felkeltettelek ilyen korán, de már borzasztóan hiányoztál! - üvöltött bele vígan 3 éve nem látott bátyám. - Hoseok! Nem hiszem el, hogy tényleg Te vagy! Úgy hiányzol. Hogyhogy nem hallani felőled? 3 éve egyszer hívtál, akkor is csak fél percre. Sikerült a debütálás? - Ne haragudj, hogy így eltűntem. Igen, sikerült a debütálás, és erre koncentráltam rá nagyon. Nem tudtam hazamenni, és felhívni is alig volt időm, de viszont most már több időm van, és emiatt hívtalak fel. - Na. Csupa fül vagyok. - Először is gratulálni szeretnék az érettségidhez. Örülök, hogy ezen is túl vagy. Arra gondoltam, most hogy itt a nyár, elhoználak a céghez bemutatni, mind a csapattársaimnak, mind a vezetőségnek. - A csapattársaidat még megértem, de a vezetőségnek miért? - Hogyha esetleg gyakrabban járnàl be ezek után, akkor tudják, hogy ki vagy, és hogy miért jössz. Ha már ismernek, úgy járkálhatnál be, mintha haza járnál. - Oh, ez mondjuk logikus. Jól van. Amúgy sincs nagyon sok tervem a nyárra. - Jól van. Akkor egy óra múlva ott vagyok érted. Úgy készülj, hogy meglepetésem van számodra! Azzal le is rakta a telefont. - (Milyen meglepetés? Jó 3 éve nem látott, biztos valamivel kedveskedni akar drága egyetlen bátyám, de vajon mi lehet az. Így nem tudom hogy készüljek? Szép ruhával, kényelmessel, vagy hogy? Menjek üres kézzel?) - töprengetem. Sokáig nem is időztem ezekkel a gondolatokkal, mivel egy órám van, hogy Hoseok hazaérjen, így gyors fürdés, hajmosás, azt belőni, ruha, némi smink és done! Kapkodtam mindennel, mert nekem ennyi minden egy órába nem fér bele, de most kénytelen voltam ezt valahogy megoldani. Végül egy egyszerű melegítő szettet választottam, mert azt találtam a legkomfortosabbnak.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Éppen a bejárati ajtó felé indultam, mikor kopogásra lettem figyelmes a célirányból. - Hogy ennyire szinkronban legyünk... - jegyeztem meg magamban csak mégis hangosan, azzal kinyitottam az ajtót, és tényleg a drága, szeretett bátyám, óriási széles mosollyal az arcán állt előttem a küszöbön. Mikor meglátott, talán még szélesebb lett a mosolya, viszont annál őszintébb is volt. Hiába töltünk kevés időt egymással, míg itt volt, mint testvérek, nem volt bajunk egymással, sőt! Most hogy elment gyakornoknak, majd előadónak, ezzel még nagyobb távolságra volt tőlünk, viszont ennek köszönhetően talán most még közelibbnek is érezzük magunkat egymáshoz. Amint Hoseok meglátott, a derekamnál fogva felkapott és megpördült velem kettőt örömében. - Yunseo! El sem hiszem, hogy látlak. De jó újra találkozni, Istenem! - örvendezett Hoseok. Nagyon jól esett, hogy a testvérem ennyire örül nekem, nekem is ugyanennyire hiányzott az elmúlt 3 évben, ha nem még jobban. - Téged is jó újra látni, Hoseok. Nagyon hiányoztál. El sem tudod hinni mennyire szükségem lett volna rád az elmúlt években. - Na majd útközben elmesélheted. Anyuék itthon vannak. Beköszönnék nekik, mielőtt elindulunk. - Csak a szokásos. Dolgoznak megint valahol messzebb. Enyém volt a lakás vagy 3 napja. Meg komolyan azt hiszed, ha itthon lennének, hagyták volna, hogy csak köszönj, aztán mehetsz is? Te biztos a testvérem vagy?! - tettem fel a megjátszott drámai kérdést, de Hoseok értette a humoromat. - Jó, igaz. Max 3 óra múltán indultunk volna el, és így is 1 órás kocsi út, úgyhogy indulunk is. Ne vesztegessük az időt! Van egy meglepetésem számodra, és kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a reakciód. - vigyorgott sunyin végig, ami mondhatni nagyon nem tetszett. Mindig is utáltam a meglepetéseket, mert vagy nem volt jó a meglepetés, vagy annak látszik, de kis idő múltán meg több gond van vele. Igen... itt gondoltam valakire... Na mindegy. Ha már itt tartunk... Hoseoknak abban az egy órában elmeséltem, hogy mi történt velem az elmúlt 3 évben, ami miatt nagy szükségem lett volna rá. Figyelmesen hallgatta végig a történteket, azonban a végén kicsit kiakadt. - Komolyan?! Ennyire nem tartotta tiszteletben az érzéseidet és a döntésedet?! Mekkora egy tapló! Nem is baj, hogy mindketten úgy döntöttetek, hogy szétmentek. Nincs neked szükséged ilyen srácra. Találsz ennél jobbat is. - mosolygott sejtelmesen. - Na jó~~~ Nem tetszik nekem ez a mosoly! Mit tervezel?! Ugye nem akarsz valakivel összehozni és azért mondtad?! - ahogy kimondtam kapcsolt az agyam és jöttem rá, hogy Hoseok mit tervez valójában. - Ugye nem akarsz valamelyik csapattársaddal összehozni?!? Hoseok ne csináld ezt velem. Most vagyok túl frissen egy szakításon. Nincs nekem fiúkhoz hangulatom. - Nyugi, Yunseo. Inkább azt mondanám, hogy reménykedtem benne, hogy esetleg az egyikükkel valami alakulóban lehetne, de nincs erőltetve semmi. Viszont egy dolog biztos. Nem akarnálak összehozni olyannal, akit nem ismsrek igazán. Főleg nem egy seggfejjel. Főleg ezek után, amit elmeséltél, olyat keresek, aki igazán hozzád való. - Ebben reménykedtem. Rendben, megnyugodtam. - Ennek örülök. Oh, nézd! Hamarosan ott vagyunk! Befordulunk ebbe az utcába és máris a kiadónál leszünk. - Hogy? Máris? Egész úton csak én meséltem? - Hát látod? De az nem baj, bepótoltuk azt az elmúlt 3 évet. Rólunk innentől úgyis megtudsz majd mindent. - ebben a pillanatban az autónk is megállt egy naaagy épület előtt. Jó nem annyira nagy, de a házunknál azért jóval nagyobb volt. Kiszálltam az autóból és félig tátott szájjal felnéztem az épületre. Nem a legnagyobb, mert elmondások alapján a BigHit-nél nagyob kiadók is vannak, azonban, mint egy épület, tényleg nem kicsi. Hoseok odaállt mellém. - Na, készen állsz, hogy begyere, és mindenkit megismerhess az én világomban? - Őszintén nem tudom, hogy kész vagyok-e rá, de már nem gondolhatom meg magam. - Pontosan. Pont ezt a választ vártam tőled. - azzal karját a nyakamba akasztotta és egy nagy víg mosollyal behúzott a BigHit belsejébe. Természetesen egy biztonsági őr állt az ajtónál, aki egyből meg is állított minket. - Oh, Hoseok, maga az? Hirtelen fel sem ismertem. Kit hozott magával? - Üdv, Junseok, csak a húgomat hoztam el, hogy bemutassam mindenkinek. - mondta, még mindig széles vigyorral az arcán. Eszmeletlen a boldogsága. Valahogy rám is rám ragadt. Minél többször látom a bátyám így mosolyogni, annál boldogabb vagyok én is. - Oh, akkor már értem, mi ez a nagy öröm és boldogság. Menjetek csak. A csapattársaid gyakorolnak a táncteremben, a főnök pedig épp üzletel, de hamarosan ő is szabad lesz. - Szuper. Köszönöm! - azzal Hoseok már rángatott is tovább a folyosón a practice room felé. Az ajtók annyira nem zajszűrősek és hangszigeteltek a practice roomokat illetően, így egyből lehetett tudni, hogy a csapattársai melyik teremben gyakorolnak. Mikor a terem ajtajához értünk Hoseok kivette a karját (végre) a nyakamból majd rám nézett. - Egy picit meglepi leszel Te is a fiúknak. Úgyhogy először csak én megyek be, Te itt várj, és amikor szólok, akkor gyere be, rendben? - Ööö... Rendben. - egy kicsit zavarodott lettem kijelentése után, de sok időm gondolkodni a dolgon nem igazán volt, mert miután rábólintottam tervére -mivel más választásom nem is volt- Ő már be is nyitott a gyakorló terembe, ahol lassan le is állt a zene. - Eeeyyy!! Hoseok! Hát visszajöttél? Gyors látogatás volt otthon. - szólalt meg egy srác talán nem is olyan messze az ajtótól. - Sziasztok srácok! Igen, gyors látogatás volt, konkrétan beköszöntem, azt jöttünk is vissza. - Jöttünk? - kérdezte kicsit furcsállóan egy másik srác. Eddig a hangok ismeretlenek. Egyre jobban idegeskedtem és annyira görcsbe van a gyomrom, hogy mindjárt itt halok meg. De miért izgulok ennyire? - Ja. Van egy meglepetésem. Egy barát. Elhoztam a húgomat, aki szintén most érettségizett le, hogy bemutassam nektek. Yunseo, gyere be. - intett Hoseok kezével, jelezvén, hogy most már megmutathatom magam csapattársainak. Így is tettem. Lassan, remegő léptekkel beléptem a táncterembe. Szép lassan, ahogy befordultam a terem nagyobbik része felé, elém tárultak Hoseok társai. Ahogy szétszóródva a terem különböző pontjain elhelyezkedtek, sorra haladtam és figyeltem reakciójukat. A 6 srácból az első öt ismeretlennek bizonyult, amikor a hatodikkal találkozott a tekintetünk teljesen ledermedtem, és nem akartam hinni a szememnek.
