I Need U

8. rész

Még aznap este fele a kiadó vezetője, ahogy a fiúk hívják, Bang PD, mikor ráért, meglátogatta fiatal kis csapatát, és egyúttal engem is meg tudott ismerni. Örömmel fogadta, hogy az egyik "fia" testvérét ismerheti meg. Hamar megkedveltük egymást, ezáltal megengedte, hogy rendszeresen járjak be meglátogatni a srácokat. Hamar egy magasabb bizalmiszintre kerültünk, amit sosem hittem volna.
- Igazán örülök, hogy megismerhetlek, Yunseo.  - mondta Bang PD. - Így legalább jobban megismerhetem Hoseok-ot is. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy emellett Jungkook-ot is ilyen jól ismered.
- Öhm... - na erre nem számítottam... - Igen. Kicsi a világ. Kiskorunk óta legjobb barátok vagyunk... és.. egy suliba jártunk.... Így elég jól ismer.
- Csak úgy, mint a srácok. - támasztotta alá Jungkook.
- Oh, hogy ennyire kicsi a világ. Hát ez nagyon jó. Hát jól van srácok, nekem mennem kell. Nagyon örültem, Yunseo, a találkozásnak. Amikor időd engedi és egyeztetsz a srácokkal, bármikor bejöhetsz meglátogatni őket. Szívesen látunk bármikor.
- Oh? Köszönöm... - ez még jobban meglepett. Bang PD ezt teljesen barátságosan és nyugodtan kijelentette. Mosolyogva bólintott egyet, majd intett a fiúknak is és elment a teremből. Örömömben legszívesebben sírtam volna. Erre kicsi volt az esély, de mégis megtörtént.
Így elkezdtem feljárkálni Seoulba, hogy meglátogassam a srácokat, miközben készülnek a folyamatos visszatérésre, bár elég kölcséges mutatványnak bizonyult, mert egy órás busz út és elég drága. Mivel munkám még nem volt, így a zsebpénzem hamar elment az utazásra. Olyan hamar, hogy pár hét alatt a nullára kerültem, így huzamosabb ideig nem tudtam feljárni. Ilyenkor a napjaim jószerivel azzal telnek, hogy munkát illetve lakást keresek Seoulban, hogy el tudjak költözni én is.
Annyira rossz volt, mikor nem tudtam felmenni a srácokhoz, annyira hiányoztak. Bár azért valamennyire kárpótoltak, mert főleg Hoseok meg Jungkook, de mindannyian bombáztak, kezdetben SMS-ekkel, aztán bevettek végül egy chat csoportba, ahol mind a nyolcan tudtunk egymással kommunikálni, persze amikor nekik is idejük engedte, ami sajnos elég ritkán fordult elő.
Egyszerűen nem hittem el ezt az egészet. Lassan egy hónapja már, hogy Hobi eljött értem és elvitt a munkahelyére, ahol újra találkozhattam Jungkook-kal, mint Hoseok csapattársa. Erre mekkora volt az esély? Azt sosem mondta egyikük sem, hogy összebeszéltek volna, bár elmondásuk alapján Namjoon volt az összekötő kapocs köztük, mert mindketten azt mondták, hogy egy barátjukkal indulnak ebbe bele, és mindenhol Namjoon volt. Ezért neki írtó hálás vagyok, hogy összehozta egy csapatba a bátyámat és a legjobb barátomat, ezzel mindkettejüket egy időben újra láthattam. Egyik este, miközben ezen gondolkodtam, pittyent a telefonom. Üzenetem jött Jungkook-tól. Még mindig meglepődök, hogy látom a nevét rendszeresen a telefonomon az értesítők között. Az elmúlt 3 év olyan volt, mintha egy örökkévalóság lett volna, és már beletörődtem a hiányába. Azonnal fogtam a telefont, feloldottam és megnyitottam az üzenetet. Ma reggel beszéltünk utoljára, mert gyakoroltak és fellépésük volt, több is, így nem nagyon volt időnk többet beszélgetni. Az egész napot jött most bepótolni.
- "Szia, Yunseo! Remélem jól telt a napod. Még mindig nagyon örülök, hogy újra találkoztunk, és megbeszéltünk mindent. Ha őszinte akarok lenni, azt mondanám önző és mohó vagyok. Mióta újra megláttalak, 3 év után, állandóan veled akarok lenni, csak úgy mint régen. Állandóan veled akarok beszélni..... de ez nem lehetséges.... Hiányzol.... Te hogy vagy ezzel?"
Nem bírtam, nem mosolyogni. Borzasztóan hiányzott nekem is Ő, amit szerintem már tud, és próbálom visszafogni magam, hogy mikor találkozunk, ne rohanjam le és lógjak a nyakán 0-24-ben, bepótolva az elmúlt 3 évi kimaradást.
Valahogy meg kellett fogalmaznom neki a gondolataimat, ami nem volt túl könnyű jelen pillanatban.
- "Szia, Kook! Igen, jól telt, bár kissé unalmasan. Itthon voltam, és munkát néztem, illetve lakást, de egyelőre semmi olyat nem találtam, ami megfelelő vagy opcionális lenne. Én is örülök, Kook, hogy újra látlak. Bevallom, azt hittem, hogy többet már nem találkozunk, és fájt is ez a gondolat. Örülök, hogy újra úgy beszélünk, mint régen, és tartjuk a kapcsolatot egymással, még ha a távolság most be is figyel. Te is hiányzol nekem."
Egy fél óráig még így beszélgettünk, majd el is kellett mennie, így aznap már nem beszélgettünk.