I Need U

6. rész

Mióta az egész iskola megtudta, hogy Chan-nal járok, teljesen más volt a légkör is az intézményben. Hirtelen, egyik pillanatról a másikra majdnem mindenki kedves volt velem, barátságos, segítőkész és még sorolhatnám. Nem tudtam mire vélni, és nem is tetszett igazán. Csak azért, mert az egyik leghelyesebb sráccal járok a suliból nem kell nekem nyalizni. Alig tudtam őket lekoptatni, mert már alig volt egy szabad percünk, amit úgy igazán kettesben tölthettünk volna Chan-nal. Hiányzik a nyugodt életem (és abból még valaki...).
- Mit szólnál hozzá Yunseo, hogyha ma suli után átjönnél hozzám?
- Tessék? - azonnal kizökkentem bambulásomból.
- Szeretnélek most már bemutatni a szüleimnek.
A szemem is felcsillant e mondat hallatán.
- Komolyan?? - nem akartam hinni a füleimnek.
- Igen. Már egy ideje együtt vagyunk, és miért titkolnálak a szüleim előtt? Sokat meséltem nekik rólad, azt is tudják, hogy szeretlek, és hogy szeretném, ha a barátnőm lennél, de azt már nem tudják, hogy ez azóta megtörtént. Így már ideje lenne, ha megtudnák.
- Most egy kicsit zavarba jöttem... Nem gondoltam volna, hogy ennyit meséltél rólam.
- Viccelsz? Már az első napon te voltál a legszimpatikusabb lány a suliban, és miután jóba lettünk annyira boldog voltam. Úgy szeretném nekik elmondani, hogy már mellettem vagy.
- Alig várom, hogy találkozhassak velük. - ugrottam a nyakába egy hirtelen mozdulattal.
- Örülök Yunseo. - ölelt magához szorosan. - Szeretlek.
- Én is szeretlek.
Ekkor be is csöngettek a következő óránkra. Mióta Chan-nal vagyok valahogy jobban el tudom viselni az órákat is. Azelőtt minden olyan keserves volt, és semmi kedvem nem volt semmihez. Mióta ő idejött minden más, de valahogy még mindig nem érzem az igazinak.

A tanórák hamar elmentek, ma nem is volt olyan sok, ezért kora délután már el is hagyhattuk az épületet. Mikor kijöttünk a kapun és megindultunk Chan otthona felé, ami még mindig megegyezik az én irányommal, görcsbe állt a gyomrom. Izgultam, hogy vajon tetszeni fogok-e a szüleinek, vajon szimpatikus leszek-e nekik? Ez az első, hogy bemutat a barátom a szüleinek.
Mivel már egy ideje csendben voltam és magam elé bámulva rémült tekintettel szorongattam Chan kezét, rákérdezett.
- Mi a baj, Yunseo? - hallatszott hangjában az aggodalom. Félek, egyszer ráhozom a frászt.
- Csak kicsit izgulok, hogy vajon tetszeni fogok-e a szüleidnek? Ez az első alkalom, hogy valaki bemutat a szüleinek. Azt se tudom, hogy kellene viselkednem.
- Ne aggódj, minden rendben lesz. Azok alapján, amiket eddig meséltem nekik rólad, már most kedvelnek. Hidd el, ha megismernek személyesen még jobban fognak. - próbált Chan vigasztalni, ami valamennyire sikerült is, de azért izgultam.
- Remélem, hogy igazad lesz...
Ennyivel el is intéztem a dolgot. Nem volt más hátra, mint hogy izguljak, míg oda nem érünk.
Most, hogy nem vártam, hogy odaérjünk Chan-ékhoz, nagyon hamar odaértünk, mintha csak 2 perce jöttünk volna ki a suliból. Mikor megálltunk a bejárati ajtó előtt hevesen elkezdett verni a szívem. Megszorítottam Chan kezét.
- Ne aggódj! Nem lesz semmi baj. - suttogta, azzal kinyitotta az ajtót.
Azt követően, hogy elém tárult Chan otthona, vele egy időben szépen lassan megjelent a család többi tagja is. Az izgalom, amit eddig csak útközben éreztem, hirtelen fokozódott és a szívem a torkomba ugrott. Csak ott álltam egyhelyben, egy szót sem szólva, és azt hittem, hogy ott fogok összeesni. A síri csendet Chan édesanyja törte meg.
- Szia, kisfiam! Nem is mondtad, hogy áthozol valakit. Ki ez a lány? - kérdezte, mindvégig mosolyogva, totál aranyosan.
- (Jó tehát nem zavarok... ez már jó jel.)
- Nem szóltam anyám, mert én is csak ma találtam ki. Úgy gondoltam, hogy most már itt az ideje hogy bemutassam nektek Yunseo-t.
- Oooh! Te vagy Yunseo?! - fordult is hozzám anyuka nagy vígan.
- Igen. Én vagyok... - annyira zavarban voltam, hogy nem is tudtam hogyan kellene erre reagálnom.
- Chan már sokat mesélt rólad és azok alapján, amiket mondott, már alig vártam, hogy találkozhassak egy ilyen aranyos lánnyal, mint te. - mosolygott nagyon anyukája. Úgy látszik nagyon örül.
Az anyukájához hasonlóan az apukája is és az öccse is ugyanígy fogadott, ami számomra meglepő volt, de egyben jó érzés is volt.
Beültünk a nappaliba, anyukája, akiről időközben megtudtam, hogy Jisoo-nak hívják, hozott mindannyiunknak inni valót és harapni valót, aztán beszélgetni kezdtek velem. Chan végig mellettem ült, szorosan közel, de mivel nem akartuk egyből a szülei tudtára adni kapcsolatunkat, így nem fogta a kezem. Pár perc alatt azonban felengedtem és már könnyedén beszélgettem velük. Kíváncsiak voltak, hogy milsen vagyok, mi a hobbim, hogy hogy érzem magam Chan barátságában, néha burkoltan célozgattak, hogy közelednem kéne felé, amin csak jót mosolyogtam. Igazából úgy akartuk Chan-nal, hogy rólam kérdezzenek, aztán ha rátérnek a megismerkedésünkre a végén elmondjuk, hogy már együtt vagyunk. Talán másfél órája ha beszélgettünk, mikor a végén én meséltem el, hogy Chan milyen romantikus módon tett nekem vallomást. Az ősök, majdhogy nem szívinfarktust kaptak örömükben.
- Hát miért nem ezzel kezdtétek?! - akadt ki teljesen, de jó értelemben.
- Mert elkezdted faggatni az egész történetünkkel, anya, és szegény Yunseo annyira zavarban van, azt se tudja mit mondjon. - kelt a védelmemre Chan.
- Igazad van. Bocsánat, csak annyira örülök nektek, hogy azt elmondani nem tudom. De most már hagylak titeket. Menjetek fel, aztán majd kísérd haza Yunseo-t.
- Rendben, anya.
Chan megfogta a kezem és felsietett velem az emeletre, majd a szobájába. Nagyon tágas volt a szobája, nem sok bútorral, de nagyon kevés sem volt. Minden passzolt egymáshoz színben is. Nagyon rendezett volt és takaros. Ez az, amit még nagyon szeretek Chan-ban. Hogy ad magára és a rendre.
Egy pillanatig még körbe-körbe néztem, aztán leültem az ágyra, majd ő is leült mellém.
- Örülök, hogy most itt vagy velem. - szólalt meg Chan.
Felé fordítottam a fejem kíváncsian, arra várva folytassa, mert nyilván még akarna mondani valamit.
- Tudod... Te vagy az első barátnőm, akit elhoztam, hogy bemutassam a családomnak.
- Tényleg? - hirtelen nem tudtam, hogy most sírjak vagy örüljek, ezért a hangom el is csuklott a végére.
- Igen. A legelső barátnőm ugyan nem Te vagy, mert volt néhány még az előző sulijaimból, de nem tartottak sokáig, és nem olyanok voltak, hogy be akarjam őket mutatni. Te azonban más vagy...
Ezt nem tudom hogy bóknak szánta-e vagy minek, de ha annak elég rosszul próbálkozik. Vajon engem milyen gyorsan akar váltani?
- Ööö....
- Ne érts félre, kérlek, Yunseo! Örülök, hogy velem vagy, és hogy most itt vagy! Ezzel is csak azt akarom elmondani, hogy te kivételes személy vagy számomra. Sosem hittem volna, hogy valaha találkozom egy hozzád hasonló csodás lánnyal. Csak azt remélem, hogy sokáig velem maradsz. Nagyon szeretlek.
Ekkor megértettem, hogy mit akart mondani az előző kijelentésével, és megint elolvadtam. Mióta Chan velem van, újra melegséget érzek, és színesebbnek látom a világot. Boldog vagyok vele.
- Ne aggódj, nem értettem félre. Nagyon is értelek. Nagyon jól esik hogy így gondolod és hogy ezt elmondtad. Nagyon szeretlek és én is remélem, hogy sokáig együtt leszünk még.