I Need U

3. rész

*JUNGKOOK SZEMSZÖGE*

Először azt hittem, hogy Yunseo nem fogja felvenni a telefont, mert sokára múlt el az az idegtépő pittyegés.
- Szia Yunseo! Történt valami otthon?
- Szia Kook! Hát igen... Hoseok is el fog menni és most köszöntem el tőle is.
- Mi?
- Ja, de mindegy. Mondd mi újság?
- Megkaptam az emailt. Mehetek meghallgatásra... - halkultam el, mert féltem elmondani neki, hisz tudtam ezután még egy pofon lenne neki.
Egy kisebb szünet után szólalt csak meg Yunseo.
- Hát ez szuper... - hangján lehetett hallani, hogy a könnyeivel küzd. - Igazán örülök... - nagyon próbálja nem elsírni magát. - És mikor mész? - szipogott egyet a telefonba, ebből tudtam, hogy mindjárt sír.
- Hétfőn lesz a meghallgatás, és pénteken már jön értem Namjoon.
- Értem... Az hamarosan itt van.
- Igen. Ezért.... Nem akarsz nálam aludni?
- Mikor?
- Ma, meg holnap este.
- Szerintem nem jó ötlet... - szipogott megint. Már sír.
- Miért?
- Hááát.... - hezitált egy pillanatig, majd folytatta. - Annál nehezebb lesz elengedni téged... - jött ki belőle az őszinteség. Valahol ez jól esett.
- Kérlek, Yunseo. Nekem jó lenne, ha velem lennél most. - kérleltem. Nagyon szerettem volna, ha most velem lenne, és talán elmondom neki, hogy mit érzek. Egyszerűen nem bírom magamba tartani.
- Rendben. Pakolok össze. Fél órán belül ott vagyok.
- Addigra én már az ajtódban leszek.
- Tessék? - azzal kinyomtam a telefont. Gyorsan átöltöztem egy kényelmes melegítőbe, aztán el is indultam Yunseo-ékhoz. Minden percet vele akarok tölteni, amennyit csak tudok. Kb tíz perc múlva én már ott voltam.
Köszöntem halkan a szüleinek meg Hoseok-nak, aztán fellopakodtam Yunseo szobájához.
Fél perc sem telt, a lány egy megtömött hátizsákkal és egy sporttáskával állt előttem és egy döbbent arccal, amire számítottam.
- Mondtam, hogy mire kész leszel az ajtód előtt leszek. - mondtam egy önelégült mosollyal és megöleltem Yunseo-t. Szeretem, ha a karjaim között van.
- Nem gondoltam, hogy komolyan is gondoltad...
- Pedig nagyon jól ismersz. Amit mondok azt be is tartom.
- Igen... azt tudom - mélyült bele szomorúan gondolataiba.
- Akkor menjünk.
Elköszöntünk Yunseo szüleitől, és elindultunk hozzánk. Izgatott voltam, de egyben szomorú is. A tudat, hogy Yunseo velem lesz, boldogított, de hogy hosszabb időre el kell tőle búcsúznom, a szívemet fájdította.
Nem érdekel, bármi is legyen, én most el fogom mondani, amit érzek.

Miután átértünk hozzánk, egyből a szobámba mentünk. Pontosabban húztam a lányt, mert minden percet vele akartam tölteni és ki akartam használni az utolsó napokat. Yunseo lerakta az ágyam mellé a földre a táskáit és leült az ágyra. Csak némán ült és maga elé bambult. Imádtam ilyenkor is, mert valami roppant cuki szokott lenni, de nem akartam, hogy sokat kattogjon az agya, mert tudtam nagyon jól, hogy azon gondolkozik, hogy elmegyek és pánikolni fog, amit nem szeretnék.
- Amúgy meg kellene csinálnunk a házit holnapra.... - hoztam fel egy témát, abban bízva hogy ez majd kizökkenti egy kicsit Yunseo-t.
- Igen. Tényleg.
Hát nem igazán jött össze a tervem. Ugyancsak neki álltunk a házinak, az ágyon egymással szemben ülve és egymásnak segítve megírtuk, de látszott rajta, hogy közben teljesen máshol járt.
A házik megírása után is bepróbáltam mindent, ami talán kicsit jobb kedvre deríti Yunseo-t. Megbeszéltem anyával, hogy mi most fent vacsoráznánk a szobában. Nem akartam megint egy nagy családi vacsorát, mert én most csak Yunseo-val akartam lenni és tényleg minden percét ki akartam használni. Csak ez lebegett a szemem előtt, hogy Yunseo-val lehessek állandóan. Nem érdekelt semmi. Vacsora után elmentünk lezuhanyozni. Először ő ment, én addig megágyaztam normálisan kettőnknek, előkészítettem a holnapi egyenruhánkat és próbáltam felkészülni a vallomásra. Nem tudtam még hogy mégis hogyan akarom elmondani neki, vagy hogy mikor. Lehet hogy ezt holnap kellene, mert lehet ha most mondom el, holnap már nem beszélne velem és azonnal haza menne. Azt meg nem hagyhatom. Míg ezen agyaltam Yunseo visszajött a szobába egy hosszabb pólómba és egy shortba. Annyira szép volt, hogy csak ámultam őt nézve vagy 2 percig. Mikor elkezdte furcsálni viselkedésem megszólalt.
- Jungkook.... minden rendbe? Te nem mész fürödni?
- De-de megyek én is, csak egy pillanatra elbambultam.
- Okés.
- Sietek.
Tényleg pikk-pakk lefürödtem, nem szoktam sokáig húzni, és miután megszárítottam a hajam már mentem is vissza Yunseo-hoz. Ő addigra már az ágyban feküdt és aludt. 10 perc alatt elaludt. Akkor tényleg holnapra marad a vallomásom. Nem baj. Ennek így kell lennie. De akkor is elmondom, mit érzek.
Befeküdtem mellé, és szorosan magamhoz öleltem. Ő ekkor felém átfordult és ahogy csak lehet hozzám bújt. Eszméletlen boldog voltam. Legszívesebben örökre így maradnék, de hát nem lehet.
Másnap reggel, mikor megszólalt az ébresztőm, felkeltem, és azt láttam, hogy Yunseo rajta fekszik a mellkasomon és szorosan ölel magához. Iszonyat cuki volt. Boldog voltam. Elnézegettem volna még órákig, de muszáj volt felkelnünk, hogy elmenjünk suliba. Így is ki kell ma iratkoznom. Nem lenne rossz, ha azt is el tudnám időbe intézni.
Finoman elkezdtem a lányt ébreszteni. Először csak ébredezett, de mikor rájött, hogy hol aludt azonnal felpattant rémült, de mégis álmos tekintettel. Megzabáltam volna.
- Öhm... jó reggelt... - forgatta körbe szemeit zavarában.
- Jó reggelt neked is. - mosolyogtam rá önelégülten. - Remélem jól aludtál.
- Igen. Elég jól... Na de én most elmegyek öltözni. Nem akarunk elkésni. - azzal a lendülettel kipattant az ágyból rajtam keresztül átmászva, mert az ágy a sarokban volt, ő pedig belül aludt, és megfogta a ruháit, majd ki is szaladt a mosdóba.