I Need U

2. rész

Megpróbáltam a napokban a lehető legtöbb időt Jungkook-al tölteni, mert az jobban fájna hogyha nem lettem volna vele eleget és így engedtem el őt örökre.
Ebbe belegondolni is borzasztó. Örökre el kell engednem. Lehet, hogy többet nem találkozunk. Lehet, hogy többet nem fogunk már igazán beszélni. Lehet nem is fog rám emlékezni.
Na remek, megint a sírás kerülgetett. Minden egyes alkalommal, mikor erre gondolok, hogy örökre el kell engednem, bőgni tudnék, de nem akarom, hogy lássa, milyen rosszul viselem. Nem akarok lelkiismeret furdalást okozni neki ezzel, hogy ő elmegy megvalósítani az álmát és ez engem így megvisel. Nem tehetem ezt vele.
Minden órán mellette ültem, az össze csoportos feladatnál vele egy csapatban voltam, bárkinek is tetszett vagy se, nem érdekelt, de ki akartam használni az utolsó perceket.
Épp nyelvtan órán ültem, mikor kaptam egy sms-t bátyámtól, Hoseok-tól.
- "Hugi, majd ha vége a napodnak a suliba siess haza. Akarok beszélni veled. Ölel a bátyád~"
- (Basszus most még Hoseok is a szívbajt hozza rám! Remek. Szívbeteg leszek szerintem.) - gondoltam magamba, mintsem az órára figyeltem volna.

Viszonylag hamar elment az óra, nem tudom, mert nem is figyeltem. Azon agyaltam, hogy a bátyám miről akar beszélni velem. Ritkán találkozunk mert neki is sokáig tart a suli és ő ráadásul máshova is jár, mint én. De nagyon szeret, amikor tud, mindig meglep valami aprósággal, nasit hoz nekem, vagy moziba megyünk. Egyszer egy nyakláncot kaptam tőle múlt hónapba. Az okát nem tudom, csak úgy adta. Én is mikor tudtam, viszonoztam neki valamivel.
A következő pillanatban meg azon voltam, hogy Jungkook nyakán lógjak, már majdnem hogy csak szószerint. A szünetekben is mindenhova mentem vele, a mosdó kivételével, de az ajtóban megvártam! Igen, konkrétan már idegesítő voltam, de mégsem látszott rajta, hogy ez őt zavarná, sőt, inkább az ellenkezője. Mintha ő is azon lett volna, hogy velem tudja tölteni az utolsó napjait itt. Rengeteget beszélgettünk, próbált vicces lenni, vicceket mesélt, amiken mindig szívből nevettem, de a végén mégis csak sírni kezdtem. Pont ezért.... Mert jól éreztem magam vele és nem akartam, hogy ennek vége legyen. Jungkook mikor látta, hogy a nevetésem sírásba váltott hirtelen, azonnal magához ölelt. Mintha csak tudná, hogy miért sírok....

*JUNGKOOK SZEMSZÖGE*

Mikor megláttam, hogy Yunseo a viccem után a nevetésből sírni kezdett, de olyan keservesen, megijedtem és ösztönösen cselekedve magamhoz öleltem. Sosem aggódtam még ennyire, mint most érte. Váratlanul ért, de azt hiszem sejtem, hogy miért kezdett el sírni.
Jól érzi magát velem, és nem akar elengedni.
Pár napja írtó sokat van velem, pedig nem szokott ennyit velem lógni, mindig hagyja hogy legyek a fiúkkal, vagy csak úgy magamba. Sőt sokszor ő szokott nyaggatni, hogy menjek már csajozni, amit én nem akartam, mert engem már néhány éve csak egy lány érdekel, és épp őt vigasztalom most is a karjaim közt.
Lassan 2 éve, hogy többet érzek Yunseo iránt, mert ő az a lány, akire szükségem van, akivel jól érzem magam, de nem tudtam neki elmondani soha, mert vagy nem tudtam hogyan, vagy amikor alkalom adódott volna, valami mindig elrontotta, és most meg màr nem is mondhatom el neki, mert nagyobb fájdalom lenne, hogy elmondtam neki, de nem lehetünk együtt, mert elmegyek. Bár lehet ő amúgy sem szeretne együtt lenni velem, lehet meg kéne próbálnom.
Szorgosan simogattam Yunseo hátát, miközben ő a melkasomon zokogott, de mint aki már egy régóta bent tartott fájdalmat adna ki magából.
- Yunseo.... Mi a baj? - kérdeztem, de már én is a könnyeimmel harcoltam. Nem szerettem, ha sírni látom.
- Ne haragudj, de erre most szükségem volt... - mondta, mikor hirtelen elengedett és a könnyeit kezdte el törölgetni, ami nem igazán sikerült, mert még mindig folytak gyönyörű barna szemeiből, amik már a sok sírástól nagyon bevörösödtek és duzzadtak.
- Mondd el mi baj. - nyúltam arcához és hüvelykujjammal kezdtem el törölgetni, így kezemben tartva helyes kis apró arcát. Borzasztóan szeretem!
- Nem akarom.... hogy azt érezd vissza.... vissza akarlak tartani.... - beszélt lassan még a levegőt kapkodva és szipogások kíséretével. - De borzasztóan fogsz hiányozni, ha elmész.... Nagyon szeretlek, te vagy a legjobb barátom, és rajtad kívül csak a bátyám van és ennyi. De az álmaid elérésében nem hátráltatlak, sőt, támogatlak mindig mindenben. Még.... hogyha... az fáj is.... - sírta el újra magát.
Szegénykém. Valószínűleg nagyon erőlködött, hogy ezt ne mutassa ki, és egyszer csak feladta. Mint akiben egy világ dőlt össze, úgy nézett ki Yunseo, és ettől a szívem szorult össze. Rosszul éreztem magam, amiért megrígadtam Yunseo-t, de közben meg boldog voltam, mert jól esett amit mondott. "Nagyon szeretlek... Az álmaid elérésében támogatlak..." Jó érzés tudni, hogy tényleg itt van mellettem, még hogyha én nem is leszek már. Bárcsak, hogy nem úgy szeret, ahogy én őt.
- Sajnálom, Yunseo, hogy fájdalmat okoztam. Nagyon szeretlek én is, és nagyon sajnálom.
- Ne kérj bocsánatot, mert élni akarsz és van egy célod, amit el akarsz érni. - durmogta szipogva újra a mellkasomba bújva.
- De nekem is fáj, hogy itt kell hagyjalak és hogy most így látlak.
- Nem baj, nem érdekel. Ne velem foglalkozz! Muszáj a jövőd építened, vagy velem vagy nélkülem. Majd túl leszek ezen is.... - volt egy pillanatig a bohókás aranyos Yunseo, de a végére újra pityeregni kezdett, de ezúttal nem bújt hozzám.
- Ezen is? - kérdeztem vissza. - Van még valami, amit nem mondtál el nekem?
- Mindegy is. - ekkor becsöngettek az utolsó óránkra. - Menjünk, ez az utolsó, aztán mehetünk haza. - pattant fel egyből és màr bent is volt az épületben.
- (Ezen is? Mi az, ami miatt még sanyargatja magát?)

Nem is figyeltem az órán, mert egész végig azon járt az agyam, hogy mit titkol még előlem Yunseo. Töprengésemből a telefonom rezdülése szakított ki.
Kaptam egy sms-t Namjoon-tól.
"Hey Haver! Azonnal nézd meg emailjeidet!"
Ebből már csak arra tudtam gondolni, hogy megkaptuk az emailt, hogy behívnak a meghallgatásra. Izgatott lettem egyből, de közben aggódtam Yunseo-ért, aki látszólag szintén nem volt a mi világunkban.
Nem sok volt hátra az órából. Kicsöngettek és mi már siettünk is ki a kapuhoz Yunseo-val. Mikor odaértünk, megálltam vele szembe.
- Haza kísérjelek? - kérdeztem, és kicsit féltem is.
- Nem kell, köszi.... - mondta bizonytalanul, mint aki nem is biztos, hogy ezt akarta mondani.
- Akkor haza kísérlek! - jelentettem ki, fogtam át Yunseo vállát és indultunk haza felé.
Nem lakunk egymástól messze, ő egy pár utcával lakik csak odébb, szóval egy darabig együtt mentünk volna mindenképp.
- De mondtam, hogy nem kell haza kísérned. - próbálta erőltetni, de nem érdekelt. Én ma haza kísérlek!
- Nem baj, én akkor is haza kísérlek, nincs mese!
- Rendben.
Éreztem rajta, hogy azért boldog, mert vele vagyok, de közben fáj is neki, mert annál nehezebb lesz elengednie. Főleg azután, amit mondani fogok neki.
Már fél úton jártunk, lassan ketté kellene válnunk, de elindultunk Yunseo-ék fele, mikor megszólaltam.
- Egyébként megkaptam az emailt.
- Milyen emailt?
- Hogy mikor lesz a meghallgatásom.
- Ohh... - hirtelen elcsendesedett.
- Ha hazaértem és elolvastam megírom neked is.
- Okés.
A maradék úton már nem beszélgettünk, mert féltem, hogy megint sírni fog. Valahogy érezhető volt rajta, hogy megint a sírás kerülgeti, ezért többet nem mertem neki mondani.
Mikor odaértünk a házukhoz, megálltunk a kapuba. Még egyszer magamhoz szorítottam a lányt, majd megvártam míg bemegy a házba. Utána gyorsan haza rohantam, hogy elolvashassam az emailt, hogy mikor lesz a meghallgatásom. Amikor haza értem, gyorsan ledobtam a cipőt a lábamról, köszöntem a családnak és már rohantam is fel a szobámba, hogy elolvassam az emailt, amire már vártam. Levágódtam a gépem elé és miután életet leheltem belé, izgatottan nyitottam meg az emaileket.
Megkaptam.
És pedig következő héten hétfőn lesz a meghallgatásom. Az hamar itt lesz, mivel ma már szerda van. Ekkor hívott Namjoon.
- Na elolvastad már?! Nem válaszoltál az sms-re!
- Neked is szia! Most olvastam el! Mikor küldted épp órán ültem és Yunseo-val voltam.
- Az ki? A barátnőd?
- Nem.... A legjobb barátom.
- Értem, akkor a barátnőd. És mit írtak az emailben?
- Jövő hétfő.
- Ez szuper haver! Együtt megyünk a meghallgatásra.
- Ez remek. Annál jobban fog menni.
- Te hülyülsz? Brutálisan jó vagy. Hallottalak énekelni és láttalak táncolni, szerintem te már mehetsz is szerződést aláírni.
- Nem hiszem.
- Dehogynem. Annyi, hogy majd még egy haverom is jön velünk, ő is nyert felvételt, úgyhogy hárman megyünk.
- Rendben. De most leraklak.
- Jól van. Készülj, hogy pénteken megyünk érted.
- Minek?
- Költözünk. - azzal rám nyomta a telefont.
Csodás. Maradt két napom Yunseo-val és a családommal. Erre nem vagyok felkészülve, de Yunseo még annyira se. Fel kell hívnom.
Azonnal tárcsáztam a számát.

*YUNSEO SZEMSZÖGE*

Mikor bementem a lakásba, azonnal Hoseok fogadott az ajtóba.
- Csak hogy megjöttél, hugi. Gyere, beszélnünk kell.
- Okés. Ne haragudj, hogy sokáig elvoltam, de Jungkook haza kísért és elbeszélgettük az időt.
- Semmi gond. - leültünk a kanapéra. - Nos nem is tudom hogy mondjam el neked.... - kezdett el hezitálni Hoseok. - De... el fogok költözni.
- Micsoda?! - estek ki a szemeim egyből. Ő is itt hagy?
- Felvételiztem egy helyre Szöulban, és jövőhéten lesz a meghallgatásom.
- Meghallgatás? Te is előadónak mész? - kezdtem érezni, hogy a megőrülés szélén állok.
- Igen. Miért még ki?
- Jungkook is.
- Na ez tök szuper.
- Az. Gratulálok neked is Hoseok. Ügyes leszel. Szurkolni fogok neked.
- Köszönöm, Yunseo. És sajnálom, hogy ilyen távol leszek tőled. Így is alig töltöttünk együtt időt.
- Semmi baj. Ne viccelj. Majd megoldjuk ezt is valahogy. - mosolyogtam rá bíztatóan.
- Mindenképp. Amikor tudlak, keresni foglak.
- Rendben.
Még egyszer megöleltem Hoseok-ot, majd felrohantam a szobámba. Leraktam táskámat az ágyra, ekkor megcsörrent a telefonom. Jungkook az.