MINE - ORCHIDE 2 | HYUNIN

3. rész

7 hónappal ezelőtt

Costa Rica nem a hideg időjárásról ismert, főleg nem nyáron. Mégis Hyunjin teste a fagyás ellen küzd minden egyes nap. A harmincadik napnál elvesztette, hogy mióta van itt. Talán két hónapja, vagy már lassan három. De még gondolkodni sincs ereje ezen, szimplán találgat.

Egy sötét, hideg alagsorba hurcolták, ahol rácsok mögé rakták egy szál alsógatyában. Napi egyszer kap ételt, már ha nem felejtik el. Fürdeni hetente egyszer, akkor is tíz perc a megengedett. Csak hideg víz van, a már így is átfagyott testének. Utána visszakerül a koszos földre, ahol újra koszos lesz. Szóval a fürdés is haszontalan dolog.

A nap fő pontja pedig a mindennapos kínzások. A testét több különböző sebek fedik, amik nincsenek ellátva, így csak reménykedni tud benne Hyunjin, hogy elviszi a tetanusz. Vagy valami betegség. Az életében nem lát semmi értelmet, főleg Felix halála után. Ilyenkor is csak rá tud gondolni. Ha még élne biztos, hogy már kijutott volna innen, de így semmi energiája sincs visszamenni. Nem várja őt senki sem. Csak a magány.

- Két hónapja nem beszélsz. Meg fogsz őrülni így. - mondja a mellette lévő cellában az ember.

Van egy cellatársa, ha fogalmazhat így, még ha külön is vannak. Viszont folyamatosan hozzá beszél. Kezdi már idegesíteni Hyunjint, de még nem méltatta meg őt arra, hogy hozzá szóljon. Amióta idekerült nem beszélt egy szót sem. Még a kínzásoknál és veréseknél sem adott ki hangot. Nem csak a többiek aggódnak, hogy pszichopatával van dolguk, hanem ő maga is.

- Lehet, hogy őrült vagyok. - szólal meg halkan.

- Mélyebb a hangod, mint gondoltam volna. - nevet fel rajta a másik és a rácsokhoz megy, hogy jobban rá lásson.

Hyunjin felé fordítja a fejét, viszont alig bírja kivenni, hogy hogyan néz ki. Idelent semmi fény sincs. Csak egy kisebb lámpás van, aminek olyan halvány a fénye, hogy csoda ha nem vakság van. De így is észreveszi a fiú hosszú fekete haját, ami össze van fogva. Fiatalnak tűnik, olyan korban lehet, mint Hyunjin.

- Hogy hívnak? - kérdezi az idegen.

- Hyunjin.

- Én Kai vagyok. - mosolyodik el rajta.

- Mióta vagy itt? - most Hyunjin az, aki kérdez.

- Olyan egy éve, de nem hinném, hogy sokáig húzom már. - sóhajt egy nagyot.

- Miért?

- Senkit se tartanak meg egy évnél tovább. - pillant Hyunjinra. - Előtted két másik cellatársam volt. Ők meséltek, hogy kivégzik az embert, ha nem akar nekik dolgozni egy évnél tovább.

- Szóval ajánlatot tesznek, hogy nekik dolgozni, vagy meghalsz? - vonja fel a szemöldökét az alfa. Ő biztos inkább a halált választaná.

- Igen, de ne olyan munkát képzelj el. Teljesen más személyiséget adnak neked és nem beszélhetsz senkivel. Ez itt a kő kemény maffia... - a végét már suttogja Kai.

- Eléggé elavult módszer, de hasznos. - bólint elismerve Hyunjin.

- Te miért kerültél ide?

- Nem voltam szimpatikus és itt ébredtem. - röviden és tömören beszél. Nem akar egy puszi pajtást szerezni.

Még tisztán emlékszik Hyunjin, hogy mi történt azon az éjszakán. Előző nap még boldogan szívta a szintetikus szereket az orrán keresztül és olyan érzés volt, mintha semmi gondja sem lenne. Másnap meg azon kapta magát, hogy embert ölt. Pontosabban nem állt szándékában, csak meg akarta leckéztetni, mert ellopta az itteni autóját. Míg az a gyerek nem bírta a szenvedést és belehalt. Kiderült, hogy ide tartozott és Hyunjin már a cellák mögött találta magát és a kínzó székben.

- Én loptam...

- Mégis mit? - kérdezi a fiú.

- Egy fegyvert. - húzza el a száját bűnbánóan.

- Nem olyan nagy a bűnöd, hogy ezt érdemeld. - ezzel még Hyunjin se ért egyet, hogy csak egy ilyen miatt.

- Neked se, hogy nem voltál szimpatikus.

- Oh hidd el, hogy én ezt megérdemlem. - nevet fel szomorúan az alfa és hátra dönti a fejét a hideg falnak. - Olyanokat tettem, amire egy normális ember nem lenne képes.

- Öltél? Vagy micsoda?

- Számolni se tudom mennyit. - fordítja rá a tekintetét, mire látja, hogy a másik hátrál. - Félsz tőlem?

- Csak az jutott eszembe, hogy te ki tudnál juttatni minket! - jön elő egy ötlettel Kai.

Már most rosszul kezdődik, gondolja Hyunjin.

- Puszta szabad kézzel tudsz ölni? - kérdezi kíváncsian, szinte izgatottan.

- Igen.

- Akkor meg van, hogyan jutunk ki! - kezd el magában örülni, míg Hyunjin megrázza a fejét.

- Nem ilyen állapotban. - rakja hozzá. - Le vagyok gyengülve.

- Akkor, majd odaadom az én kajám részét is!

- Ha addig nem halok meg, rendben.

Kai átnyújtja a kezét a rácsok között, amit Hyunjin megfog és ezzel alkut kötnek. Neki nincs miért haza mennie, de ahogy látja a másik izgatottságát, gondolja, hogy neki van kihez hazatérnie. Valaki biztos várhatja otthon. Így most először Hwang Hyunjin segíteni akar valakinek. Teljesen önszántából és nem kér érte cserébe semmit sem.

Jelenben

Hyunjin megtölti fűvel a cigaretta belsejét, majd feltekeri azt és az ablakához sétál. Késő este van, de ő nem tud aludni. Ahogy beleszív a füves cigijébe, hagyja, hogy az végig áramoljon a testében és lassan átvegye őt a nyugodtság. Az égnek szegezi a tekintetét, ahogy újra eszébe jut Ő.

Felix.

Már nem tud miatta sírni, nagyon régóta nem. Helyette csak bámul előre és érzi azt az óriási ürességet, ami nem akar elmúlni.

Hazajött. De kihez?

Ahogy lepillant az égről és a fűves cigijére néz, újból eszébe jut Costa Rica. Még mindig követi őt a sötétség és bele kevert egy másik személyt is. Azt az omegát, akinek a nevét meghallja, mindig meg akar ölni valakit. Irritálja a tudat, hogy mellette van. Az, hogy egy omega van mellette. Viszont muszáj cselekednie.

Elnyomja a maradék fűves cigijét, majd kidobja az ablakon azt. Sietve megy a szobájába, ahol az ágya alól előhúz egy nagy fekete dobozt. Megkeresi a kulcsát és kinyitja azt.

A doboz tele van érmékkel, amik olyan nagyságúak, mint egy tojás. Az érméken pedig koponya fej található, mind a két oldalon. Elvesz belőle egy pár darabot Hyunjin, majd visszazárva azt, újra az ágy alja alá rejti.

Fel kell elevenítenie egy pár régi kapcsolatot.

-