Görög félistenek 『taekook』

Barátság?

A vacsora egészen jól telt. Kiderült, hogy a család Észak-Koreából költözött ide. Normálisak és kedvesek. Tisztelettudóan viselkednek, amit értékelek. Tudják, hogy hogyan kell bánni a társadalmilag magasabb szinten lévőkkel.
-Drágám!-szól nekem anyu-Menjetek fel a szobádba Taehyunggal. Mivel Sook elaludt, tudtok beszélgetni. Kicsit ismerkedjetek meg. Mutasd meg neki a kupáidat és érmeidet szivem.
-Jó, anya, rendben.-a fiúra nézek, aki csak engem bámul. Szememmel a lépcső felé nézek. Veszi a lapot, feláll, és mellém szegeződik. Aranyos ahogy csoszog.
-Szóval. 23 kupám és 48 érmem van. Ezeket mind az iskolámban kaptam még régen. Tudod nagyon szerettem vizilabdázni. Már régóta nem csinálom.
-Azta...-mondja ledöbbenten.-Jó neked. Amikor én voltam iskolás, ilyenre nem volt lehetőségem...én túl gyenge vagyok az ilyen dolgokhoz. A kéz és szemkordinációm az meg nulla.-meséli és lebiggyeszti az ajkait. Úgy bele csípnék a pofijába.-És te mit dolgozol Kookie?-kérdi óriási szembogaraival, amik az enyémet fürkészik. Kookie...még senki sem hívott így.
-Én nem szorulok munkára...a szüleim az egyik leggazdagabb emberek egész Ázsia területén.-mondom büszkén.
-Ohh jó neked. Én újságkihordó vagyok, állatkertben dolgozó, meg hobbiból fényképezek.-mondja lelkesen.
-Én is szeretek fotózni. Van is egy kamerám! Nézd!-mutatom neki az eszközt. Kíváncsian nézegeti a szerkezetet majd elmosolyodik.
-Ezen sok a gomb...nekem ilyen pici van amin van a ki-be kapcsoló gomb. Meg az amivel ugye fotózni kell. Ez az enyémnek az ötszöröse.-neveti el magát.
-Csinálhatok képet?
-Miről?
-Hát kettőnkről. Egy új barátság kezdete.
-Igazad van Kookie!-ugrál örömében és megvillantja téglalap mosolyát, amitől legszívesebben elolvadnék. A vállamra dönti a fejét és kéri, hogy ez legyen a póz a fényképhez. Rábólintottam. Bizsergett a vállam a fotózás közben. Elkészült a kép, de egy kis ideig a fejét még rajta hagyta a vállamon. Felemelte és így szólt:
-Jungkook. Ki tudod nekem nyomtatni a képet? Légysziiii. Szeretném ha megmaradna mindkettőnknek ez az emlék.-mosolyog.
-Jólvan Taehyung. Nem bánom. De vigyázol rá, ugye?
-Persze! Mint a szemem fényére.-néz bele az enyéimbe.
-Taehyung gyere, lassan mennünk kell.-szól az anyukája.
-Na jó...-sóhajt egyet. Látom az arcán ahogy bedurcázik. Kis cuki.-Szia Kookie! Valamikor még találkozhatunk?
-Persze Tae. Szia! Majd kinyomtatom a képet.-mondom mosolyogva.
-Köszi-ő is ad egy vigyort és eltűnik az ajtóból. Hihetetlen mit tud velem tenni...mosolygok mint akinek muszáj lenne. Este lefekvés előtt a képet nézegetem. Ez egy örök emlék.