A Sötétség Úrnői

12: A végső háború

Már egy ideje nem kaptunk üzenetet. Azt hittük, hogy már nem is lesz csata. De ez megváltoztatta az egész életünket.
Május 20-a volt. A rajzfüzetemben ismét találtunk egy papírt...vagyis Jana találta, amikor meg akarta nézni a rajzaimat. Ez volt rajta:

A harmadik csata tétje a világ békéje. Vagyis...a világháborúk lánca a tét...vagy a jutalom. Holnap délután várlak titeket az arénában...

-Skacok...ez kezd nagyon elfajulni...-Mondta Krisz.- Nem dönthetünk mi a világ sorsáról!
-Sajnos már nincs visszaút- szólalt meg egy hang mögöttünk. Boreas alakját ismertem fel az új tanárban- A régi úrnő már nem kaphatná vissza a képességeket és ezért a világ elpusztításán van. Vagy harcoltok, vagy mindenki meghal.-mondta
-De...Mi a garancia arra, hogy ha nyerünk, nem lesz ugyanez a következmény?!- Kérdezte Máté
-Nincs itt semmire sem garancia. Minden rajtatok és rajta áll...bárki lép, a másik is megérzi.- Válaszolta Boreas.
-Szóval...ez nem csak egy fenyegetés...valami sokkal több- mondtam

Május 21.

Reggel nem akartunk gyakorolni. Mindenki stresszes volt és mindenki félt. Boreas (avagy a biológia tanárunk) elhívott minket óra után, mondva, hogy a viselkedésünkről szeretne beszélni. Természetesen a csatáról akart pár dolgot mondani, a viselkedésünk (beszélgetés, figyelmetlenség) nem érdekelte, mert tudta az okát.
-A legjobb oldalatokat kell mutatnotok, hogy ne legyen világháború. Az emberiség jövője van a kezetekben. - mondta Boreas- Ha elbuktok, a világ háborúkat halmoz háborúra.
Mindannyian megértettük a lényeget: Nem bukhatjuk ezt el.
Órák után bementünk a második világba. Egy nyíl az arénára mutatott. Bementünk.
Egy sereggel találtuk szemben magunkat. Mind fekete egyenruhát viseltek és egy fekete toll díszelgett mindegyik sisakján. Kicsit hasonlítottak Mátyás király Fekete seregére. Kicsit meginogtam a hitben, hogy nyerünk, de ekkor a bejáraton még egy csapat sétált be. Fehér tolldísszel. Boreas is köztük volt. Ezt mondta
-Az úrnő a vezér, a hercegnők a kapitányok, a varázslók a parancsnokok. Mindenkire számítunk a csatában
Azzal átadott egy fehér követ. Azzal a fekete felhők helyett fehér bárányfelhők vettek körül minket. A szárnyunk kifehéredett, a ruhánk fehér egyenruhává változott. A fejemre egy tiara is került. Az oldalamon egy tőr és egy kard. A hátamon egy íj. Minden fehér drágakővel volt bevonva. A többiek csodálkozva néztek végig a ruhámon. Amikor a bárányfelhők elszálltak megszólaltak a kürtök. Már tudtuk hogy ez a csata kezdete. A fekete sereg megindult felénk nem tudtam pontosan hogy mit kéne tennem. Napsi viszont elkiáltotta magát
-Támadás!
A fehér sereg is megindult Boreassal és a sárkányokkal az élen. A szélsárkány úgy taposta össze az ellenséges katonákat, mint ha csak hangyák lennének. Napsi, Jana és én a sárkányok háráról támadtuk az ellenséget. Az új íjam mérgezett nyilakkal volt ellátva, így nem kellett aggódnom, hogy hol találom el az ellenséget.
Már 1 órája küzdöttünk. Ekkor egy idegen sárkány megtámadott. A volt úrnőt ismertem fel a sárkánylovas alakjában. Kirántottam a tőrt, amit kaptam, és egy kisebb sebet ejtettem a karján. Felszisszent de még tartotta magát. Eközben a sárkányaink is harcoltak. Már több szúrást ejtettem rajta, de nem mélyeket, mivel tudtam, hogy nem lehet sokkal idősebb nálam, sőt, lehet, hogy még fiatalabb is. Már én is kaptam néhány vágást, de én a halhatatlanságom miatt nem aggódtam a következmények miatt. Ekkor a sárkányom eltörte az ellensége szárnyát, és az úrnővel együtt zuhanni kezdett. Az utolsó pillanatban elkaptam a lányt. A keze ázott a vértől (részben az enyémtől, részben a sajátjától) így elég sok erő kellett ahhoz, hogy felhúzzam. Szerencsére megúszta egy közepes méretű vágással.
Amikor földet értünk azonnal el akart futni, de a földhöz préseltem a kezét, Napsi és Jana pedig odaláncolta.
-Nevet, kort, nemzetiséget, várost-mondtam ellentmondást nem tűrő hangon. A lány nyugodtan válaszolt
-Dóri, 12, magyar, Pest. De ez már nem sokáig lesz így- az aréna ajtaján egy sereg katona jött be- már az egész világ tudja...-elmosolyodott, ahogy végignézte amint a katonák elhurcolnak bennünket...