Anna szemszöge
A sárkány hatalmas volt! Legalább Boreas kétszerese. Máté mondta, hogy nagyobb lesz, mint a farkasom, de azt hittem nem ekkora! Közben Máté elmondta, hogy fel kell ülnöm a hátára, és kifárasztani. A teleportálás jól sikerült de ekkor a fénysebességet meghaladó gyorsasággal kezdett el repülni és persze fejjel lefelé! Vagy tíz percig körözött így, mire leszállt. Alig bírtam már magam tartani. Legalább ezzel is megvoltam. Gondoltam a többiek már csak rám várnak, így Boreassal és a sárkánnyal visszamentünk a kiindulási ponthoz. Valóban, a többiek mind ott voltak. Ekkor a sárkányok elkezdtek egy történetet mesélni:
Előttetek már sok vezetője volt ennek a világnak...mégis erősebbek vagytok egyenként, mint a két legerősebb vezető együtt előttetek. A volt vezető viszont megkísérelheti legyőzni az újat. Vigyázzatok a régi vezetővel. Van még ereje, nem kevés. Ha nyer, ti elveszítitek a hatalmat, de még egy csatát vívhattok vele. Ha ti győztök, leváltásotokig vagy felmondásotokig ti lesztek a vezetők. De még nem álltok készen egy rendes harcra. Elvesztenétek. Hatan vagytok egy csapat: Két Tűz, Föld Sárkánylovas, két hercegnő és a sötétség úrnője. Ha bárki megtudja ezt a való világból, végetek. Ezt a világot évezredekkel ezelőtt elzárták a kapzsi, gonosz emberektől. Ha megint az ő kezükbe kerül az irányítás, annak két világ háborúja lesz az eredménye. Mindenki mindenki ellen. Meg tudjátok csinálni. De még tudatlanok vagytok.
Nem tudtunk mit mondani. Az egész olyan volt, mint egy hideg zuhany. Megölhetnek? Háború? Vezető? Elzárás? Mindenki ezen gondolkozott. Csendben mentünk haza. Már nem voltunk biztonságban. És a világ se. Még este hozzáadtuk Mátét, Kriszt és Fülöpöt a privát csoporthoz. Ott még ment a beszélgetés, de mindenkiben volt valami félelem. Hogy megölhetnek. Csak úgy. És nagyobb veszélyben vagyunk másoknál. Ijesztő volt belegondolni.
Este alvás előtt még bementem a világba. Elbeszélgettem az "állataimmal" egy kicsit. Míg Midnight (így neveztem el a sárkányom) a harcra bátorított, Boreas meggondolatlanságnak tartotta a harcot egyedül és felkészületlenül. Tanácstalan voltam. A bizonytalanságomat némiképp annak köszönhetem, hogy mindent IS még tudok kérdőjelezni. Gyanakvó típus vagyok. Úgy gondoltam, ezzel majd holnap foglalkozok. Így inkább az alvás mellett döntöttem. Fura, hogy még a szüleim se tudják, hogy mi történik. De nem mondhatom el nekik. Ez a szabály. Ezen gondolkozva aludtam el.
![](https://img.wattpad.com/cover/348427717-288-k127770.jpg)
ESTÁS LEYENDO
A Sötétség Úrnői
FantasíaTe mit szólnál ha rájönnél, hogy a sötétség kiválasztott téged egy feladatra? Hogy reagálnál, ha halhatatlanná változnál? És a legfontosabb: Milyen az új ellenséged?