Egy hét veled

14.

Rose Martini

Még az este folyamán érkezett SMS-em a monacoi pilótától, akinek a telefonszáma már elvolt mentve a telefonomban.

Charles: Szép estét Rose! 19-én kedden délelőtt 11-kor találkozunk a repülőtéren. Az előtérben foglak várni, a jegyedet linkelem. Amit fontos lenne magaddal hozz, az egy estélyi ruha. Lehet nyugodtan az, amit a vacsorán is viseltél. 21-én pedig 9-kor fogunk indulni hazafelé, Olaszországba. Köszönöm szépen, h eljössz velem, remélem már jobban érzed magad!

Charles: Jut eszembe, a szobafoglalás... Az a helyzet, h nem foglaltam neked hotelszobát, tekintve, h én magam is Monte-Carloban élek, így a következő napokat nálam töltenéd. Már ha nem baj.

Rose: Szép estét! Nem kell máshova foglalj, megfelel ez így. Köszönöm, h tájékoztattál. -ezzel a lendülettel lezártam volna a telefonomat, hiszen még mindig rosszul éreztem magamat.

Furcsa volt, h nem is az zavar, h a barátaim csak kihasználtak, hanem, h Charles képes volt nekem azt mondani, h kedvel. Én is kedvelem őt, sőt, szeretem őt, de nem hittem neki. Igaza volt Antonionak: Mégis ki törődne egy kurvával? Mert tényleg ez volt a legfájóbb az egészben, h az voltam. Charles fizetett nekem szexért, én pedig szexeltem vele. Bár az utóbbi alkalmakat már nem nevezném csak szexnek. Azok sokkal többek voltak annál, szeretkezések. Szeretkezések, miközben végig egymás szemébe nézünk és megtellik minden egyes mozdulat érzelmekkel. Charles nem hazudott. -ismertem fel. -Charles sosem hazudna.

Újabb SMS.

Charles: Jól vagy?

Elkezdtem gépelni, írtam egy darabig, de végül kitöröltem az üzenetet. Aztán mégegyszer megismételtem ugyanezt, majd mégegyszer. Negyedjére végül elküldtem az üzenetet.

Rose: Jó éjszakát, Charles! -ugyan olyan üzenet volt, mint amit Charles mondott, amikor azt kérdeztem, h miért engem visz magával a gálára.

Lezártam a telefonom képernyőjét és félretettem az éjjeliszekrényemre. Meg kell védenem magamtól őt. Csak megbántanám akaratom ellenére. Túlságosan szeretem őt, ahhoz, h ezt megtegyem vele.

Lilyt egész nap nem is láttam, de túlságosan nem zavart, hiszen Charles rengeteg dologra rávilágított reggel. Sőt, egyenesen örültem neki, h nincs itthon. Nem akartam velük többé egy társaságban lenni, másrészt nem volt arra szükségem, h olyan állapotban lásson, ahogy reggel eljöttem Charlestól. Rögtön arra következtetne, h Charlesnak mégis csak szexre kellek, és ezt azonnal tovább adná a többieknek. Egy fontos lépést azonban megtettem, jobban mondva kettőt. Az első, és talán legfontosabb az volt, h elrejtettem az összes pénzt, amit én kerestem meg. Nem akartam, h elszórja, így is hiányzott belőle. A második pedig az, h elkezdtem albérleteket nézni és találtam is párat, amit tudnék finanszírozni, jó állapotú és nem itt van, a gettóban. Elmentettem pár telefonszámot a telefonomba és elhatároztam, h másnap, emberibb időpontban felhívom őket, h mikor tudnám megtekinteni a szóban forgó lakásokat.

Charles Leclerc

Ugyanazt a kaliberű választ kaptam vissza az olasz lánytól, mint amit én adtam neki tegnap az étteremben. Őszintén szólva abszolút megérdemeltem, de zavart, h nem tudom, h milyen lelkiállapotban van most Rose.

Már otthon voltam a saját lakásomban, ahova csatlakozott az öcsém, illetve a bátyám is. Csupán pár perce vannak itt, de Lorenzo, mint aki gondolatolvasó, belém látott.

-Mi a baj, Charles? Le vagy lombozódva... -vette észre, mire elhúztam a számat.

-Csak szar napom volt. -vontam vállat, de Arthur rögtön közbe szólt.

-Én megmondtam, h a végén összetöri a szívedet. -forgatta a szemét, mire a bátyám felvonta a szemöldökét.

-Ki töri össze a szívét?

-Egy prosti, akivel Charles majdnem minden nap összefekszik.

-Ez nem igaz! -néztem rá szúrósan. -Nem prosti, ő attól sokkal, de sokkal több. Egy jó lelkű, törékeny lány, akinek nehéz sors jutott, a volt baráti köre pedig drogozik és iszik. Utálja a munkáját, de lévén, h csak gimnáziumot végzett el, így nem igen tudott elhelyezkedni. Tudom, h viszonozza az érzéseimet, de ma szerintem megbántottam, szóval most kibaszottul nem vagyok a toppon.

-Miből gondolod, h viszonozza az érzéseidet? -kérdezte tapintatosan a legidősebb Leclerc fivér.

-Abból, h csak akkor tudsz szeretkezni valakivel, ha ő is ugyan azt érzi. -feleltem kínosan a hajamba túrva, mire Arthur eltátotta a száját.

-Te beleszerettél. -suttogta inkább magának Arthur.

-Beleszerettem. -erősítettem meg nagyot nyelve.

-Nem is tudom, h mit mondjak erre, Charles. -ingatta a fejét Lorenzo. -Nem szeretném befolyásolni az érzelmeidet, másrészt mindenki hibázhat és nem mindenkinek jönnek be a számításai. Ezek szerint a barátnő jelöltednek sem. Bízok benned és csak azt szeretném, h boldog legyél, kisöcsi, így sok szerencsét kívánok a lányhoz.

-Köszönöm. -erőltettem mosolyt, majd a másik testvéremre néztem. -Arthur?

-Tudod, h a legjobbat akarom neked. -sóhajtott. -Sajnálom, h az előző beszélgetéseinkben elitéltem ezt az egészet. Megmondjam őszintén, h nem hittem volna, h komolyak a lány szándékai, de a hallottak alapján azok. Legalábbis ő is szeret téged. -mondta lesütött szemmel és arcán valóban megbánás látszott.

-Köszönöm. -biccentettem, mire Lorenzo folytatta.

-Mesélj róla! -kérte és Arthur is kérdőn nézett rám, mivel a múlt alkalmakkal nem sokat tudtam mondani róla.

-A neve Rose Martini, 24 éves és olasz nemzetiségű. Hosszú, szőke haja van, zöld szeme és gyönyörű alakja. -áradoztam, mire a legkisebb Leclerc nevetve szólt rám, amit a másik testvérem is nevetéssel értékelt.

-Vigyázz, Charles, el ne élvezz mesélés közben!

Jól esett beszélni erről a testvéreimmel és örültem, amiért Arthurnak is megváltoztattam a nézőpontját, de talán nem is én, hanem Lorenzo. Ő mindig tudta, h mit kell mondjon és világszemléletével hatással volt az emberekre. Másik oldalában viszont ölni tudtam volna azért, h tudjam, h Rose, h van és reggel óta milyen döntéseket hozott. Mert bizonyára sokat gondolkodott és ebbe érzem, h én is beletartozom. Szeretném, h az én rám irányuló gondolatai pozitívak legyenek és, h átgondolja amit ma reggel mondtam neki, h kedvelem. Csak ekkor jutott eszembe az az egyetlen szó, amit előző este mondott nekem: Szeretlek. Akkor a helyzet azt adta, h nem foglalkoztam vele, most viszont folyamatosan csak ezt ismételgetem magamban.

-Én is szeretlek, Rose! Én is szeretlek!