Egy hét veled

25.

Charles Leclerc

Rose nem is tudta, h mennyit jelent nekem az a sisak, amit kiválasztott a polcról, de szívesen adtam oda neki az említett darabot. A motorra, ahogy felültem szorosan átkarolt hátulról, én pedig úgy éreztem, h a szívem majd kiugrik a helyéről. Kicsit feljebb pozícionálta volna a kezeit, akkor ő is érezhette volna a hevest dobogást a mellkasom alatt, de talán jobb volt ez így. Elindultam a motorral és céltudatosan a hegy felé kanyarodtam. Felakartam oda vinni, hiszen a kilátás onnan egyszerűen páratlan volt. Nem mentem gyorsan, csak felvéve a forgalom ritmusát haladtam az úton. Egy pillanatra sem akartam Rose-ban félelmet kelteni, így a piroslámpáknál megkérdeztem tőle, h „Minden rendben van?", amire mindegyik alkalommal igennel felelt. Ez megnyugvást jelentett számomra az út további részére. A tetőre felérve leállítottam a motort, majd lerúgtam a sztendert, h Rose letudjon szállni. Szerintem elmélázhatott, tekintve, h nem engedett karjai szorításából, így kedvesen szóltam hozzá.

-Megjöttünk Rose.

-Már le is szállok. Ne haragudj, csak elgondolkodtam. -szabadkozott, majd már jobbra fordulva éppen leszállt volna, de riadtan szóltam rá.

-Balra! Rose, balra! -megmerevedett.

-Sajnálom.

-Nem, Rose, csak jobb oldalon van a kipufogó és nem akarom, h megégessen. -hadartam, ő pedig féltő stílusomon jót nevetett.

-Jól van, Charles. Megértettem. -nevetett továbbra is, majd ezúttal már tényleg leszállt a jó oldalon.

Én is így tettem, majd rutinosan levettem a sisakot a fejemről és segítettem Rose-nak is, akinek a csattal meggyűlt a baja a hosszú körmei miatt.

-Köszönöm! -mosolygott, engem pedig a mosolya láttán elöntött a deja vu.

-Nincs mit. -jelentettem ki, majd a hegy széle felé biccentettem, amiről páratlanul lehetett rálátni az ország egy részére. -Nézzük meg!

Rose bólintott, majd elindult utánam a korláthoz, amire rákönyökölve vettem szemügyre vele együtt a szülőhazámat. Hiába láttam már egy csomószor, de most mégis más volt. Rose felé fordítottam a fejemet, aki teljes ámulattal az arcán kémlelte Monacot. Gyönyörű mosoly terült szét az arcán és észre sem vette, h figyelem őt, de ez most egyáltalán nem zavart. Szerettem volna csak kiélvezni, h ilyen nyugodt körülmények között nézhetem őt. Számomra ő volt a leggyönyörűbb nő a világon és keserűséggel töltött el, h ez az utolsó hét, amit vele tölthetek. A legfájdalmasabb viszont biztosan az lesz, amikor már csak munkakapcsolatunk lesz. Bár neki még fogalma sincs róla valószínűleg, de nem csak néha fog látni, hanem állandóan, arról nem is beszélve, h ott lesz az összes nagydíjon. Ezt viszont neki elég jól megfizetik, aminek örülök, mert végre élheti majd azt az életet, amit megálmodott magának. Nekem pedig minden egyes alkalommal, amikor csak meglátom apróbb darabokra fog törni a szívem. Viszont, ha ő rendben lesz, akkor teljesen megérte ez az egész és még az sem fog érdekelni, h én milyen állapotban vagyok.

Rose Martini

Charlestól felettébb figyelmes volt, h felvitt a hegytetőre, arról nem is beszélve, h nem beszélt feleslegese, hanem hagyta, h a gyönyörű országot kémleljem, miközben teljesen elmerültem a gondolataimban. Olyannyira hihetetlen volt belegondolni, h az év elején még álmodni sem mertem volna arról, h el fogok jutni egy ilyen gyönyörű helyre, pláne nem egy ilyen férfival, mint amilyen Charles is. Azzal az egy céllal indítottam az új évet, h remélem minden egyes hónapban kifogom tudni fizetni a lakbért és lesz annyi pénzünk Lilyvel, h megtudjunk abból élni. Mostanra viszont, csupán pár hónap leforgása alatt már saját albérletem volt és júniussal kezdhetek is a Ferrarinál. Bár még nem tudtam pontosan, h mennyit is fogok pontosan keresni, de erről majd az első napomon fogunk beszélni elméletileg a főnökömmel. Charles minden esetre azt mondta, h szép lesz a fizetésem, én pedig megbízom benne. Ha ő mondja bizonyára így lesz.

-Szeretnéd, h csináljak egy képet rólad? -érdeklődött pár perccel később a monacoi, én pedig kizökkentem a gondolataimból.

-Igen, megköszönném. -nyújtottam át neki a telefonomat, majd nekidőltem a korlátnak és őszinte mosolyt villantottam Charles irányába.

Elkészítette a képet, majd már nyújtotta volna vissza a készüléket, amikor megráztam a fejem.

-Csinálj egy selfiet is! -mosolyogtam, majd hozzálépve ujjaimat összefűzve a pilóta vállára csimpaszkodtam fejemet pedig a kamera irányába fordítottam. Charles is mosolyogni kezdett majd megnyomta a gombot és elkészült a kép.

Kifejezetten jól sikerült egyébként.

-Egyébként szép vagy a képeken. -dicsért meg, majd belecsúsztatta a mobilom a zsebembe.

-Köszi, h lefotóztál! -biccentettem. -Mit csinálunk még ma? -kérdeztem, neki pedig abban a pillanatban megcsörrent a telefonja.

A kijelzőre nézett, amin az „Arthur" név villogott az öccse képével, így rámnézett, majd mielőtt még fogadta volna a hívást így szólt:

-Ne haragudj, ezt felveszem.

A füléhez emelte a drága készüléket, majd franciául szólt bele, de annak ellenére arrébb sétált, h nem értettem, h miről beszélnek. Az öccsét egyébként már a múltkori alkalommal is szimpatikusnak tartottam és furcsállottam is, amikor Charles a mosdóban rögtön Arthurra kérdezett rá. Nem tudom, h volt-e különösebb oka, de mivel nem a fiatalabb Leclerc-kel volt a probléma, így ezen azóta sem gondolkodtam. Csak most ütött szöget a fejembe a gondolat, h mi van, ha ez okkal volt így. A középső srác irányába néztem, aki engem nézve éppen a tarkóját vakarta meg és úgy beszélt a számomra továbbra is érthetetlen nyelven a testvérével. Amíg beszélt én úgy döntöttem inkább megnézem a közösségi médiát, ahová posztoltam azt a képet, amin egyedül mosolyogtam a kamerába. Nem jelöltem meg rajta Charlest, tisztában voltam vele, h látni fogja. Már éppen zsebre tettem volna a telefonomat, amikor egy hozzászólás érkezett a bejegyzésemre: „Most még élvezed a helyzetet, de, ha majd megun és nem lesz több pénzed, úgy is visszajössz Olaszországba". A kommentet Antonio írta és szinte láttam magam előtt az önelégült arcát, amint ezt elküldte nekem és a fejében közben folyamatosan ugyan az a forgatókönyv pörgött. Biztos volt benne, h megfog bukni ez az egész, amibe belecsöppentem, én viszont őszintén éreztem, h nem így lesz. Meg fogom állni a helyem a Ferrarinál, fent tudom majd tartani magamat, Charles... Charles pedig nagyon remélem, h a legkisebb töréssel fog újra az olasz csapatért versenyezni.