Egy hét veled

11.

Rose Martini

Két hét telt el mióta együtt vacsoráztam Charles Leclerckel. Az az este szerintem egyértelműen szerepel a számomra legtöbbet jelentő három dolog között. Azon az éjszakán szeretkeztem életemben először, előtte csupán érzelmek nélküli szexben volt részem. Miután eluralkodott rajtunk a fáradtság a fejemet Charles mellkasára fektettem, míg jobb kezemmel átkaroltam a hasát, ő pedig magához ölelt engem. Úgy éreztem ez nem csak nekem jelentett sokan, tudtam, h Charlesnak is jól esett az az este. Mármint nem csak testileg, hanem lelkileg is. Azóta pedig szinte alig telt el olyan nap, h ne találkoztunk volna, ami alatt nem csak azt értem, h lefeküdtünk. Viszont az tény, h Charles hoteljában a recepciós már kívülről tudja, h Charles Leclerc vendége vagyok, így felenged anélkül, h megkérdezne a srácot.

Ami a barátaimat illeti, ők nem teljesen értik, h tudok ennyire belehabarodni egy pasiba. Jobban mondva csak Lily érti meg, hiszen ő átélte már ezt az érzést. A különbség viszont az, h Charles Leclerckel nem élek párkapcsolatban és nem is bántalmaz. Azt mondták, h szívesen megismernék őt, de nekem ez az ötlet nem igazán tetszik. Charles nem a párom, h ismernie kellene őket, másrészt nem szeretném, h együtt bulizzon velük. Félnék attól, h utána már nem akarna velem találkozni, hiszen, ha Andréékkal szórakozunk, akkor általában füvezünk is és az ital sem elhanyagolható mennyiségben kerül elő. Bár kapcsolatba nem bonyolódhatnék vele úgy sem, de attól még élveztem minden percet, amit a társaságában töltök, mellesleg pedig talán valóban vonzódom hozzá. Mára viszont azt beszéltük meg, h együtt ebédelünk egy hétköznapi étteremben a monacoival, azt mondta, h mondani szeretne nekem valamit, így kifejezetten várom már, h elindulhassak a megbeszélt helyre. A hely, ahol ebédelni fogunk nem volt messze a gettótól -ahonnan nagyon úgy néz ki, h lassan kiköltözhetek. -, így fél órával a találkozó előtt még belenéztem a tükörbe és gyalog indultam el. Egy fekete szakított farmert viseltem a kabátom alatt egy fehér rövid haspólóval, ami valamivel a mellem alá ért. Ehhez társult egy magassarkú bokacsizma, illetve egy kicsi válltáska, amibe belefért a telefonom, a pénztárcám és esetleg egy rúzs. Arcomon nude árnyalatú smink volt, átlátszó szájfénnyel, mert tudom, h ez a pasik gyengéje és talán azt szeretném, h Charles is kicsit elgyengüljön. Charles Leclerc egyébként más volt mint a többi pasi. A többi általában azt gondolja, h övé az irányítás, azt gondolják, h felsőbb rendűek, mint a nők. Charles nem. Legalábbis fogalma sincs róla, h nála van az irányítás, holott ez már akkor eldőlt, amikor vágytól túlfűtve belenézett a szemembe. Nekem pontosan az a nézés volt a gyengém, így ilyenkor rendszerint alig tudom megállni, h ne csókoljam meg, ezzel ledöntve a gondosan felépített falamat. Azonnal ajkait falnám, amikor a szemében lobogó tűzzel néz a szemembe, majd az ajkamra és újra a szemembe, azonban mire véglegesen lerombolnám a falamat, ő nekiesik a nyakamnak. Mindig ezt csinálja, de sosem számítok rá, mert talán mindig arra számítok, h ezúttal másképp lesz. A mámor elvakít és utálom, h ezt teszi velem. Túlságosan is utálom, de talán azt mégjobban, h szeretem ezt.

Charles Leclerc

Pontosan déli tizenkettőkor gördültem be a csapat által biztosított Ferrarival az étterem elé. Nem kellett asztalt foglalni, így beléptem az ajtón és szememet körbe járattam a helyiségen, mígnem megállapodott a tekintetem rajta. Egy kétszemélyes kisasztalnál ült egy eldugottabb részen, amit ha már ott tartunk nem bántam. Felém fordult, a tekintetünk összeakadt. Nehezen tudtam volna megszakítani a szemkontaktust, de inkább nem is próbálkoztam vele. Megvártam amíg ő megteszi. Odamentem hozzá és mosolyogva üdvözöltem, majd helyet foglaltam vele szemben.

-Szia!

-Helló, Charles! -mosoly húzódott az arcára.

Gyönyörű volt.

-Rendeltél már? -érdeklődtem.

-Még nem, csupán egy perce érkeztem.

-Akkor nézzük meg az étlapot. -vettem a kezembe, majd az árakat meglátva hirtelen leengedtem magam elé az étlapot. -Kérj bármit, ami jól esik! -tettem hozzá, ő pedig bólintott.

Tanulmányoztam a kínálatot, majd miután rendeltünk kissé ideges lettem. Azért voltunk most itt, mert szerettem volna tőle egy szívességet kérni. Carlos hetekkel ezelőtt említette azt a hülye Ferraris gálát, amire már akkor tudtam, h Nikit fogom elvinni. Senki mással nem akartam megjelenni, mint vele és tulajdonképpen egészen eddig a pillanatig bele sem gondoltam abba, h nemet is mondhat, ettől pedig stresszes lettem. Dobolni kezdtem az ujjammal az asztalon, és lopva pillantottam az olasz szépségre. Percek teltek el, mire végül ő szakította meg a csendet, azzal, h jobb kezét a kezemre vezette. Furcsa bizsergést éreztem az érintésétől, ami nem segített.

-Baj van, Charles? -tetszett, ahogy a nevemet kiejti.

Az ő szájából másként hangzott. Rávezettem a tekintetemet és zöld szemeibe próbáltam nézni.

-Nincsen. -hazudtam, mire hüvelykujjával cirógatni kezdte a kézfejemet.

Teljesen megőrjített.

-Ha nem lenne, akkor nem dobolnál görcsösen az asztalon. -látott át rajtam. -Mit szerettél volna mondani? -kérdezte.

-Szívességet szerettem volna kérni tőled. -nyeltem egyet.

-Hallgatom. -fürkészett, de a keze még mindig az enyémen pihent.

-A Ferrari szervezett Monacoba egy gálát. A lelkünkre kötötték, h kísérővel érkezzünk, szeretnélek megkérni, h gyere el velem.

Ajka vonzotta a tekintetemet és ez idegesített.

-És ettől voltál olyan feszült? -nevetett. -Elmegyek veled. Mikor és meddig?

-Április 20-án. -feleltem. -Előtte nap repülnénk oda, a jegyedet állnám oda, illetve visszafelé is. 21-én délután pedig repülnénk vissza ide. Hotelszobát is kapnál.

-Rendben. -bólintott, majd abban a pillanatban kihozták a rendelésünket.

-Akkor ez egy igen? -kérdeztem, míg ő újra nevetni kezdett.

Jól szórakozott az idegességemen.

-Igen, ez egy igen.

-Nagyon szépen köszönöm! -mosolyogtam rá, bár megint inkább az ajkait bámultam.

-Nincs mit. -vont vállat. -De árulj el nekem valamit. -kérte, én pedig kérdőn néztem rá.

-Nem találtál magadnak partnert, akit elvihetnél, vagy miért pont engem kértél meg? -telibe talált a kérdéssel.

Mert kedvellek -gondoltam magamban. -és senki mással nem mennék szívesebben. Kíváncsian vizslatott válaszra várva, de én jobbnak láttam, ha nem válaszolok.

-Jó étvágyat, Niki! -mondtam kurtán.