Egy hét veled

24.

Charles Leclerc

A Roze-zal való találkozásom megpecsételte az egész versenyemet, ugyanis utána rögtön Spanyolországba utaztam, azon belül is Barcelonába, ahol a nagydíjat rendezték. Már pénteken is hibát hibára halmoztam, majd szombaton az időmérő előtt összetörtem az autómat a harmadik szabadedzésen. A szerelőim sebesen dolgoztak a Ferrarimon, h elindulhassak az időmérőn, ami végül meg is történt. Sőt, a kvalifikáción megtörni látszott a hibák sokasága, ugyanis pole pozíciót szerezve a rajtrács élére kvalifikáltam. Ám, de mit sem ért az első rajtkocka, hiszen a huszonhetedik körben megadta magát az erőforrásom, ezzel kiállni kényszerültem a versenyből. Nagyon frusztrált voltam viszont már az autóban ülve is, hiszen az olasz nő szavai jártak az eszembe, arról nem is beszélve, h folyamatosan támadott engem Verstappen. Ezt követően azonnal hazautaztam és igyekeztem rendet varázsolni az otthonomban, illetve némiképp kiszellőztetni a fejemet. Ma, május huszonharmadikán viszont a reptéren várakoztam Rose-ra, akinek a repülőjegyeit már előre elküldtem és már csak percek választottak el attól, h újra lássam őt az ominózus eset óta. Szavai akkor nagyon mélyre hatoltak bennem, arról nem is beszélve, h tudtam, h ő is szerelmes belém és ennek ellenére megakar védeni magától. Nem értettem egyet vele, hiszen mióta megismertem őt egészen addig a napig minden egyes nap ragyogtam miatta és boldog voltam. Most pedig, h már biztossá is vált, h júniussal kezdhet a gyárban és soha többet nem szorul szexmunkába egyszerűen nem értettem, h mi állna annak útjába, h ő és én együtt legyünk.

Az elmélkedésemet megszakította az előttem éppen megálló lány, aki egy még mellettem is hatalmasnak látszó bőröndön támaszkodott. Kedves mosoly terült el az arcán, így én is magamra erőltettem egy mosolyt és ölelésre nyitottam a karjaimat. Enyhén magamhoz szorítottam, miközben megéreztem finom parfümjét. Eleresztve őt átvettem tőle a nagy bőröndjét, majd kihasználva az alkalmat amíg ő végig mért én is így tettem. Fekete, rövid, testhez simuló ruhát viselt fehér sneaker cipővel, haját copfba fogta, arcát nem fedte smink. Tetszett a látványa, a rövid ruhája viszont utat adott a képzelgéseimnek, de gyorsan eltereltem a gondolataimnak, hiszen nem szerettem volna, h nyilvános helyen megmerevedjek csípőtájékon.

-Jól utaztál? -fordultam Rosehoz, aki tekintetét az enyémre emelte.

-Igen, köszönöm. -biccentett.

Besegítettem Rose-t az autóba, ahol miután én magam is elfoglaltam a helyemet beindítottam az autót, majd a kormányra fontam az ujjaimat és meredtem magam elé. Nekem csak pár másodpercnek hatott, Rose viszont kérdőn pillantott rám.

-Charles, ugye készen állsz? -kérdezte, én pedig egy pillanatra rávezettem a tekintetemet.

-Nem. -mondtam, majd elindultam az autóval. -Egy hetem van veled, h állnék már rá készen?

Tisztában voltam vele, h utána is fogok vele találkozni, sőt kommunikálni is, tekintve, h a Ferrarinál fog dolgozni, de az már teljesen más lesz. Rose komolyan gondolta ezt az egy hetet és bár ő még nem tudja, h velem együtt kell dolgozzon, de biztos voltam benne, h a kapcsolatunk kizárólag szakmai lenne.

-A te érdeked, Charles. Így is túl sokáig mentünk el, nem szeretnélek még ennél is jobban tönkre tenni.

-Nem tennél tönkre. -cáfoltam meg.

-Egy hét, Charles. Ezen a héten csak a tiéd vagyok. Úgy alakítod az egész hetet, ahogy szeretnéd. -mondta, de az ő szavai sokkal könnyedebbnek hatottak, mint az enyémek.

-Vannak terveim. -szólaltam meg végül.

Rose Martini

Láttam Charleson, h megviselték a szavaim, pláne, h egy teljes percen keresztül szorította a kormányt, úgy, h az ujjai már belefehéredtek. Rossz érzés volt, felettébb rossz érzés volt úgy beszélni a hétről, mintha nem érezném ugyan azt, amit ő. Bár az én szemszögemből nézve talán mégis valamivel egyszerűbb a helyzet, hiszen én egészen idáig sosem kötődtem egy férfihoz sem. Nem szerettem egyet sem, de Charles más. Ő úgy tett, mintha én csak egy hétköznapi nő lennék. Hálás voltam mindenért neki, amit értem tett, de közben sokszor mégsem tudtam ezt megfelelően kezelni.

Charles ezúttal nem a vendégszobájában szállásolt el, hanem a hálószobájában, aminek egyébként örültem, mert élveztem a közelségét. Éppen csak bepakoltam a cuccomat Charles szekrényébe, amikor is az engem végig szóval tartó Charles már elő is állt az első programjával.

-Szeretnélek elvinni motorozni. Van kedved? -kérdezte, nekem pedig elkerekedtek a szemeim.

Sosem ültem még motoron és bevallom őszintén, h tartottam is a dologtól, hiszen nálunk rengeteg motorosbalesetről hallani az interneten.

-Nem is tudom, Charles. -pillantottam rá. -Még sosem ültem motoron.

-Egy sportmotorom van ugyan, de nem lesz semmi baj. Ugye nem félsz?

-Ami azt illeti de, nálunk állandóan arról szólnak a hírek, h motorbalesetekben meghalnak az emberek. -ültem le mellé, ő pedig jobb kezét a bal kézfejemre helyezte, miközben hüvelykujjával simogatta azt.

-Megígérem, h nem fogok száguldozni, mert egy percig sem szeretném, h veszélyben érezd magad. Csak megmutatom neked a várost, felmegyünk a hegyre és megnézzük a kilátást is. -nézett a szemembe. -Nem lesz semmi baj, Rose. -ígérte meg.

-Van sisakod? -gondoltam át, neki pedig mosolyra görbült a szája.

-Az összes sisakom meg van, amit versenyen használtam, azok közül bármelyiket viselheted. -megszorította a kezemet.

-Rendben. -bólintottam és én is mosolyogni kezdtem.

A sisakgyűjteményt hosszasan pásztázva végül megakadt egyen a tekintetem, ami fehér és piros alapon tartalmazott képeket Charlesról és a családjáról. A legtöbbön édesapja, Hervé, illetve, mint megtudtam a keresztapja, Jules is fellelhető volt. Arról is tudomást szereztem, h ez egyszeri sisakdizájn volt, csupán a kétezer-huszonkettes francia nagydíjon versenyzett vele.

Charlesnak egy fekete sportmotorja volt, ami elég magasan ültetett. Engem legalább is mindenképpen, hiszen Charles felrúgta a sztendert és felajánlotta, h lefényképez engem a motoron ülve, de amint áttettem rajta a lábamat bebizonyosodott, h nem érem el vele a talajt. A Ferrari pilóta ezt azonban nem figyelte és elengedte a motort, amivel kis híjján felborultam, hiszen hiába ért már le az enyhén megdőlt járgányról a lábam, de a nagy súlyt nem tudtam megtartani, így Charles az utolsó pillanatban elkapta a motor kormányát, ezzel engem is megtartva. Amikor ő is felült rá gondolkodás nélkül átfontam a kezeim a hasa előtt és eszem ágában sem volt elengedni. Bár megbíztam benne, de tekintve, h életem első motorozására készülök, így szerintem érthető volt a reakcióm.

-Készen állsz? -kérdezte és éreztem a hangján, h mosolygott közben.

-Igen. -nyeltem egyet.

-Vigyázok rád! -mondta, majd lökött egyet a lábával a kétkerekű járművön és gázt adva kigurult az útra, majd besorolt az autók közé.